Életet adni a mai napig egy megmagyarázhatatlan élmény, olyan utazás, amelyet meg kell élni. Bármennyire is nehéz vagy ijesztő. Mindenkinek más, de vannak hasonló tapasztalatok. A végén viszont szinte mindenki ugyanazt éli meg: a csodát. A Tünet Együttes eddig se félt a rendhagyó daraboktól. Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadásuk pontosan azt teszi, amit egy ilyen alkotástól várhat az ember: felszabadít.

Jó, hogy beszélhetünk róla

Burok. Annyi minden eszembe jut erről a szóról. Nem csak az anyaság, a védelem, hanem maga a szülés, és ami ilyenkor történik, történhet. Még nincs gyerekem, sokáig nem is gondoltam erre, de egyre többször éled fel bennem az anyaság utáni vágy. Ezért is feszengtem picit a székemben, miután beléptem a hatalmas, anyaméhnek berendezett színpadi térbe. Vannak darabok, amelyekben a nők szülnek. De azok mások.

Szabó Réka koreográfus a valódiságát fogta meg ennek a már-már leírhatatlan élménynek.

Pont ezért választott 4 olyan nőt előadónak, akik már átélték a szülést vagy hamarosan át fogják. És miért annyira aktuális ez a darab? Ennél szabadabbak talán még nem voltunk, valahogy mégsem foglalkozunk eleget az igazán lányeges dolgokkal.

0 1
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Bogdán Réka

Szabó végig „fogja a kezünket” az előadás során. Nem hagy bennünk kérdést. Egyszerűen csak bemutatja: így is lehet szülni.

Na, ki talál be?

Jó sokára helyezkedtek el az emberek a nézőtéren, közben a táncosok már négykézláb bemásztak a színpad közepére. Dányi Viktória, aki nem táncolt – hiszen ha a szemem nem csalt, már legalább a 8. hónapban volt –, fel-alá járkált. Ő töltötte be a közvetítő szerepét, aki nem csak magyarázott és humorosan kommentálta az eseményeket, hanem a táncosoknak is segített, a kezük alá dolgozott. Dányi, aki a koreográfus asszisztense is egyben, természetesen mozgott, magyarázott, hangja megnyugtatóan hatott.

Az a fajta harmónia lengte körül, amely általában csak az állapotos nők kiváltsága.

Mielőtt ténylegesen elkezdődött volna a darab, ámultan néztem a plafonról lelógó könnyű lepedőket. A színpad egyik végében apró lyukká szűkül az anyag, csak négykézláb lehet rajta keresztül közlekedni.

0 2
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Huisz István

Az anyaméh tökéletes megjelenítése belülről. Ennél több nem is nagyon kellett díszletnek. A táncosok teljesen betöltötték a teret, és ahogy haladtunk előre, néhány ügyesen felhasznált eszközzel tették teljessé az összképet.

A letisztult színpadi képnek köszönhetően nem volt semmi, ami egy pillanatra is elvonta volna a figyelmem. Nem jó, ha a tér túlzsúfolt.

Amikor elcsendesült a nézőtér, Dányi szép lassan apró, kerek köveket helyezett el a táncosok előtt, középre pedig egy tölcsér alakú tárgyat állított, alá tányért tett. Nagyjából azért tudni lehetett, mi fog következni. Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda nagyon igyekeztek beletalálni a tölcsérbe, természetesen csak és kizárólag láb között hajították a kis köveket.

Burok4Hohpvpvgwgretnjspmi34 39 1
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

Mindössze néhány landolt a nézők lába előtt, végül Virágnak sikerült a győztes dobás. Vagyis megtörtént a „fogantatás”, és kezdetét vette az utazás.

 Szétválik a test és a tudat

Nagyon komikusra sikerült a fogantatás ábrázolása, szerencsére a humor és az önirónia végigkíséri az előadást, ami egészen új aspektusba helyezi a szülést, a születést. Beindultak a hormonok. Aki komolyabban foglalkozik táncművészettel vagy rendszeresen jár táncelőadásokra, tudja, az egyik legösszetettebb művészeti ág. Úgy kell összerakni a mozdulatokat, hogy azok a legkomplexebb érzelmeket is kifejezzék.

Mivel a szülés önmagában egy összetett érzelemhalmaz, Szabó sem a tökéletes formára törekedett.

Ez adja a darab szerethetőségét.

Talán, aki nem szült, nem nagyon érti, mi történik a szereplőkkel. Az én fejemben is ott volt a kérdőjel: ennyire megváltozik a tudat, ennyi furcsaságon megy keresztül a test? Hiszek nekik, ők már átélték ezt az élményt.

Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

Táncukban, mozgásukban, amit monológokkal is kiegészítenek, semmi mesterkéltség, semmi megjátszás nincs. A három nő beszéde szép lassan összefolyik. Egyszerre beszélnek, mozognak, tartok tőle, összeütköznek. De szerencsére uralják a teret, magabiztosan ugranak, csúsznak, pörögnek.

Ügyesen átalakítják a teret, piros fényben úszik a színpad. Minden táncos előtt egy kipárnázott sámli.

Miközben felváltva mesélik szülésélményeiket, a pici székek különböző tárgyakat jelenítenek meg: WC-t, asztalt, széket a vajúdóknak kialakított kórházi szobában.

Egyszerűen döbbenetes, milyen természetességgel, humorral átszőve meséli a három nő életük legnagyobb élményét. Bár a ruha rajtuk marad, mégis teljesen „levetkőznek” előttünk.

„Anyuka, ez nem az a hely, ahonnan vissza lehet fordulni”

Miután meghallgattuk, meg is nézzük, milyen lehet egy szülés. Táncban elmesélve. Virág, Dányi és Nagy felveszi az orvos és a bába szerepet, a sámlin ülve mondják az ilyenkor szokásos sablonszövegeket. Eközben Furulyás konkrétan eltáncolja hosszú órákon át tartó vajúdásának történetét. Mindent bevet.

Burok 059
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

A közönség egy emberként rázkódik a nevetéstől. Na, nem azért, mert annyira vicces látvány, ahogy nyög, ugrál, feszít, egy ponton megpróbál kiszökni, hanem mert a kórházi csapat elképesztően poénosan kommentálja a történéseket. Egymás szavába vágnak, beszédük természetesen hat. Furulyás jól veszi a fizikai kihívásokat.

Mozgása talán egy nagy káosznak tűnik, de ennél jobban nem illusztrálhatta volna a nehézségeket.

Végül Nagy vet véget a jelenetnek, hiszen „lehet ezt másképp is”. A mama-baba tornát sem kímélik, a paródiaszerű jeleneten ismét jóízűen kacagunk. Nem csoda, a táncosnő rezzenéstelen arccal mondja a látszólag értelmetlen, de annál komikusabb jógaszöveget. Virág és Furulyás tökéletesen követik mozdulatait. A táncjelenetbe Dányi is beszáll, de láthatóan nem győzi meg Földanya és Holdanya ereje. Felteszi a kulcskérdést: de milyen valójában, amikor kicsusszan a baba?

727
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

A táncosok pedig szabadjára engedik fantáziájukat. Olyan, mintha improvizálnának. Rólunk megfeledkeznek, de ez nem baj. Mindhárom táncos megmutatja, őket mire emlékezteti, amikor kibújik a kisbaba. Jönnek a tolások, csúszások, erőlködések. Játékukban nehéz bármi kivetnivalót találni. Hiszen saját történetüket táncolják el.

És akkor a magzat megfordul

A rengeteg vicces jelenet után elérkezünk a fordulóponthoz. Furulyás és Nagy összekapaszkodva alkotják az anyaméhet, miközben Virág magzatként mozog közöttük. A fények, a hangok, mind ezt a különös környezetet segítenek megjeleníteni. Egészen élethűre sikeredik a jelenet.

Burokc3Pbetliljqt9Tgdtlri34 40
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

Virág alakítása annyira meggyőző, hogy egy pillanatra elfeledkezem a külvilágról. Törékeny, kislányos alkata, könnyed, hajlékony mozgása, ahogy egy pillanatra sem érinti a földet, nem ereszti a tekintetem.

