A belga országút mellett állították fel a Bernar Venet által tervezett hatalmas acél félkörívet az Arc Majeur-t több millió eurós ráfordítással, írja a The Art Newspaper.

A kolosszális méretekkel megáldott szobrot a francia művész, Bernar Venet Európa legnagyobb köztéri szobraként tartja számon, amelyet Belgiumban állítottak fel.

Arc Majeur Belgium
Az Arc Majeur Belgiumban / Fotó: Fondation John Cockerill

A Namurt és Luxemburgot összekötő autópálya mentén álló műalkotás 250 tonna acélból készlt és az Arc Majeur nevet kapta. Az arra haladó autósok gyakorlatilag áthaladhatnak a hatalmas félkörív alakú szobor alatt.

Megint kifűrészelték az ajtóból és ellopták Banksy egyik művét

A stencil 2018. június 25-én jelent meg a táblán, és Banksy másnap az Instagram-oldalán jelezte, hogy az ő alkotása, írja a . Erre a Pompidou Központ emlékeztetett, amely azt feltételezi, hogy a fémtáblából kifűrészelték azt a darabot, amin a graffiti látható. “Nem mi vagyunk a mű tulajdonosa, ezért rongálás miatt tettünk feljelentést” – jelezte a kulturális intézmény.

“Le kellett zárnunk két teljes napra az autópályát, amíg a 2800 tonna betonalapot elhelyeztük” – nyilatkozta a művész a mérnöki bravúrról. Az autósoknak viszont nagyon tetszik az alkotás, amely az ég felé nyúló karokra emlékezteti őket.

Arc Majeur
Az Arc Majeur Építése Mérnöki Bravúr Volt /Fotó: Vincotte

A szobor elkészítését eredetileg 35 évvel ezelőtt a francia kormány karolta fel, de végül elutasította azt, így csak most realizálódhatott a monumentális projekt kivitelezése.

Bernar Venet Arc Majeur
Bernar Venet, Az Alkotó / Fotó: Michel Tonneau

A hatalmas alkotás két darabból áll, a kisebbik rész huszonnyolc méter magas, az út túloldalán lévő párja pedig hatvan méterre emelkedik az ég felé. A 2,5 millió eurót felemésztő műalkotást a John Cockerill Alapítvány finanszírozta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.