Ugyan a hírt egy ideig eltitkolták a nyilvánosság elől, Ed Sheeran és felesége, Cherry Seaborn első gyermeküket várják. 

Az énekes édesapa lesz

Ed Sheeren és felesége, Cherry Seaborn első gyermeküket várják, ám a hírt a karantén ideje alatt eltitkolták a nyilvánosság elől. A Hollywood Life értesülése szerint Seaborn már a harmadik trimeszterben jár.

Ed Sheeran Married Cherry Seaborn
Ed Sherran És Cherry Seaborn Első Gyermeküket Várják / Fotó: Getty Images

Ed Sheeran és Cherry Seaborn szerelme az iskolás éveik során bontakozott ki, ami végül házassággal folytatódott. Most pedig első gyermeküket várják, aki a nyár vége felé érkezhet meg. Ed Sheeran 2019 decemberében jelentette be, hogy újabb szünetet tart, miután két évig folyamatosan úton volt a Divide turnéja folytán. Ennek során többek között a Sziget fesztivál Nagyszínpadán is feltűnt. A tavaly télen bejelentett szünetet követően azonban az énekes feleségével idillikus családi kör megalapítására és annak pillanatainak élvezésére törekszik.  A gyermek érkezésének az egész családjuk örül. A karantén pedig megfelelő indokot és tökéletes időzítést kínált számukra, hogy a Cherry Seaborn várandós időszakát elrejtsék a nyilvánosság elől. 

Emlékezz a névre

Ed Sheeran és Cherry Seaborn 11 éves koruk óta ismerik egymást. Közeli cimborák voltak, miközben a Thomas Mills Középiskolába jártak Suffolkban. A 29 éves Ed ezt követően énekes-dalszerzőként világszerte sikeres lett, majd 2015-ben újra kapcsolatba lépett a 28 éves Cherry-vel. Sheeran 2018. január 20-án jegyezte el párját, az esküvőre az év decemberében került sor egy Suffolk-i birtokon. 

Ed Sheeran eladta a gitárját, hogy a rákbeteg rajongóján segítsen

Az angliai Hornchurch-ben élő Suzi Aries 2017 januárjában szembesült azzal, hogy petefészekrákja van, ráadásul annak egy ritka, agresszív fajtájával küzd. Elkezdett kemoterápiára járni és gyógyszeres kezelést is kapott, de ezek sajnos egy idő után már nem segítettek rajta, ezért csak egy lehetősége maradt: egy immunterápiás gyógyszer, ami viszont nem volt elérhető a brit egészségügyi szolgálatnál.

Ed Sheeran Remember The Name száma ugyanazon a napon jelent meg, amelyen az esküvőre is sor került, ebben pedig szerelmét az énekes már mint feleségét emlegeti. A Perfect dalszerzője ezzel a finom fogással hozta nyilvánosságra a nagy hírt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.