Hirdetés
Kezdőlap Címkék Baranyi Gergely

Címke: Baranyi Gergely

Csombor Rita: „Elvárom tőlük, hogy legyenek érveik”

A Smink nélkül szerzője szívesen olvas az osztályaival Harry Pottert, rendhagyó óráin a gyerekek akár a földön is fekhetnek.

Csutak Gabi: A nosztalgikus szemléletmód teljesen idegen

Csutak Gabi 2017-ben debütált íróként, Csendélet sárkánnyal című kötetével. A könyv legtöbb elbeszélése ’80-as évek kelet-európai diktatórikus berendezkedését viszi színre gyermeki nézőpontból.

Krasznahorkai László utoljára lépett fel Magyarországon

A X. Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár első teátrumi beszélgetésének vendége Krasznahorkai László volt, akivel a rendezvény igazgatója, Valuska László beszélgetett. A központi téma a szerző és a hozzá közel álló városokhoz fűződő viszonya volt, ám a közeljövőben megjelenő köteteiről is szó esett.

Szálinger Balázs: Ez egyben maga az érintettség

Szálinger Balázs a Hévíz folyóirat főszerkesztőjeként nagy figyelmet fordít fiatalabb költőkre, maga is foglalkozik tehetséggondozással. A 2012-ben megjelent Köztáraság után négy évvel jelentkezett új kötettel a Magvető Kiadónál 360° címmel. Az új verseskönyvről, a magyar népességpolitikáról, valamint, mint az Előretolt Helyőrség-műhely egykori tagját, az írói csoportosulás jelenlegi helyzetéről kérdeztük.

A nem-én alakmásai

A Magvető Könyvkiadó 2016 őszén adta ki újra Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényét, amely a dia.hu-n jelenlévő szövegváltozattal együtt a harmadik a sorban. Baranyi Gergely klasszikus ismertető helyett röviden összeveti írásában a regény három verzióját, mert szoros olvasásuk meglátásom szerint lényeges narratológiai, elbeszéléstechnikai kérdéseket vet fel.

Ars poetica kávéval vagy anélkül

Úgy tűnik, Varró legfrissebb kötete a korábbi „felnőtt” könyvei félreismerhetetlen költői megszólalásmódját viszi tovább – ez alkalommal több kávéval.

A lírai mindenevő

Mit jelent az, hogy egy kötet „felnőtt”? Egy ebből következő kérdés pedig: mit jelent felnőttnek lenni? Ezek a kérdések is terítékre kerültek Varró Dániel...

Nádas Péter: „Az élet megcsúfolása”

A Margó Irodalmi Fesztivál ez évben a 8. alkalommal kerül megrendezésre a Teslában, különlegessége, hogy idén az egyébként is sokszínű programsorozat könyvvásárral is kiegészült. A nyitónap egyik (vagy alighanem) legfontosabb eseménye Nádas Péter és Forgách András – a már harmincadik „születésnapját” ünneplő

LEGNÉPSZERŰBBEK

MOST PÖRÖGNEK