Banksy ezúttal nem falra festette fel munkáját, viszont ugyanolyan erős üzenettel bír, mint a korábbiak. A néhány órája az Instagram-oldalára felkerült kép a koronavírus-járvánnyal, a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat élteti a street artist.

Ez már a második munkája a koronavírus-járvány alatt

Banksy április közepén olyat tett, amit eddig soha: az otthonába vitte munkáját. Sokakat megvisel a karantén, így a bristoli művészt is, aki a járvány ideje alatt nem tud utcán lévő falakra festeni. Ugyan a felesége nem szereti, ha “hazaviszi” a munkát, mint írta az öt fotóhoz, amit feltöltött, “gyűlöli, amikor otthonról dolgozom.”

Banksy Uj Kep Egeszsegugyi Dolgozok Koronavirus
/ Fotó: Banksy Hivatalos Instagram-Oldala

Akkor randalírozó patkányokat festett a fürdőszobájába. Aligha lepődhetünk meg, hogy a patkányokhoz nyúlt mint motívumok, hiszen többször is felsejlett ez korábbi munkáiban.

Az egészségügyi dolgozók mint szuperhősök

Néhány napja számoltunk be M. J. Hiblen illusztrátor munkáiról, aki képregényhősökként ábrázolta az egészségügyi dolgozókat, amiért a koronavírussal a frontvonalban harcolnak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ezek az emberek tényleg nagyon keményen dolgoznak és ők szó szerint tényleg a mi hőseink, ez a tény pedig képregény-stílusért kiáltott[/perfectpullquote]

– magyarázza az alkotó. Többek között John Wick, Kill Bill, a Star Wars és jelenleg nagyon népszerű Tiger King is megihlette.

https://www.instagram.com/p/B_crLANgR1s/

Ugyan Banksy Instagram-oldalából nem rajzolódik ki, de a The Guardian szerint a southamptoni kórház egyik kijelzőjén “állították ki”, szépen bekeretezve. A Game Changernek (Játék megváltoztató) szóösszetételként elnevezett munkán jól látható, ahogy egy kisfiú egy ápolóval játszik Batman és Pókember helyett, akik a szemetesben szomorkodnak.

A legnépszerűbb utcai művész hagyott üzenetet is a kórházi dolgozóknak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Köszi mindenkinek azért, amit csináltok. Remélem, ez [a munkája] felüdülést hoz egy kicsit, még akkor is, ha csak fekete és fehér[/perfectpullquote]

– írta.

. . Game Changer

No Description

A brit lap azt jósolja, hogy miután a kijárási korlátozást feloldják, a körülbelül négyzetméteres Game Changer valamelyik köztéren is látható lesz. Amennyiben így lesz, aukcióra bocsájtják, és a befolyt összeget a brit egészségügyi civil szervezeteknek ajánlja fel, mondta egy szóvívő, aki megerősítette, hogy a britsoli művész munkája.

Banksy, az „utcagyerek”, aki Molotov-koktélként robbant be az elitkultúra köreibe

A provokatív, a legális és a törvénytelen határmezsgyéjéből előszeretettel kilépő antikonformista művész sokkoló, vad ötletei nem tűrik a skatulyákat, műfaji besorolásokat. Kiismerhetetlen, műfajok és művészeti ágak határaival mit sem törődő projektekkel lepi meg a világot, immáron két évtizede. Ha csak a végeredményeket nézzük, mintha egy huszonéves, kifogyhatatlan energiákkal rendelkező örök lázadó rezonálna a legaktuálisabb problémákra.

Banksy munkáit egyébként Budapesten is kiállították, amelynek létjogosultsága a kommentelők kereszttüzébe került. Ennek apropóján interjúvoltuk meg a kiállítás kurátorát, Laczkovich Borbálát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.