Furulyás és Nagy egy percre nem engedik el egymást, hármuk teste egyszerre, ritmusosan mozog.

Az ámulatomnak a táncosnő földön koppanása vet véget, amikor az egyre szűkölő „anyaméhből” szó szerint kicsusszan a földre.

Már egészen elérzékenyülök, de nem sokáig, mert a táncosok zoknit húznak. De csak a fél lábukra. Szuszognak, sikítanak, erőlködnek. Mintha egy szülőszobában lennénk.

Burokmydhsfg3Kqaqha0Ad6U834 39
Jelenet Az Előadásból / Fotó: Mészáros Csaba

Kevés klasszikus értelemben vett zenei betétdal kíséri a táncosokat. Legtöbbször emberi hangot használnak, például a saját szuszogásukat vagy a szívdobogást. Eleinte picit ijesztően hat az óriási térben, de ennél jobb „kísérőzenét” nem választhattak volna az alkotók (Hammer Zsolt, Jávorka Ádám). Kreatív, ötletes.

A szülést és annak lehetséges velejáróit nem egyszerű megjeleníteni, de a látvány és az ügyesen komponált hangtechnika eléri hatását.

Egy pillanatra sem zökkenek ki. Nagyon tetszik, hogy az ábrázolásmód nem megy el a giccses irányába, mégis hűen tükrözi az alkotók mondanivalóját.

Örömtánc, avagy elfolyt a magzatvíz

A darab legnagyobb pozitívuma az építkezés. Nincsenek felesleges, elnyújtott jelenetek. Mindegyik előadó tisztában van vele: ők itt és most a szülés élményét szeretnék megjeleníteni. A fogantatástól odáig, hogy a baba a mellkasra kerül. Se többet, se kevesebbet.

Minden letisztult, az egyes tárgyaknak pontos helye és szerepe van. A táncosok öltözéke is ezt tükrözi.

Egyszerű ujjatlan póló, háromnegyedes nadrág, semleges színek. Valószínűleg a kényelem volt az elsődleges szempont. Várandósság alatt egy nőnek nyilván nem a kinézete a fontos. Mintha Szabóék is ezt üzennék a jelmez választással, Szűcs Editnek köszönhetően: mindegy, mi van az anyán, csak ne akadályozza a mozgásban.

Tünet Együttes: BUROK – A táguló idő összehúzódásai

A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk majd elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivé…

Már épp azt gondolom, vége a darabnak, amikor a táncosok feje felett kidurran egy vizes zacskó. A hatalmas víztócsában önfeledten csúszkálnak. Arcukon megkönnyebbülés. A hangszóróból hallatszik, ahogy elmesélik azt a szavakkal nehezen kifejezhető pillanatot, amikor gyermeküket először mellkasukra tették. Az elhangzott történeteken nehéz nem meghatódni.

Bár az élet egyik legtermészetesebb velejárója a szülés, mégis keveset beszélünk róla, a művészetekben még annyit se.

Szabó Réka darabja végre átlépett egy határt, amire már régóta szükségünk volt. Nem csak nőknek, férfiaknak is kötelezővé tenném. Nehéz bármilyen negatívumot felhozni a darabbal kapcsolatban. Egyrészt a saját élményt nem igazán lehet kritizálni, hiszen teljesen egyedi, másrészt pedig az egész előadás egyedülálló a maga nemében. Még sokáig a fülemben csengenek az elhangzott történetek.

Szereplők:

Táncos Dányi Viktória
Táncos Virág Melinda
Táncos Furulyás Dóra
Táncos Nagy Csilla

Alkotók:

Zene Hammer Zsolt, Jávorka Ádám
Dramaturg Gábor Sára
Látvány, kreatív technológia Kiégő Izzók, Samu Bence, Terebessy Tóbiás
Konzulens Árvai György
Fény Szirtes Attila
Jelmez Szűcs Edit
Koreográfus-asszisztens Dányi Viktória
Rendező-koreográfus Szabó Réka

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.