Douglas Kirkland világhírű amerikai fotográfus Marilyn Monroe amerikai színésznőről és Coco Chanel francia divattervezőről készült fotósorozataiból nyílt kiállítás pénteken a Mai Manó Házban. A sorozatokat először láthatja a magyar közönség kiállításon.

Marilyn Monroe-tól Angelina Jolie-ig

Noha egy korábbi fotósorozatunkban 30 ritkán látott fotót mutattunk Monroe-ról, Budapesten élőben is megnézhetünk néhányat belőle. A Coco Chanel – Mítosz és Elegancia, Egy este Marilyn Monroe-val című vándorkiállítás Douglas Kirkland Coco Chanelről 1962-ben készült hatvan képből álló sorozatát, valamint a tragikus sorsú Monroe-t ágyban megörökítő, 55 képet felvonultató sorozatát mutatja be július 5-ig – hangsúlyozta Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház ügyvezető igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a sokszorosan díjazott Douglas Kirkland az 1960-as évektől több mint kétezer megbízást kapott, hatszáznál is több hírességről készített képeket Marilyn Monroe-tól Angelina Jolie-ig. Marta Cannoni, a kiállítás egyik olasz kurátora elmondta, hogy Kirkland számára kihívást jelentett megragadni ennek a két erős nőnek a jellegzetes jegyeit, ami mindkét sorozatban végül sikerült neki.

Douglas Kirkland Marilyn Monroe Fotok
Marilyn Monroe Modellt Állt Az Akkor 24 Éves Douglas Kirkland Fotográfusnak, 1961. November 17. / Fotó: Look Magazin

Kirkland mindössze 26 éves volt, amikor Look magazin 1961-ben megbízást adott, hogy készítsen képeket Monroe-ról egy címlapsztorihoz a lap fennállásának 25. évfordulójára. A mindössze huszonhat éves Kirkland azért kaphatta meg a felkérést, mert korábban sikerült lencsevégre kapnia a nehéz természetéről is ismert Elizabeth Taylor többszörös Oscar-díjas színésznőt. Ez nyitotta meg a kapukat a nagy magazinok felé és fiatal kora ellenére innentől kezdve nagy sikere volt – magyarázta.

Monroe tanácsokat is adott az ágyból

1961. november 17-én készült a sorozat Marilyn Monroe-ról, aki az ágyban pózol, selyemlepedőbe burkolózva. Monroe több tanáccsal is ellátta a fotográfust, ő választotta ki a képek legfontosabb részleteit, a háttérben pedig Frank Sinatra szólt és pezsgőt fogyasztottak.

Douglas Kirkland Marilyn Monroe Fotoi
/ Fotó: Look Magazin

A kurátor szerint Kirkland sikerének kulcsa abban rejlik, hogy mindig nagyon őszintén viselkedett a modelljeivel. A Monroe-sorozat a színésznő ízlését is visszatükrözi, hiszen ő döntötte el, melyik képet lehet nyilvánosságra hozni.

Több részen át követhetjük, milyenek voltak Marilyn Monroe utolsó hónapjai

A drámasorozat bemutatja, hogy a színésznő milyen kapcsolatban állt a hollywoodi stúdiófőnökökkel és John F. Kennedy amerikai elnökkel. A forgatókönyvön Dan Sefton dolgozik, az előkészítésben a producer Simon Lupton is részt vesz. Sefton jegyzi a BBC Trust Me című orvossorozatát is, amelyből idén újabb évad készül.

A képek között néhány werkfotó is látható – mondta.

Coco Chanel ódzkodott a fotózástól

Marta Cannoni arról is beszélt, hogy Coco Chanel viszont nem volt hozzászokva a fotózáshoz. 1962-ben Kirkland három hetet töltötta világhírű divattervezővel, aki nem volt hajlandó megszólalni angolul. Kezdetben arról volt szó, hogy csak a modelleket és a ruhákat fogja fényképezni, de Kirkland nagyon őszinte fellépésének köszönhetően elérte, hogy Chanelről is készíthessen fotókat.

Douglas Kirkland Coco Chanel Fotok
Chanel A Műtermében, Cambon Utca 31., Párizs, 1962. / Fotó: Op

A fotós reggeltől estig követte a divattervezőt, a Ritz Hoteltől a műteremig és a divatbemutatókig. Az akkor már 79 éves Chanel nagyon energikus volt, telve erővel, reggeltől estig dohányzott és szinte sohasem jelent meg az ikonikus kalapja nélkül.

Douglas Kirkland Coco Chanel Fotoi
Chanel A Nappalija Kanapéján, Párizs, 1962. / Fotó: Op

A kiállítás utolsó képei pedig Versailles-ban készültek, ahol a hétvégét töltötték együtt – tette hozzá a kurátor. Marta Cannoni szerint Kirkland sikerének az igazi kulcsa abban rejlik, hogy folyamatosan tanult, fejlesztette magát, mindig jobb akart lenni, ami megmutatkozik egész életművén. Kirkland azóta sem állt le, a mai napig folyamatosan dolgozik, 2012-ben az Academy of Motion Picture Arts and Sciences bízta meg, hogy készítse el az Oscar-díjra jelölt legjobb színésznek és színésznőnek, továbbá a legjobb férfi és női mellékszereplőnek a portréit.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.