Régóta a levegőben volt az interaktív Black Mirror-rész érkezéséről szóló pletyka. A hírt múlt héten erősítették meg, december 28-án a Bandersnatch pedig meg is érkezett a képernyőkre.

Már több regény és film is próbálkozott az interaktivitással, most pedig a híres antológia sorozat hangulatvilágában is kezünkbe vehetjük az irányítást. Egy fiatal programozó, Stefan életébe avatkozhatunk bele, aki a nyolcvanas évek közepén próbál videójátékká varázsolni egy interaktív regényt.

Miley Cyrus szerepelni fog a Black Mirror következő évadában

A Dazeddigital beszámolója szerint az énekesnő Howard Sternnek mesélt a sorozatbeli szerepéről. Elmondása szerint nagyon elégedett az alakításával. Bár sok konkrétumot nem árulhatott el, az kiderült, karakterének több különböző oldala is van. A Black Mirror az ötödik évad után sem valószínű, hogy a helyzet megváltozna, legalábbis az alapján, ami most a szupertitkos új évadról kiderült – írja a 24.hu.


A film elején olyan döntéseket kell meghoznunk, hogy Stefan mit egyen reggelire, vagy milyen zenét hallgasson, azután komolyabb válaszutak elé kerülünk. John Weeks, az egyik szerkesztő a Wirednek adott interjújában azonban elárulta, már ezeknek az apró döntéseknek is jelentőségük van. A történet egyik részének nyolc variánsa van az alapján, hogy milyen zenét választunk. Ki se lehet számolni, hány különböző verzió létezhet.

Folytatása érkezhet néhány szeretett Black Mirror-résznek

Mint korábban megírtuk, az a pletyka járja, hogy az ötödik évadban helyet kap majd egy interaktív epizód is. Brooker a Digital Spy -nak újabb meglepő titkokat árult el a lehetséges folytatásról. A rajongók több Black Museumhoz és White Christmas hez hasonló részre számíthatnak.


Öt fő befejezés van, de a részletek rengetegszer különböznek. De nem is lenne Black Mirror, ha lehetséges lenne a boldog befejezés. A Dazeddigital szerint a nézők máris arról számolnak be, mennyire tönkretették Stefan életét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.