Sir Elton John volt felesége, Renate Blauel 3 millió angol fontra pereli az énekest, aki szerinte súlyosan megszegte válási titoktartási egyezségüket.

Titoktartási szerződést kötöttek válás után

Johnny Depp rágalmazási pere mellett máris újabb izgalmas, exek közötti bírósági eljárásra kerül sor hamarosan a londoni Legfelsőbb Bíróságon. Ezúttal Eltont Johnt perelte be volt felesége, Renate Blauel, írja a The Guardian.

Elton John Renate Blauel
Elton John És Volt Felesége, Renate Blauel / Fotó: Patrick Riviere/Getty Images

Blauel a válás után mindent megtett azért, hogy megszakítsa kapcsolatát Elton Johnnal: nevet változtatott, elköltözött egy kis faluba, új személyazonosságot szerzett. A nő szerint a sztár által okozott kár 3 millió fontra (mintegy 400 millió forint) is rúghat. Állítása szerint súlyos pszichikai hatások érték amiatt, hogy az énekes több alkalommal is megszegte 1988-ban, válásuk után kötött megállapodásukat, miszerint házasságukról nem adnak ki semmiféle információt.

Világsztárok faggatják Elton Johnt: “A legfőbb kihívásaim a félénkségem és a szexualitásom”

A 72 éves Elton John életének rendkívül aktív és sikeres időszakában jár. A háromévesre tervezett, világkörüli búcsúturnéjának harmadán túl van, telt házas stadionok, arénák előtt lép fel mindenütt. Hamarosan megjelenik önéletrajza, a Me (Én) könyv. elton john életrajzi könyv, rocketman film

Blauel az elmúlt három évtizedben nagyon tudatosan kerülte a nyilvánosságot. Minden eszközzel azon volt, hogy a balul sikerült házasság után mentális állapotát helyrehozza, elfelejtse a múltját, és senki se tudja róla, kicsoda. Bírósági beadványa részletesen ismerteti, mit tett a nő ennek érdekében:

  • 2001-ben nevet változtatott, új személyazonosságot szerzett, a per idejére azonban visszavette eredeti, születési vezetéknevét (Blauel) az új identitása védelmében;
  • barátainak is azt mondta, hogy visszatér Németországba a rokonaihoz, miközben egy angliai faluban kezdett új életet, ahol egy barátja nevében vett házat;
  • a külsejét is megváltoztatta, hogy senki ne ismerje fel;
  • „mindeddig nyugalomban, elvonultan élt új élettársával”, és senki nem „Elton John volt feleségeként” ismerte. Ezt szerette volna élete hátralevő részében is folytatni.

John életrajzi filmje, a Rocketman és önéletrajza azonban újra feltépték régi sebeit és új élete ezzel veszélybe került. Állítása szerint egy hirdetésből értesült róla 2019-ben, hogy Elton John életrajzi filmje és könyve megjelenik, amelyekben a házasságukról is lesz szó.

Négy évig tartott a házasság

Blauel és John 1984-ben házasodtak össze, amikor már a férfi erősen kételkedett szexualitásában. Négy évvel később váltak el, és megállapodtak abban, hogy egyik fél sem beszélhet házasságukról vagy válásuk okáról.

Becoming a first-time grandma is a special milestone and the Beaumont, Trenton team didn’t let the COVID surge in June keep this grandma from seeing her grandchild, Jackson. Our security team pointed out which room he was in and his mom and Dr. Angelique Ellison helped grandma get her first glimpse of the new baby boy! #BeaumontHealth #newborn #grandma #firsttimegrandma #commitment #COVID19 #TrentonMI #obgyn

No Description

Blauel ügyvédje azt állítja, hogy az utolsó pillanatban megpróbálták elérni, hogy a házasságra vonatkozó részleteket töröljék a könyvből, de ezt a másik fél nem vette figyelembe. Elsősorban az ellen az állítás ellen tiltakozott a nő, hogy házasságuk csak álca lett volna.

A nő a válás után pszichikai problémákkal küzdött, amelyből azóta felépült a kezeléseknek köszönhetően. A Rocketman megjelenése után azonban ismét összezuhant lelkileg: rémálmok, szorongás, depresszió gyötörte, ahogy újraélte múltját. Az ügyvédje szerint John több alkalommal megszegte az egyezséget. Engedélyt sem kért volt feleségétől, hogy az szerepelhessen az életrajzi filmjében, és hatalmas sokk volt számára, amikor kiderült, hogy bekerült.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Renate rendkívül dühös, mert a film félrevezető és sértő rá nézve. Kamuként próbálja beállítani házasságukat, hamis és megalázó módon bemutatva az együtt töltött idejüket, ami hatalmas lelki traumát okozott számára[/perfectpullquote]

– nyilatkozta az ügyvéd.

Elton John ügyvédje azzal védekezett, hogy számos részlet már korábban nyilvánosságra került házasságukról, és a válásuk oka is ismert volt – miszerint meleg férfiként egy másik férfival kívánt kapcsolatban élni. A sztár azóta saját családot alapított társával, két kisgyermeket nevelnek.

Elton John filmje, a Rocketman annyira botrányos az oroszoknak, hogy cenzúrázták

A az orosz cenzúra áldozatává vált. Kiollózták az Elton John filmbeli megszemélyesítője, Taron Egerton és a menedzserét, John Reidet alakító Richard Madden 40 másodperces ágyjelenetét, írja a . Ezt egyébként az amerikai Paramount stúdió is kihagyatta volna Dexter Fletcher rendezővel az alacsonyabb korhatár-besorolás érdekében. Azonban John ragaszkodott hozzá, hogy az életével kapcsolatban mindent bemutassanak.

Az ügyvéd szerint tehát nem a tavaly megjelent film és könyv felelős Blauel mentális állapotának megromlásáért, hiszen már korábban is voltak ilyen problémái. Bár mindkét fél elismerte, hogy a film bemutatója előtt próbálták felvenni a kapcsolatot Blauellel, de a nő azt állítja, nem jutott el hozzá az email.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.