Lágyéksérv gondokkal kórházba szállították Bodrogi Gyula színészt. Annyira komoly volt a gond, hogy azonnal műteni kellett.

Nem pánikolt be

Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész otthonában lett rosszul, azonnal mentőt kellett hívni hozzá, amely kórházba szállította, derült ki a Tények riportjából. Rögtön meg is műtötték Bodrogit sérvproblémája miatt.

Mint a Tények emlékezetett rá, a 87 éves színész hosszú évek óta küzd sérvvel, korábban még egy hálót is beültettek a hasfalába, ám ennek ellenére újra kiújult a sérve.

Elkezdett fájni, odanyúltam és gumó volt. (...) Megmutattam a doktornak, aki azt mondta, ez bizony kitüremkedett

– mondta Bodrogi a Tényeknek.

Bodrogi egy percig sem pánikolt, sőt a környezetében élők jobban megijedtek, mint a Nemzet Színésze. “Egyáltalán nem ijedtem meg, (…) a betegségnek az a dolga, hogy fájjon, nekem pedig az, hogy túléljem” – mondta.

Már jobban van Bodrogi Gyula

A két nappal ezelőtti műtét olyannyira jól sikerült, hogy tegnap haza is engedték a színészt. Egyelőre ugyan látogatót nem fogad, az orvosi utasításra a felépülésre koncentrál.

Jól vagyok, csak nehezen mozdulok, mert összevissza tekergettek

– árulta el Bodrogi, aki hozzátette, mindent ehet, csak a mielőbbi gyógyulás érdekében olyan ételeket érdemes fogyasztania, amely jótékony hatással van az emésztésre. 

Kapcsolódó cikk
Bodrogi azt is elmondta, nem szereti a fájdalomcsillapítókat, noha nem gyógyszerellenes.

Inkább fájjon, mert a fájdalomcsillapító becsapós: ugyanolyan rossz ott, ahol fáj, csak éppen nem érzem. Most inkább kibírok egy kis fájdalmat is, mert akkor tudom, hogy amikor meggyógyultam, akkor valóban meggyógyultam

– vallotta meg a színész.

Közel a 90. életévéhez még mindig aktívan dolgozik. Ám jelenleg nincsenek előadásai, így jókor történt a baj. Mint mondta humorosan, “olyan szerencsém van, hogy mostantól egy jó pár napig nincs előadásom, megvárta ez. a dolog, hogy legyen egy kis szabadidőm”.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet