Dante Alighieri, az olasz nyelv atyja, a Legnagyobb Költő nem biztos, hogy büszke lenne a mai újságírók és politikusok szövegértési képességeire. Roberto Saviano, a Gomorra szerzője segített értelmezni Arno Widmann írását.

Félreértett Dante-cikk

A The Guardian is beszámolt az olasz sajtóban és közbeszédben történt hatalmas felháborodásról, amelyet Dante Alighieri halála után 700 évvel, éppen a Dante-napon, 2021. március 25-én megjelent német cikk váltott ki. 

A híradók és internetes oldalak nyomán értelmiségiek és politikusok az Isteni színjáték szerzője és az olasz nyelv atyja – és ezáltal Olaszország – elleni támadásnak interpretálták Arno Widmann kulturális újságíró a Frankfurter Rundschauban megjelent szavait, miközben egy ország a Bloomsday-hez hasonlóan egész nap Dantét ünnepelte.

Dante Nap Arno Widmann Cikk Roberto Saviano
Dante Alighieri Szobra Firenzében / Fotó: Vincenzo Pinto/Afp/Getty Images

A cikkből sokan azt vonták le tanulságképpen, hogy Widmann megkérdőjelezte Dante Alighieri jelentőségét az olasz nyelv kialakulásában. Még a legnagyobb lapok is, mint a La Repubblica olyan hangzatos címekkel jöttek ki, mint „Elképesztő német támadás Alighieri ellen: törtető karrierista, plagizált, nem talált fel semmit”. Továbbá a német újságírónak tanúsított legmerészebb állítás szerint William Shakespeare „fényévekkel modernebb” szemlélettel rendelkezett Alighieri 1307-1320 között írt Színjátékában a költő által vallottnál. 

Roberto Saviano az olasz-olasz tolmács szerepében

A legerőteljesebb reakció az Uffizi Képtár német  művészettörténész igazgatójától érkezett, aki egy interjúban tudatlannak minősítette Widmannt. Luca Serianni nyelvész, a Dante Alighieri Társaság alelnöke szerint a cikk gyerekes hozzáálláson alapul. 

Az olasz kultúrminiszter, Dario Franceschini a Twitteren egy Színjáték-idézettel reagált a Pokol fejezetének 3. énekéből, miszerint nem is érdemes vitatkozni a cikk állításaival: „…Ne többet róluk: nézd meg s menj tovább!…” (Babits Mihály fordítása)

Azonban Roberto Saviano író, újságíró, a Gomorra-sorozat szerzője sokakkal ellentétben el is olvasta az eredeti cikket, és a Corriere della Serában megjelent írásában részletesen elmagyarázta honfitársainak, hogy senki sem intézett támadást Dante ellen. Véleménye szerint egyes újságíróknak és jobboldali-populista politikusoknak gondja lehet az anyanyelvi szövegértéssel – már ha egyáltalán elolvasták az cikket, és nem csupán a szövegkörnyezetből kiragadott félreértelmezéseket lovagolták meg.

A cikk nem azt állítja, hogy Dante plagizált, hogy fényévekkel járt Shakespeare mögött, karrierista lett volna, és az olaszoknak semmi okuk az ünneplésére. Semmi ilyesmiről nincs szó. A szerző azt mondja, amivel kapcsolatban mindenki egyetért, aki halványan emlékszik arra, mit tanult az iskolában: egy irodalmi remekmű nem a semmiből születik. Az a tény, hogy léteztek előképek, köznyelven írt szerelmes dalok, semmit nem von le Dante érdemeiből, minthogy az sem, hogy egy arab szöveg is szerepelt a lehetséges ihletforrások között

– magyarázta a szervezett bűnözés ügyeinek leleplezése miatt ma is állandó rendőri védelemben élő író.

Kapcsolódó cikk

Hozzátette, hogy több mint tíz éve ismeri Widmannt, akit az egyik legműveltebb és legnagyobb európai irodalomkritikusnak tart. A cikkében azt fejtegeti, írja Saviano, hogy milyen hatást gyakorolt Dante műve a köznyelv fejlődésére, amely folyamatot előtte már a provanszál származású trubadúrok népszerű „popdalaikkal” megkezdték. Ám Alighieri nyelvhasználata elődeivel ellentétben nem korlátozódott pusztán a szerelmi költészetre, hanem az élet minden területére kiterjesztette.

Az olasz kultúrát inkább a költségvetés növelésével kéne megvédeni

Az addig többnyire latinul író értelmiséghez képest Dante nagy felismerése az volt, hogy a tömegeknek a saját anyanyelvükön kell írni, azaz toszkán dialektusban.

Dante nem csak a köznyelvet használta, hanem számos, már akkor archaikusnak számító, idegen-, szak- és rétegnyelvi kifejezést is integrált művébe. De nyelvújító is volt, aki előszeretettel alkotott olyan igéket például, amelyeket ma is csak több szóval tudunk körülírni. 

Az így létrejött hatalmas szókészlete pedig lehetővé tette, hogy elbeszélő költeményében többféle nyelvi regisztert is tudatosan használhasson művészi kifejezőeszközként. Dante műve rendkívül népszerűvé, igazi bestsellerré vált még a könyvnyomtatás feltalálása előtt, sokan az egyik legnagyobb lírai műnek tartják a világirodalomban.

A Shakespeare-rel való összevetéssel kapcsolatosan Saviano elmagyarázta, hogy a Színjátékot teljesen áthatja a teológiai szemlélet, az erkölcsi problémák és az ítélkezés.

Monumentális műve révén a költő megelőlegezi a végítéletet, vagyis elvégzi Isten munkáját, jókra és rosszakra osztja a világot

– írta Widmann. Míg a teljesen világi szemléletű angol drámaíró, aki pont három évszázaddal élt később a középkori mesternél, távol tartja magát hősei bűneitől és vívódásaitól, erkölcsileg nem ítélkezik felettük. Ezt takarja a „fényévekkel modernebb” hozzáállás Shakespeare-nél Widmann megfogalmazása szerint. Alighieri ugyanakkor mindezt nehezen tehetné meg, lévén hogy egyik, E/1-ben beszélő főszereplője a műnek. Ráadásul nem csupán híres, valós vagy kitalált személyiségekkel találkozik, hanem saját családtagjaival, régi pártbéli ellenségeikkel is. 

„A szokásos játékukról van szó: gyűlöletet keltünk a németek ellen, és az olasz kultúra védelmezői képében tetszelgünk, amit viszont egészen másképpen kellene megvédeniük” – szembesített Saviano. Azt tanácsolta a politikusoknak, hogy inkább akkor védelmezzék ilyen vehemensen az olasz kultúrát, amikor színházak, fesztiválok és egyéb kulturális projektek költségvetését csökkentik. 

Olaszos hevülettel

Arno Widman Theodor Adorno tanítványa, a berlini Die Tageszeitung napilap társalapítója, a Die Zeit kultúrrovatának vezetője és többek közt Umberto Eco fordítója. 

„Kinek jutott eszébe, hogy egy ilyen kaliberű tudós értelmiségi ilyen baromságokat írjon Dantéről? A kérdés itt nem is róla szól, hanem arról, hogy eszközként akarták felhasználni” – jelentette ki cikkében Saviano. 

A Corriere della Sera megszólaltatta a botrány után a szerzőt is, aki csodálkozva látta a hisztérikus reakciókat. Widmann elmondta, hogy az olasz mentalitás állhat emögött.

Dante az olasz identitás egyik alakja, az olaszok elveszettnek érzik magukat, ezért mindenki igyekszik a biztos, régi, iskolai értékekhez visszatérni ennyi bizonytalanság közepette” – vélte. Sokan csak arra várnak, hogy felszólalhassanak Olaszországért, és Dante erre jó alkalmat szolgáltatott, hogy elmondhassák, senki se merje őt bántani. Szerinte Németországban a volt kelet-német területen fordulhatna elő hasonló kirohanás, mert ott is azonnal politikai választ váltott ki egy egyszerű irodalmi kritika. 

A Dante-napot azért kezdték el tavaly március 25-én ünnepelni Olaszországban, mert úgy tartják, hogy 1300-ban ezen a napon indult el Dante képzeletbeli útjára, és tévedt el „a nagy sötétlő erdőben” (Babits Mihály fordításában), hogy aztán Virgilius, Beatrice és végül Szent Bernát segítségével bejárja a túlvilágot a pokoltól a menyországig.

Dante halálának 700. évfordulója alkalmából idén egész évben megemlékezéseket tartanak: az Uffizi már januárban egy ritkaságnak számító Isteni színjáték-illusztrációkiállítással nyitott. Dante leszármazottjai pedig bírósági ítéletben szeretnék felmenteni a költőt a száműzetéséhez vezető koholt vádak alól. 2016-ban Nádasy Ádám fordításában jelent meg újra magyar nyelven az Isteni színjáték.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet