Néhány napja alakult meg a 8. országgyűlés a rendszerváltás óta. Borbély Szilárd magánlevele, amelyet 2010 nyarán írt e-mailben, vészjósló volt napjainkra nézve.

A Nincstelenek német kiadásának függelékében olvasható Heike Flemmingnek, a regény két fordítója közül az egyiknek (a másik Kornitzer László) a visszaemlékezése Borbély Szilárdra. 2007-ben ismerkedtek meg.

Heike Flemming részleteket idéz Borbély Szilárd egy 2010 késő nyarán írt e-mailjéből, melyet bizonyára magyarról fordított németre. Ebből idézek én most néhány sort, de nem teszem idézőjelbe, mivel az eredeti magyar lehet, csak elmondom inkább, hogy mi áll benne!

– írja Radics Viktória irodalomtörténész. Úgy gondoltuk, a jelenlegi politikai helyzet okán újból elővesszük Borbély Szilárd levelét. A függeléket változtatás nélkül közöljük:

Tévedés volt Magyarországon, Debrecenben maradni. Tévedés volt irodalommal foglalkozni. Az elkövetkező évek, évtizedek a romlás és a veszedelem beláthatatlan rengetegét hozzák ránk. A dél-amerikai diktatúrákra emlékeztető hamis és cinikus világ rajzolódik ki, mi, Debrecenben már 1998 óta szenvedjük ezt. Mostantól az egész országra ki fog terjedni. Reménytelen. A demokrácia eszméje kihalni látszik, a szellem szabadságát emlegetve pedig nevetség tárgyává teszi magát az ember. Vissza a Kádár-rendszer szocializmusába, ez a program, erős nacionalista ideológiával egyesítve. Elborzasztó perspektíva, különösen azért, mert 1989-ben én el akartam menekülni Kanadába.

Csak azért nem tettem meg, mert következett a fordulat, és olyan reményeket adott, melyek mára nevetségesekké váltak… Mint megírtam, elhunyt kedves tanárom, aki hősiesen tartotta magát József Attila eszméihez. Az ő sírjánál állni azt jelentette, hogy egész eddigi életem tévedés volt. Mindent itt kellene hagyni, és valahol, bárhol, akár utcasöprőként újrakezdeni. Van még húsz évem. Vagy harminc. És a gyerekeink egy normális világban élhetnek. Magyarország beteg, reménytelen, mint azok, akik kormányozzák, és mind, akik az elkövetkező évtizedekben más emberek sorsáról dönteni fognak. Az emberek még nem tudják, nem is fogják tudni, hogy a Kádár-korszak szörnyű ideje fog visszatérni évtizedekre, amelytől gyerekként és fiatalként borzadtam, attól, hogy ez lesz az életem. Ezért a barátommal úgy döntöttünk, hogy emigrálunk. Ő 1988-ban elment, én néhány év múlva követtem volna. Azonban csapdába estem, ó jaj, azt hittem, egyszer majd egy normális, demokratikus ország lesz ebből, ahol élni lehet.

Borbély Szilárd költőnek nemrégiben állítottak emlékpadot Debrecenben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.