Televíziós kémsorozatban fog szerepelni Arnold Schwarzenegger a Skydance televíziónál.

Egyelőre nem tudni a címét

Arnold Schwarzenegger számára ez lesz az első televíziós sorozatszerepe, a munkálatok során vezető produceri feladatot is vállalt – erősítette meg a Deadline. A magyar származású Rachel Weisz is hasonló cipőben evez, hiszen a Két test egy lélek televíziós adaptáció főszerep lesz Weisznek is az első tévés szerep.

A történet egy világméretű kémkaland, melynek középpontjában egy apa és lánya állnak. Egyelőre nem tudni, ki alakítja a Schwarzenegger által játszott apafigura lányát, sem a címét a sorozatnak.

Arnold Schwarzenegger Kem Sorozat Terminator
Arnold Schwarzenegger / Fotó: Willy Sanjuan / Invision / Afp

A projektet a streamingszolgáltatóknál fogják eladásra kínálni a közeljövőben. Schwarzenegger már dolgozott együtt a Skydance-szel a Terminátor: Genisys és a Terminátor: Sötét végzet című filmeket készítették együtt.

Négy producere lesz a filmnek

Schwarzenegger mellett David Ellison, Dana Goldberg és Bill Bost is produceri feladatokat lát el.

Mindez meglepő lehet a Trump-szimpatizánsoknak, hiszen nemrég azt állította az Egyesült Államok elnöke, hogy Schwarzenegger meghalt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.