Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquamant, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén.

Nagy meglepetést szerzett a Kevint Hart és Bryan Cranston főszereplésével forgatott The Upside, mely a nyitó hétvégi jegyeladásokkal a várakozásokat kétszeresen is felülmúlta.
A film az STX filmstúdió első olyan produkciója, amely megnyerte a bemutató hétvégét és a Rossz anyák után a második legnagyobb nyitó bevételt érte el a cég filmjei közül.

Kevin Hart lemondott az Oscar-házigazda szerepről

Két nappal az Oscar-gála idei házigazdájának bejelentését követően az illető már le is mondott róla. Az amerikai színész és komikus 2011 környékén tucatnyi meleggyűlölő poszttal töltötte fel twitter oldalát. Sokan tartották méltatlannak az Akadémia választását, rengetegen fejezték ki a nem tetszésüket az ügy kapcsán.

A The Upside egy világsikert aratott francia film, a 2011-es Életrevalók alapján készült. Azonban rögös út vezetett addig, amíg a nagyközönség is megismerhette. A bénulás miatt kerekesszékbe kényszerült milliárdos és a segítségére felvett börtönviselt fekete férfi barátságának történetét a The Weinstein Co. terjesztette volna, miután 2017-ben a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták.

Upside
Kevin Hart A The Upside Című Filmben, Amely Az Életrevalók Alapján Készült / Fotó: Philly

Miután napvilágra kerültek Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyei, a film egy időre dobozban maradt, míg az STX és a Lantern Capital meg nem vásárolták a jogokat és Neil Burger rendezővel újra nem vágták, hogy szélesebb közönség számára is bemutatható legyen. Az Aquaman három hétig uralta az észak-amerikai mozis toplistát, most 17 milliós hétvégéjével visszaszorult a második helyre. Globális jegyárbevétele ezzel meghaladta az egymilliárd dollárt.

The Upside | Official Trailer [HD] | Own It Now On Digital HD, Blu-Ray & DVD

THE UPSIDE is director Neil Burger’s heartfelt comedy about a recently paroled ex-convict (Kevin Hart) who strikes up an unlikely friendship with a paralyzed…

A Sony kutyás mozija – Egy kutya hazatér – a toplista harmadik helyén debütált 11,3 millió dolláros jegyeladással. A negyedik és ötödik helyet szintén Sony-produkciók foglalták el, a Pókember – Irány a Pókverzum újabb 9 milliót, a Végtelen útvesztő pedig 8,9 milliót keresett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.