November 10-én ünnepelte 90. születésnapját Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester. És ráadásul jövő januárban ismét Magyarországra látogat.

Az egyik legtermékenyebb és legsikeresebb filmzeneszerző, több mint ötszáz filmes és televíziós produkciót jegyez, köztük olyan alkotásokat, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, A Jó, a Rossz és a Csúf, A misszió vagy a Cinema Paradiso.

Zenei érdeklődését trombitás édesapjától örökölte. Első darabjait hatévesen írta, kedvence Weber A bűvös vadász című operája volt. Konzervatóriumi tanulmányait trombita és zeneszerzés szakon végezte, közben többször helyettesítette beteg apját éjszakai klubokban.

Elhunyt a legendás Love story zeneszerzője, Francis Lai

Francis Lai 1932-ben született Nizzában, de fiatalon Párizsba költözött, ahol Edith Piafzongorakísérőjeként is dolgozott. 1965-től kezdett filmzenéket írni, miután megismerkedett Claude Lelouch rendezővel, akinek az Egy férfi és egy nő című filmjében dolgoztak együtt, és a film is kirobbanó siker lett, illetve Lai filmzenéjét is díjazták ( és egész biztosan mindenki ismeri).

Előbb a színház, majd a tévé és a rádió számára dolgozott, filmzenét az ötvenes évek közepén kezdett írni, olykor a western világát idéző álnéven. Egykori iskolatársa, a rendező Sergio Leone 1964-ben kérte fel, hogy komponáljon zenét a spagetti-western műfaját megteremtő Egy maréknyi dollárért című filmjéhez. Rendhagyó módon előbb a zene született meg, a jeleneteket ehhez igazodva forgatták. Később is gyakran komponált úgy, hogy egy kockát sem látott a filmből, de ismerte a forgatókönyvet és a lényeges információkat. Sokszor nem használt zongorát a zeneszerzéshez, hanem rögtön a partitúrát kezdte írni.

Ennio Morricone
Ennio Morricone, Korunk Egyik Legjobb Filmzeneszerzője 90 Éves / Fotó: A Művész Hivatalos Weboldala

Volt olyan év (1968), amikor 25 filmet mutattak be az ő muzsikájával. A Jó, a Rossz és a Csúf zenéje a második helyen áll a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján, A misszió kísérőzenéje pedig 1986-ban a világ addig legkelendőbb filmzenéjének bizonyult.

Morricone olyan, addig mellőzött hangszerek használatával hozott létre maradandót, mint a szájharmonika, a harang vagy az elektromos gitár, zenéi nemcsak a történet aláfestésére vagy a hangulat fokozására szolgálnak, hanem fontos dramaturgiai szerepük is van.

Írt zenét filmdrámához, vígjátékhoz, kalandfilmekhez, horrorhoz, akciófilmhez, politikai krimihez, hollywoodi szuperprodukcióhoz, történelmi és életrajzi filmekhez egyaránt. A többi közt ő jegyzi A profi, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, a Sacco és Vanzetti, a Volt egyszer egy Amerika, a Zaklatás, a Célkeresztben című filmek, A polip című tévésorozat, valamint a Teoréma, a Dekameron, a Canterbury mesék, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című Pasolini-filmek muzsikáját.

Ennio Morricone – The Best of Ennio Morricone – Greatest Hits (HD Audio)

EnnioMorricone #EnnioMorriconeMusic #spaghettiwesternmusic #TheBestOfEnnioMorriconeMaestro Ennio Morricone and his timeless masterpieces.New Ennio Morricone Pl…

Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra – 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért –, mielőtt 2007-ben megkapta az amerikai filmakadémia kitüntetését életművéért. 2016-ban negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével 87 évesen, hatodik jelölését sikerült a kategória Oscarjára váltania.

A Saul fia és Leonardo DiCaprio is megkapta az Oscart

Magyarország 34 év után kaphatta meg a díjat újból, hiszen 1981-ben nyertük meg legutoljára a legnívósabb filmekért járó díjat, mégpedig a Mephistóval, és a már mémgyárrá vált Leonardo DiCaprio is mint a legjobb férfi főszereplő átvehette a szobrot A visszatérő ért.

2017 szeptemberében bejelentette, felhagy a komponálással, s utolsó kísérőzenéjét Giuseppe Tornatore filmrendezőnek írja, a karmesteri pálcát viszont még nem teszi le.

Ennio Morricone ráadásul jövő januárban Magyarországra látogat, ismét. Érdemes már beszerezni a jegyeket.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.