Hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken elhunyt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze, írja a Behir.

Szeptember 6-án, kórházban, hosszan tartó betegség után meghalt Kara Tünde színésznő. A Jászai-díjas művésznek 2015 júniusában egy próbán hirtelen leállt a szíve. A szakembereknek sikerült újraéleszteniük a színésznőt, aki ezt követően kómába esett. Habár végül felébredt, nem sikerült teljesen felépülnie. Gyógyulását támogatta a Jókai színház társulata – melynek 1996 óta volt tagja.

Kara Tünde Színésznő Meghalt
Kara Tünde Afrodité Szerepében A Verseny Győztes Színdarabja, Vörös István A Vészfékek Istene, Avagy Aki Azt Hitte, Látja Az Alagút Végét, Aki Látta Is, És Aki Nem Akarta Meglátni Című Darabjában A Xix. Magyar Drámaíró Verseny Gáláján A Békéscsabai Jókai Színházban, 2014. Március 29-Én Este / Fotó: Mti / Rosta Tibor

A budapesti születésű Kara Tünde a Jókai színház egyik vezető művészeként tartotta számon, a békéscsabai közönség olyan szerepekben láthatta, mint

  • Smeraldina (Carlo Goldoni: Két úr szolgája),
  • Anelle (Robert Harling: Acélmagnóliák),
  • Emília (William Shakespeare: Othello),
  • Gabrielle (Michel Tremblay: Sógornők),
  • Tolnay Rózsi (Pozsgai Zsolt: Elindult egy leány…Tolnay Klári 1930),
  • Rosita (Pozsgai Zsolt: Razzia),
  • Luisa Contini (Kopit-Yeston: NINE),
  • Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja).

Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2005‑ben és 2007‑ben A Megye színművésze‑díjat, 2009‑ben és 2015‑ben Gálfy Gyűrű‑díjat, 2009-ben Vándorfesztivál‑díjat és a Legígéretesebb tehetség‑díjat, 2015‑ben Az Évad Színésznője‑díjat, míg 2013‑ban Jászai Mari‑díjat kapott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.