A spanyol Isaki Lacuesta drámai alkotása, az Entre dos aguas (szó szerinti fordításban Két víz között, de a spanyol kifejezés arra utal, hogy valaki nem találja a helyét)  című film nyerte el a 66. San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Kagylót.

A roma testvérpárról szóló mozi a seregszemle egyik favoritja volt, amely “hiperrealista” módon mutatja be egy börtönből szabadult fiatal társadalmi beilleszkedésének nehézségeit.

Isaki Lacuesta már második alkalommal nyerte el a fesztivál fődíját, először 2011-ben díjazták Los pasos dobles (Dulpa lépés) című filmjéért. A fesztivál történetében ő a hatodik rendező, akinek ez sikerül.

A legjobb rendezőnek járó Ezüst Kagyló-díjat az argentin Benjamin Naishtat vihette haza. Rojo (Vörös) című filmje az 1976-os katonai puccs előtt játszódik Argentínában, a hangsúlyt a diktatúra alatti civil bűnrészességre helyezve.

Az alkotásban főszerepet játszó Darío Grandinetti kapta a legjobb férfi színészi alakításért járó elismerést, és kitüntették a film operatőrét, Pedro Soterót is.

Imagen
Isaki Lacuesta A Két Víz Között Forgatásán / Fotó: Mti

A norvég Pia Tjelta lett a legjobb színésznő a svéd Tuva Novotny rendezte Blind Spot című filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb forgatókönyvért járó elismeréssel a skót Paul Laverty jutalmazták, az általa írt Yuli című film a legendás kubai balett táncos, Carlos Acosta életét dolgozta fel.

A hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke idén Alexander Payne, többszörös Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer volt. Nevéhez olyan filmek fűződnek mint a Schmidt története, a Kerülőutak, az Utódok vagy a Nebraska.

Lady Gaga és Bradley Cooper így énekelnek együtt

A sztori szerint Bradley Cooper egy Jackson Maine nevű idősödő, harcedzett zenészt alakít, aki felfedezi Ally-t, a fiatal és tehetséges énekesnőt. Jackson egyengetni kezdi a lány karrierjét, ami látványosan ível felfelé. De ahogy Ally egyre sikeresebb lesz és megindul a sztárság felé vezető úton, úgy inog meg addigi harmonikus kapcsolatuk.

Az észak-spanyolországi tengerparti San Sebastianban az elmúlt kilenc napban olyan világsztárok vonultak fel a vörös szőnyegen mint Bradley Cooper, Ryan Gosling, Robert Pattinson, valamint Judi Dench és Danny DeVito, akik életműdíjban részesültek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A legkisebb a legnagyobb fesztiválok között[/perfectpullquote]

– így jellemzik a San Sebastián-i filmfesztivált, amely a cannes-i, a velencei és a berlini szemlével együtt Európa négy legjelentősebb nemzetközi filmfesztiválja közé tartozik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.