A korai, klasszikus Beatrice zenekart nemigen láthattuk színes felvételen, egészen mostanáig: két hete a bootleg-gyűjtők Szent Grálját, egy 36 perces, professzionális felvételt tettek közkinccsé a klasszikus Beatrice 1980-as, Kisstadionban adott koncertjéről.

A Lángoló Gitárok dobta be a hírt, hogy előkerült egy csaknem teljes, több kamerával készült, jó minőségű videó a Ricse 1980. szeptember 5-ei koncertjéről.

Beatrice555
Beatrice Fiatalon, 1980-Ban / Fotó: Fortepan / A Felvétel 1980. Augusztus 23-Án Készült Az Óbudai Hajógyári Szigeten, A Fekete Bárányok Koncerten

Nagy Feróék az Omegával és a LGT-vel közös országos turnéjuk utolsó állomásaként adták a Kisstadionban, 1980-ban. A felvételről még ugyanabban az évben Kisstadion ’80 címmel megjelent egy hivatalos, közös koncertlemez. Ennek a 2004-es remaszterizált újrakiadásán már nyolc szám hallható a Beatrice zenekartól.

Megérkezett, amire egész héten vártál: Omega-kiállítás nyílik

Farkas László elmondta, hogy a Gyöngyhajú lány címet viselő művelődés- és rocktörténeti tárlat felidézi az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig, ugyanakkor képet nyújt a 20. század második felének Magyarországáról is. Nem lehet megállítani drMáriás képzőművészt. Amikor már azt hinnénk, nem lehet tetézni alkotásait, akkor mindig napvilágra kerül egy újabb remek.

Az akkori Nagy Feró-Miklóska Lajos-Lugosi László-Donászy Tibor felállású banda később a buli felvételét koncerteken árusította bootlegként, ha már lemezük nem lehetett.

Donald Trump a Gyöngyhajú lányt énekelve próbálja megállítani a migránskaravánt Botticelli Vénuszának öltözve

Nem lehet megállítani drMáriás képzőművészt. Amikor már azt hinnénk, nem lehet tetézni alkotásait, akkor mindig napvilágra kerül egy újabb remek. Miután nemrég magát Orbán Viktort ábrázolta Jézusként. Nem megfeledkezve előtte a miniszterelnök lányáról, Orbán Ráhelről sem, most az amerikai elnököt állította legújabb drMáriás műalkotása középpontjába.

A koncertvideó nem teljes, a bevezető Szignál, valamint a Jerikó a Kislány Boogie hiányzik róla. A felvétel publikálásáért Hunya Lászlót illeti köszönet.

Beatrice Kisstadion 1980

Sajnos nem a teljes koncertfelvétel, de így is nagy kincs szerintem. Kaptam én is, több kézen ment át. Szóval a babér nem engem illet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.