Előrehozott választásokat tartanak az Egyesült Királyságban. A The Guardian összeállított egy fotósorozatot, amely jól mutatja, számos gazdi kikötözve, a hidegben hagyta a kutyáját, míg ő szavazott.

Brit előrehozott választás

Rettentő fontos előrehozott választást tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban: az eredmény alapjaiban határozhatja majd meg azt is, hogy mi lesz végül a három és fél éve húzódó brexittel. Nem volt szokványos a kampány, de szokatlan az időpont és a körülmények is. Ez az első decemberben tartott választás 1923 óta, és a harmadik parlamenti választás négy éven belül.

Boris Johnson brit miniszterelnök és a konzervatívok vezetnek a felmérésekben, és jó esélyük van arra, hogy végül többséget szerezzenek.

Ez azt is jelentené, hogy Johnson kiléptetné a briteket az Európai Unióból, és a jövőbeli kapcsolatokról kezdődnének a tárgyalások.

Azonban az elmúlt évek parlamenti választásain voltak már meglepetések a felmérésekhez képest, és ugyan az nagyon valószínű, hogy mindenképpen a konzervatívok lennének a legnagyobb párt, a sok szoros körzet miatt sem lehet kizárni egy újabb megosztott felállást az alsóházban.

A kutyusok megszenvedik a választást

A brit The Guardian összeállított egy fotósorozatot, amelynek képein jól látszik, hogy számos gazdi kint, a szavazófülkék előtt hagyta kikötözve a kedvencét.

A luxusotthon a kutyáknak sem álom többé, hála a Pijuán Designnak

A kutyabarátok igyekeznek folyamatosan kényeztetni kedvenceiket drága eledelekkel, játékokkal és fekhelyekkel. A Pijuán Design Workshop még magasabb szintre emeli az ebkényeztetés fogalmát, a múlt századi farmokat idéző luxus kutyaólakkal. Alejandro és Sara Pijuán dizájner házaspár alkotta meg a múlt századi építészeti stílusokra vonatkozó szaktudásukkal és kutyaszeretetükkel kombinált ebkúriákat.

A brit 2019-es, előrehozott választás napján meglehetősen csapadékos, hideg idő volt, a gazdiknak pedig hosszú sorokat is végig kellett állhatniuk.

Yorkshire

Brit Választás 2019 Kutyák
/ Fotó: Danny Lawson / Pa

Derbyshire

Brit Választás 2019 Kutyák2

Észak-London

Brit Választás 2019 Kutyák3
/ Fotó: Tolga Akmen / Afp / Getty Images

Kelet-London

Brit Választás 2019 Kutyák4
/ Fotó: Fiona Shaw

Brighton

Brit Választás 2019 Kutyák5
/ Fotó: Paul Childs / Reuters

London, belváros

Brit Választás 2019 Kutyák6
/ Fotó: Dylan Martinez / Reuters

Oxford

Brit Választás 2019 Kutyák7
/ Fotó: Adrian Dennis / Afp /Getty Images

London, belváros

Brit Választás 2019 Kutyák8
/ Fotó: Niklas Halle’n / Afp /Getty Images

London, Twickenham

Brit Választás 2019 Kutyák9
/ Fotó: Matthew Chattle /Rex / Shutterstock

Reading

Brit Választás 2019 Kutyák10
/ Fotó: Steve Parsons / Pa

Oxford

Brit Választás 2019 Kutyák11
/ Fotó: Adrian Dennis / Afp / Getty Images

Dél-Bury

Brit Választás 2019 Kutyák12
/ Fotó: Christopher Thomond / The Guardian

London, belváros

Brit Választás 2019 Kutyák13
/ Fotó: Reuters

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.