Húsz év után, javított minőségben újra kiadják a Djabe egyik legismertebb lemezét, a Witchi Tai To-t – mondta Égerházi Attila, a zenekar alapító-gitárosa az M1 aktuális csatornán szombaton.

A Witchi Tai To 1998-ban jelent meg, és kiváló hangminősége miatt hamar népszerű lett a Hi-Fi és High-End berendezéseken zenét hallgatók körében – fűzte hozzá.

Djabe 2016 03
Djabe Legismertebb Lemezét Adják Ki / Fotó: A Formáció Hivatalos Facebook-Oldala

Elmondta: ez a lemez indította be a zenekar karrierét és tette Arany Zsiráf-díjjas formációvá az együttest. Az eredeti vinylt változatot, az angliai Abbey Road Studiosban préselték, ahol most speciális technikával az új kiadás nyomólemezének vágását is végezték, ezzel a hangminőséget is javítva – tette hozzá.

A lemezen a Djabe 1998-as felállása hallható, Sipos András énekes, Égerházi Attila gitáros, Barabás Tamás basszusgitáros és Muck Ferenc szaxofonos közreműködésével. 

Muck Ferenc szaxofonos az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy a napjainkban megszokott, tömörített zenei formátumok közel sem biztosítják a lemezeken megszokott hangminősséget, ezért is érezték fontosnak a lemez újranyomását.

Djabe – Witchi Tai To

Sipos Andras percussion player’s last performance one week before his death at Debrecen Jazz Days in 2007. The last track on the Djabe: Köszönjük Sipi! CD Or…

A Djabét 1995-ben alapította Égerházi Attila gitáros és az azóta elhunyt Sipos András. Az együttes 2002 óta 42 országban lépett fel Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában. A zenekarban Égerházi mellett Barabás Tamás (basszusgitár), Koós-Hutás Áron (trombita, szárnykürt), Nagy János (billentyűs hangszerek) és Kaszás Péter (dob, ének, ütőhangszerek) játszik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.