Minden idők legnagyobb hatású könyveinek százas listáját állították össze a BBC által felkért szakértők. Az alábbi listánkon a 10 legjobb identitáskereső regényt tárjuk elétek.

A világ 100 legjobb könyve

A történetek formálnak minket, ezáltal alakítják a világot is. A BBC News Entertainment & Arts, a brit közszolgálati műsorszolgáltató kulturális szerkesztősége egy hattagú, írókból, szerkesztőkből, kritikusokból álló csapatot kért fel arra, hogy állítsák össze minden idők leginspirálóbb könyveinek százas listáját.

Bbc 100 Regény Lista
A Zsűri Tagjai: Stig Abell, Mariella Frostrup, Juno Dawson, Kit De Waal, Alexander Mccall Smith, Syima Aslam

A kizárólag angol nyelven írt alkotásokat tartalmazó válogatás tíz kategóriában sorolja fel azt a száz fikciós művet, amely a zsűri szerint az elmúlt 300 évben a legnagyobb hatást gyakorolta életünkre és gondolkodásunkra.

Olvasni szerető sorozatrajongók, figyelem: tudjuk már, miket néztek jövőre – 1. rész

Igazán izgalmas listát állított össze az il Libraio könyves portál: összegyűjtötték, hogy mely könyvek alapján készült sorozatok várhatóak 2019 végén és 2020-ban a Netflixen, az Amazon Prime Videón és az HBO-n. A te kedvenc könyved vajon köztük van? sorozatok 2019, új sorozatok 2019, sorozatok magyarul

Cikksorozatunkban a tíz kategória – identitás, romantikus, kalandregény, élet-halál-másvilág, politika, társadalom, gyermek- és ifjúsági, család és barátság, krimi, szabályszegők – legjobbjait mutatjuk be egy-egy rövid ismertetővel.

Az identitás kategória olyan műveket foglal magába, amelyekben az egyén testi-lelki szabadsága a régi vagy fennálló hatalmi és társadalmi berendezkedésben vagy azok következményeként – világháborúk, holokauszt, gyarmatosítók és őslakosok, kasztrendszer –  valamilyen módon sérül.

Toni Morrison: A kedves (Beloved)

Toni Morrison Obama Beloved Kedves
Barack Obama Elnöki Szabadság Érdemrendet Adott Toni Morrison Írónőnek 2012-Ben / Fotó: Kevin Lamarque / Reuters

Az idén augusztusban elhunyt, 1993-ban Nobel-díjjal kitüntetett afro-amerikai írónő „regényeiben a gazdag képzelőerő és költői megjelenítés az amerikai valóság egyik lényegi vonatkozását kelti életre” a Nobel-bizottság méltatása szerint. 1987-ben írt, a Pulitzer-díjat is elnyerő regény az amerikai polgárháború évei után játszódik. Egy gyermekgyilkos anya igaz történetén alapul, aki inkább megölte gyermekét, mint hogy rabszolgaként nevelje fel. Oprah Winfrey főszereplésével 1998-ban film is készült a műből Rabszolgalelkek címmel. A 2007-ben megjelent magyar kiadását M. Nagy Miklós fordította.

Beloved

Oprah Winfrey and Danny Glover play the unforgettable lead roles in a powerful, widely acclaimed cinematic triumph from Academy Award(R)-winning director, Jo…

Sebastian Barry: Days Without End

Sebastian Barry Days Without End Costa 2017
Sebastian Barry: Days Without End

Az ír szerző 2017-ben ezért a művéért több más rangos elismerés és Man Booker-jelölés mellett másodjára is elnyerte a Costa Könyvdíjat. A Days Without End (Véget nem érő napok), mint Barry több regénye, a McNulty család egyik tagjának története. A meleg Thomas az Írországban tomboló éhínség elől menekül a tengerentúlra, ahol először nőimitátorként dolgozik, majd részt vesz az indiánok ellen vívott háborúkban és az amerikai polgárháborúban is. Magyarul még nem jelent meg.

Anne Michaels: Rejtőzködő töredékek (Fugitive Pieces)

Anne Michaels Fugitive Pieces
Anne Michaels, A Rejtőzködő Töredékek Írója / Fotó: Mark Raynes Roberts / Jo Lee Magazine

Hatalmas sikert aratott a kanadai költőnő első regénye: hazájában két évig vezette az eladási listákat, számos elismeréssel jutalmazták, húsz nyelvre fordították le és film is készült belőle. A lírai hangvételű kötet tulajdonképpen két különálló, ám mégis összefonódó történet a holokauszt kapcsán gyászról, veszteségekről, a transzgenerációs traumák feldolgozásáról, emlékezetről. Az első egy lengyel fiú, Jakob élettörténete, aki családjából egyedüliként megmenekül a nácik elől. A másodikban a főszereplő Ben, egy kanadai professzor, holokauszt túlélő szülők gyermeke és Jakob költészetének csodálója. Egy személyes tragédia során közelebbi kapcsolatba kerül Jakob múltjával naplóján keresztül. Magyarul Kemenes Ines fordításában jelent meg 2000-ben.

No Title

Humbled to see Fugitive Pieces included on this magnificent list. “Stories have the power to change us.” Indeed. Thank you @mariellaf1, @bbcarts and everyone so thoughtfully involved. #mybooklife https://t.co/sAGPLN59il

Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong (Half of a Yellow Sun)

Chimamanda Ngozi Adichie Az Aranyló Fél Napkorong
Chimamanda Ngozi Adichie, Az Aranyló Fél Napkorong Szerzője / Fotó: Chimamanda.com

A regény a ’60-as évek Afrikájába repít: a nigériai írónő hazája történelmének egy izgalmas fejezetét egy természetükben merőben ellentétes ikerlányok és párjaik, valamint egy alkalmazottjuk történetén keresztül mutatja be. A 2006-ban írt könyv a Nigéria függetlenségének kivívása utáni társadalmi átalakulásokat, és a polgárháborúba torkolló politikai hatalmi harcokat mutatja be. A 2013-ban megjelent magyar fordítás Kiss Árpád munkája.

Yaa Gyasi: Hazatérés (Homegoing)

Yaa Gyasi Hazatérés Homegoing
Yaa Gyasi, A Hazatérés Írója / Fotó: Mashable Composite, Vintage Books &Amp; Anchor Books, Michael Lionstar

A ghánai származású amerikai írónő két párhuzamos szálon futó regénye a 18. században kezdődik, és hét generáción át követi a családoktagok sorsát. Két féltestvér, akik sosem találkozhattak egymással és leszármazottaik életét követheti végig az olvasó egészen napjainkig. Effia családja Ghánában, a törzsi harcok, rabszolgakereskedők és gyarmatosítók között él, míg Esi Amerikába kerül rabszolgaként. Csuhai István fordításában két éve jelent meg magyarul.

Andrea Levy: Parányi sziget (Small Island)

Andrea Levy Parányi Sziget
Andrea Levy, A Parányi Sziget Szerzője 2019 Februájában Hunyt El / Fotó Getty Images

„Amikor a Parányi szigetet elkezdtem, nem a háborúról akartam írni. Két asszonnyal, egy fehérrel és egy feketével szerettem volna kezdeni 1948-ból Londonban, de aztán az jutott eszembe: kik ezek az emberek és hogy kerültek oda? Rájöttem, 1948 időben olyan közel volt a háborúhoz, hogy anélkül minden értelmezhetetlen lett volna. Ha minden író csak a háborúról írna, még mindig lenne mesélnivalónk és még csak a közelében sem járnánk annak, ami ténylegesen történt. A karibi embereket pedig kihagyták a történetük elmondásából, úgyhogy én megpróbálom visszaadni nekik ezt a lehetőséget. De nem csak a jamaicaiak szemszögéből. A fekete és a fehér emberek megéléseit mesélem el, ami közös történetünk” – nyilatkozta regényéről az írónő 2004-ben. Itthon 2012-ben jelent meg a könyv Tóth Bálint Péter fordításában.

In honour of its 10th Anniversary, Andrea Levy talked about her novel, SMALL ISLAND

2014 is the 10th anniversary of publication of Andrea Levy’s iconic, million-copy bestselling novel. It is 1948, and England is recovering from a war. But at…

Sylvia Plath: Az üvegbúra (The Bell Jar)

Sylvia Plath Üvegbúra Örkény Színház
Zsigmond Emőke És Dóra Béla Az Örkény Színház Az Üvegbúra Című Darabjában, 2018-Ban / Fotó: Mti / Illyés Tibor

A tragikusan fiatalon öngyilkosságot elkövetett amerikai költőnő egyetlen, félig életrajzi ihletésű regényében a világ a válaszokat keresi. A tehetséges, nagy lehetőségek előtt álló, ám összetett mentális betegségekkel élő Esther Greenwood történetének epizódjai a szerző életének is megfeleltethető. Tandori Dezső fordította magyarra az egyik legolvasottabb kultuszregénnyé vált művet.

Arundhati Roy: Apró dolgok istene (The God of Small Things)

Arundhati Roy Az Apró Dolgok Istene Szerzője
Arundhati Roy, Az Apró Dolgok Istene Szerzője / Fotó: S. Ramesh Kurup / The Hindu

Az indiai írónő debütáló regényével rögtön Man Booker-díjat nyert 1997-ben. Indiai családtörténet és érdekfeszítő krimi is egyben az életrajzi elemeket is felsorakoztató írás. Egy vegyes ikerpár és édesanyjuk története változatos idősíkok között játszódik. A kasztrendszer és a szeretet íratlan törvényei elleni lázadás áll a regény gondolatiságának középpontjában, majd az utolsó fejezetben sűrűsödik letehetetlenné a cselekmény. Greskovits Endrének köszönhető a fordítotás.

Chinua Achebe: Széthulló világ (Things Fall Apart)

Achebe Széthulló Világok
Chinua Achebe, A Széthulló Világ Szerzője / Fotó: Getty Images

Az egyik legjelentősebb afrikai író munkásságának fő témája az afrikai őslakosok és a gyarmatosító fehérek egyenlőtlen harca. A Széthulló világ az egész afrikai kontinensen kötelező olvasmány az iskolásoknak. Az ötvenes évek végén megjelent könyvében a széthulló világ képe egy nigériai falu pusztulására utal. A főhőst, a falu vezetőjét a görög sorstragédiák hőseihez hasonlítják, aki egy egész kontinens hagyományaiért, értékeiért, népeiért emel szót a gyarmatosítókkal szemben. Béres Mária és Tandori Dezső fordította az 1983-as kiadású magyar változatot.

Zadie Smith: Fehér fogak (White Teeth)

Zadie Smith Fehér Fogak
Zadie Smith, A Fehér Fogak Szerzője / Fotó: David Levenson / Getty Images

Az angol írónő első regénye számos díjat nyert, és a Time magazin is a 100 legjobb regény közé sorolta. Két barát, a bangladesi Samad, az angol Archibald és családjaik viszonyrendszerén keresztül mutatja be az angolok és a gyarmatosított afrikai, ázsiai és karibi országokból származó, Angliában élő bevándorlók generációinak problémáit a második világháborútól napjainkig. Sóvágó Katalin fordította a magyar változatát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.