Hosszas pereskedés után a bíróság megosztott gyermekelhelyezést rendelt el Angelina Jolie és Brad Pitt közös gyermekei ügyében.

A légiutas-kísérők 9 olyan dologról beszéltek, amiket nem ajánlott viselni egy repülőn

Angelina Jolie 2016-ban adta be a válópert, azóta húzódik közös gyermekeik felügyeletének kérdése is a bíróságon, teljes diszkréció mellett, írja a BBC. Most azonban kiszivárgott, hogy a választott bíró Brad Pitt számára kedvező döntést hozott azzal, hogy „jelentősen növelte” a színész gyermekeivel tölthető idejét.

Az 57 éves Pitt és a 45 esztendős Jolie öt gyermekét, Pax-ot (17 éves), Zaharát (16), Shiloh-t (14) és a 12 éves ikreket, Vivienne-t és Knox-ot érinti a határozat, a legidősebb gyermeket, a 19 éves Maddox-ot nem.

Brad Pitt Angelina Jolie Gyerekei Valas Kozosfelugyelet
/ Fotó: Getty Images

Ez a döntés ugyanakkor még csak előzetes határozatnak számít, ezért Jolie folytatja gyermekei felügyeletéért folyó jogi hercehurcát. Egy informátor szerint Jolie nem emelt kifogást a közös felügyelet ellen, ugyanakkor egyéb problémái merültek fel az ítélettel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikk

A per több hónapon át folyt, rengeteg tanút, szakértőt és pszichológus szakembert hallgattak meg. A színésznő azt nehezményezte, hogy a bíró nem engedte, hogy gyermekei tanúskodjanak az eljárás során. 

A válás indokaként az összeegyeztethetetlen ellentéteket jelölte meg, a volt álompár néhány kollégájukkal ellentétben ezután nem barátságban vált el, hanem a gyermekek elhelyezéséért folytat egymás ellen csúnya harcot. Pittet a gyerekek bántalmazásával vádolta meg Jolie, amikor elvesztette a türelmét. A sztár azonban később tisztázta magát a vádak alól.

Válás a család lelki békéje érdekében

A rajongók által csak Brangelinának emlegetett sztárpár 2005-ben ismerkedett meg a Mr és Mrs Smith forgatásán. Pitt másodjára nősült, miután elvált a Jóbarátok sztárjától, Jennifer Anistontól. Jolie életében Pitt volt a harmadik, akinek kimondta az igent Billy Bob Thornton és Jonny Lee Miller színészek után. A boldog évek alatt Pitt egy különleges ajándékkal is meglepte feleségét.

Tavaly Jolie úgy nyilatkozott a Vogue-nak, hogy a család érdekében hagyta el Pittet.
„Helyes döntést hoztam. Ezután is arra koncentrálok, hogy helyrejöjjenek” – fogalmazott Jolie.

2017-ben Pitt egy interjúban arról beszélt, hogy abbahagyja az ivást és a füvezést.

Számomra minden egyes ballépés a megvilágosodás, megértés vagy valamilyen öröm felé vezetett

– nyilatkozta az Oscar-díjas színész, akit a rajongók évek óta szeretnének újra összehozni volt feleségével, vagy már bárkivel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet