Hiába az új gyülekezési törvény, amit előremutatónak szántak, a rendőrségnek mégis teret adhat hatalmas visszalépésekre. A BRFK múlt héten korlátozó határozatot hozott azért, hogy a Budapest Pride Felvonulást újra csak teljes lezárás mellett lehessen megtartani.

A Budapest Pride szervezői a TASZ segítségével megtámadták a határozatot. Mint írják a szervezők a ContextUsnak eljuttatott közleményben, “évek óta azon dolgozunk, hogy egy európai országban ne kelljen a szabadság és a biztonság között választanunk, és több tízezren állhassunk ki együtt az elfogadás és a sokszínűség mellett. Ezért értetlenül állunk a rendőrségi határozat előtt, ami az előző évek felvonulásaihoz képest visszalépést szorgalmaz.”

Budapest Pride Felvonulás 2019
Budapest Pride Felvonulás, 2017 / Fotó: Davda Bereznai

2017-ben hosszú évek után először – igaz, egy utolsó pillanatban hozott szervezői szabálysértés hatására – részben kordonok nélkül vonultak végig a Pride résztvevői a városon.

2018-ban pedig első alkalommal tényleg szabad volt a Budapest Pride: bárki, bárhol csatlakozhatott a menethez.

Az idei egyeztetésnek rendezőként hasonló elhatározással vágtak neki a szervezők: szerették volna, ha a felvonulás legalább annyira nyitott vagy még nyitottabb lehessen, mint az előző években, és újra korlátozás nélkül szervezhetnék meg a felvonulást.

A Pride-ra az Adidas Prouder cipőket tervezett hírességekkel

A Prouder projekt lényege az Adidas ikonikus, Samba cipőinek újragondolása az egység, egyenlőség és eredetiség jegyében. (A pride angolul büszkeséget jelent, a proud büszkét, a prouder pedig a melléknév fokozását, azaz: büszkébbet). A felkért hírességek között van Naomi Campbell, Kate Moss, Marc Jacobs, Pharell Williams, Blondey McCoy és Philip Treacy.

A szervezők azt írják, az új gyülekezési törvény szövegéből nem derül ki egyértelműen, mikortól számít az a 3 hónap, amennyivel korábban be kell jelenteni a felvonulást. Ennek fényében pedig múlt hét pénteken és szombaton is elküldték az Általános Nyomtatványkitöltőn keresztül a bejelentésüket a rendőrség felé. Ám visszaigazoló e-mailt nem kaptam. Ám hozzátették, hogy a rendszeren keresztül látható volt a bejelentés. Sőt, a rendőrségnek is jelezték külön az elküldött határozatot.

A következő héten, hétfőn szóban jelezte a rendőrség, írják a BP szervezői, hogy hétfő reggel, 7:42 perctől számítják a bejelentést – ekkor kapták meg. A rendőrség a bejelentőt telefonon is kereste személyes egyeztetés kapcsán.

A szóban forgó egyeztetésen több ízben elhangzott, hogy kordonmentesen és hermetikus lezárás nélkül tervezik lebonyolítani az idei Pride-t. A rendőrség tudomásul vette, sőt jegyzőkönyvbe is vették a szervezők állítása szerint.

LMBTQ Pride: Olyan 21 megható fotót gyüjtöttünk össze friss, azonos nemű házasokról, amik tuti az elevenedre tapintanak / ContextUs

A XX. század végére szerencsére, jogi elismertség ide vagy oda, az azonos neműek esküvői ceremóniái is egyre népszerűbbé váltak. Nem okozunk viszont meglepetést azzal, ha eláruljuk, az első nemzet, akik törvény által elismert hátteret is biztosítottak a szertartásnak, bizony, a hollandok voltak 2001-ben!

A közlemény szerint jó hangulatban telt az egyeztetés, ami az elmúlt évek jó kapcsolatának tudható be. Másnap viszont újabb egyeztetésre került sor a rendőrség hívására. Mint írják a BP szervezői, valami megváltozott, annak ellenére, hogy ugyanazok a személyek ültek egymással szemben.

A rendőrség jelezte, hogy súlyosan aggályosnak tartja, hogy bárki, bármikor csatlakozhasson a menethez. Szakmai érvként az “egyszerűbb lezárni a területet” hangzott el.

Kompromisszumként három csatlakozási pontot ajánlottak fel, amelyek közül kettőt a menet indulási és egyet a végpontján jelölték meg. Továbbá jelezték, kordont fognak használni.

Ezeket az LMBTQ-filmeket érdemes megnézned / ContextUs

A tavalyi és az idei év is áttörést jelentett az LMBTQ-filmek területén. Nem csupán remek sztorik születtek, de filmművészeti szempontból is igényes és időtálló történeteket láthattunk/láthatunk. Az alábbi lista bővíthető természetesen, és remélhetőleg bővülni is fog a következő években!

Úgy gondolják a BP szervezői, hogy az elmúlt évek sikeres demonstrációit figyelembe véve indokolatlan és elfogadhatatlan, hogy ismét kordonok közé akarják kényszeríteni a Budapest Pride-ot. A felvonulás szervezőiként elmondhatják, hogy a rendezésük rengeteget fejlődött az elmúlt 12 évben: 50-ről 250-re emelték a menetkísérőik számát. Sőt, kamerás jogi megfigyelőkkel biztosítják a menetet, hogy az esetleges atrocitásokról videófelvétel készüljön. Rendezőiknek egyre több és komolyabb képzést biztosítanak

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Hiszünk abban, hogy a biztonságot nem az jelenti, ha egy békés demonstráció résztvevőit kényszerítik ketrecbe, hanem egy igazságos és egyenlőségre épülő rendszer. Ezért tovább dolgozunk azért, hogy a szabadság és a biztonság ne zárja ki egymást. A határozatot megtámadtuk, az ügy során a TASZ képvisel minket[/perfectpullquote]

– írják a szervezők a hozzánk eljuttatott közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.