Szülőként az emberek bármit megtennének a gyerekük biztonsága érdekében. Ez az anyuka azonban kicsit túlzásba esett a követelményekkel a bébicsősz-keresésben.

A háromgyerekes anyuka Facebookon jelentette be, bébiszittert keres gyerekeinek. A 14 pontos lista a követelményekkel annyira abszurd, hogy a hirdetést végül a Redditen is megosztották a felhasználók.

Magyarországon kevés szülő tud gyűjteni a gyermeke jövőjére

a 3-14 éves gyerekeket nevelő magyar szülők ötödénél is kisebb része, 19 százaléka tud rendszeresen félretenni utódja biztosítására. Az eredmények kimutatták, hogy ugyan a szülők 81 százaléka kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerek minél hamarabb önálló legyen, ám csak a családok felének van olyan megtakarítása, mely kimondottan a gyerek támogatására irányul.

A nő csak olyannak engedi meg, hogy vigyázzon a gyerekeire, akinek nincsen tetkója, de még parkolás vagy gyorshajtás miatt sem büntették még meg soha. Emellett ideális esetben Trump-támogatót alkalmazna. A jelentkezőnek kell, hogy legyen saját autója és diplomája gyermekgondozásból. Ezutóbbitól az anyuka el tud tekinteni, ha a potenciális gyerekcsősz kilenc évnyi releváns tapasztalatot tud felmutatni. De a lista még itt sem ér véget.

Bébiszitter
Az Anyuka Lehetőleg Olyan Trump-Rajongó Bébicsőszt Keres, Aki Még Egy Második Nyelvet Is Megtanítana A Gyerekének. / Fotó: Mirror /

Az alkalmazottól huszonnégy órás elérhetőséget vár el a hét minden napján. Követelmény, hogy a jelentkező képes legyen bánni két pitbullal. Emellett ne bánja, ha fizetnie kell a nassolnivalóért, vagy ha utolsó pillanatban hívják. Ha pedig létezne bárki, aki minden elvárásnak megfelelne, akkor azt óránként 10 dollárral jutalmazza, de feketén.

Meleggé válnak a gyerekek, ezért nem mehetnek az Imagine Dragons koncertjére

Maga Dan Reynolds heteroszexuális, azonban hosszú évek óta kiáll az LMBTQ közösség jogaiért. Több koncertjén is hangoztatta mindezt verbálisan és non-verbálisan is. Az alábbi fotón látható, hogy az énekes például szivárványos zászlót lobogtat, ami az LMBTQ közösség szimbóluma. A Vulture interjújában reagált a vádakra az Imagine Dragons énekese.

A Mirror beszámolója szerint eddig több mint ezeregyszázan reagáltak a Redditen megosztott álláshirdetésre. Egyesek azt tartják elképzelhetetlennek, hogy egy diplomával vagy kilenc évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező személy megelégedne a 10 dolláros órabérrel. Mások azt emelték ki, követelmény, hogy a jelentkező múltjában ne legyen semmi jogilag megkérdőjelezhető, de az anyuka nyugodtan kibújhat az adózás alól.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Amikor eljutottam az „ideális esetben Trump-rajongó” részig, kezdett összeállni a kép[/perfectpullquote]

– jegyezte meg egy harmadik kommentelő.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.