A kegyelmi botrányba Novák Katalin, Varga Judit és ezúttal Balog Zoltán bukott bele.
Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinata lelkészi elnöke tisztségéről – jelentette be a magyarországi reformárusok vezetője.
A poszton Pásztor Dániel, a tiszáninenni református egyházkerület vezetője követi, maga Balog Zoltán is püspök marad.
Balog Zoltán tábozásának a lehetősége azután vetődött fel, hogy kiderült, kulcsszerepe volt abban az elnöki kegyelemben, amelyben Novák Katalin távozó köztársasági elnök részesítette Kónya Endrét, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon körül kitört pedofilbotrányban kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesét.
Balog Zoltán először minden felelősséget Novák Katalinra hárított az ügyben, azán távozását követelő hangok közepette mégis bejelentést tett a lemondásáról az emiatt összehívott pénteki zsinati ülésen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.