Az idei Budapest Showcase Hub (BUSH) szakmai programján vesz részt Philippe Weiss, a párizsi The Red Room stúdió egyik tulajdonosa. A világhírű mixer készítette már többek közt Madonna, a Red Hot Chilli Peppers, Kendrick Lamar és David Guetta számait is. Weiss azért érkezik a fesztiválra, hogy november 14-én egy úgynevezett listening session keretében a jelentkezők zenéit hallgassa és közönség előtt elemezze azokat.

November 13–15. között rendezik meg a BUSH showcase fesztivált, amely esténként a legfrissebb, legvagányabb kelet-európai együtteseket hozza el Budapest belvárosi klubjaiba. Napközben pedig a nemzetközi zenei élet fontos megmondóembereit hívja össze egy össznépi szakmai tudattágításra.

A korábbi években olyan zenefelelősöket hívtak meg, mint a Stranger Things music supervisora, Nora Felder vagy a Breaking Bad zenei válogatásáért felelős Thomas Golubic.

Látogatásuk után magyar zenék kerülhettek nemzetközi produkciókba, például a Middlemist Red és a Skeemers dala is amerikai sorozat zenéje lett. Az idei program a HOTS Hungarian Oncoming Tunes szakmai segítségével valósul meg. Ismét nagymesterek érkeznek a zenei élet különböző területeiről.

Bush Fesztivál 2019 Programok
Bush Showcase Fesztivál / Fotó: Sinco

Zenei kampányokban utazik és friss zenekarokat juttat el a nemzetközi rádiós játszásig Jeroen Siebens. Több magyar együttes, köztük a Belau és a Platon Karataev köszönheti neki, hogy több mint 20 országban játsszák a dalaikat közszolgálati és kereskedelmi adók egyaránt. Seppl Kretz a holland Sizzerrel olyan nemzetközi cégek kampányaihoz választott zenét, mint a Diesel vagy a Napapijri. Most azért jön Budapestre, hogy magyar dalokat fedezzen fel.

Sally Anne Gross a londoni University of Westminster professzora, a zenész szakma pszichére gyakorolt hatását kutatja. Can music make you sick című tanulmánya azt járja körül, hogy vajon miért gyakori a zenészek körében a depresszió és a szorongásra való hajlam a történelem során, Schumanntól Kurt Cobainen át a mai popsztárokig.

A kutatásban több mint 2000 brit zenész mentális állapotát vizsgálták, ezzel a tanulmány Anglia legnagyobb ilyen jellegű felmérése lett. Gross ezenkívül a nők szerepét vizsgálja a nemzetközi zenei életben. Geir Luedy, a norvég AURORA, valamint Sigrid menedzsere pedig elsőként a BUSH-on fog előadást tartani arról, hogy Norvégia két leginkább meghatározó női szerzőjét hogyan juttatta az első demoktól a világhírig.

Ez az a hely, ahol előre tudhatod meg, kik lesznek a jövő előadói

A háromnapos zenei tudattágítón a keleti blokk és az idei vendég, Ausztria 35 előadója mutatkozik be. Sokan hazájukban több ezres koncerteket adnak és többekre már most felfigyeltek az ismert nemzetközi kiadók. Olyan fellépőket is meg lehet nézni, akik hamarosan a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nagyszínpadain lépnek majd fel.

Mindezek mellett a Budapest Showcase Hub programjai idén is a régiós zenei életet helyezik a központba. Fesztiválszervezők, kiadók, menedzserek segítik a szakma kelet-európai képviselőit abban, hogy elérhessék azt a nagy nemzetközi áttörést, amiről minden zenész álmodik.

A limitált férőhelyes workshopokra a BUSH-ra bérletet váltók októbertől jelentkezhetnek ezen a linken.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.