Telt házas koncerttel indult az új esztendő az Esti Kornél számára. A február 16-ai fellépést óriási érdeklődés előzte meg, a jegyek már majdnem két héttel a rendezvény előtt elkeltek. A tagok ennek ellenére nem lassítanak, nem érzik, hogy nincs már hová fejlődniük. Új dallal jelentkeztek, folyamatosan turnéznak és egy új albumon is dolgoznak. Az idén tizenkét éves együttes három tagjával, Lázár Domokossal, Bodor Áronnal és Veres Imrével beszélgettünk. Szóba került az előző lemez visszhangja és az azóta eltelt idő, a kapcsolatuk a mainstream médiával, a zenékben megjelenő bánat és a terveik a 2018-as évre.

ContextUs: Az év első fővárosi koncertre elképesztő gyorsasággal keltek el a jegyek. Nem túlzás azt mondani, hogy egy ideje már a magyar alternatív szcéna legnépszerűbb előadói közt vagytok. Lehet még innen feljebb lépni?

Veres Imi: Azt érzem, hogy tudunk még ennél feljebb lépni – mármint megtartva az eddigi attitűdünket és a a dalszerzéshez való hozzállásunkat. Ha például megnézzük a Kiscsillagot, a Vad Fruttikot vagy a 30Y-t – akik hasonló közegben mozognak, mint mi –, ők még szélesebb bázissal rendelkeznek. Akár a miénk is elérheti ezt a szintet, ezt mutathatja a legutóbbi fellépés.

Lázár Dodi: Sokat koncerteztünk az elmúlt két évben, a legutóbbi album megjelenése óta. Sokat segít az online térben folytatott marketing is, amihez én nem igazán értek, de szerencsére Áron, Kristóf és Ágoston ennek nagy szakértői, ez a „civil” szakmájuk. Az biztos, hogy egy érezhető mérföldkövet értünk el a közönség számát tekintve ezzel a koncerttel.

ContextUs: Milyen egyéb mérföldkövek voltak még az elmúlt években?

Imi: Az első „nagy alkalmak” mindig fontosak – például az első budapesti koncert, az első lemez, az első klip.

Még soha sem sikerült olyan jól fesztiválszezonunk, mint a tavaly nyári, jó nézőszámokkal, szinte az összes nagy fesztiválon ott voltunk.

A múlt évi müpás, akusztikus koncert is ilyen volt, ott olyat csináltunk, amit még soha korábban, meghívott zenészekkel, áthangszerelt dalokkal.

Dodi: Nem jött hirtelen a népszerűség, lépésről lépésre haladtunk, és ez pozitív. Egy ilyen koncert után, mint a mostani, például, könnyű lenne elszállni, de ha végignézzük a nagyobb magyar zenekarokat, mindenkinél inkább a fokozatos építkezés vált be.

Áron: A színpadi jelenlét is sokat javult, ezt pedig nem lehetett próbákkal fejleszteni, ehhez sokat kellett fellépni, és nem csak a fővárosi helyszíneken. Szerencsére volt erre lehetőségünk. A vidéki városokban is nagyon jó koncertek vannak, remek a közönség, hálásak is vagyunk nekik.

17622131 10155332576792994 6935812641506694176 O
Lázár Domokos (B) És Bodor Áron (J) A 2017-Es, Müpás Koncerten / Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Milyen impulzusok értek a legutóbbi koncerten?

Áron: Amint vége lett, én már úgy éreztem, hogy ez egy nagyon jól sikerült koncert volt. Szerintem ez a fellépés a maga egyszerűségében volt különleges, hiszen nem készültünk semmi speciális dologgal.

Dodi: Sokszor megtörtént már, hogy túl sokat akartunk belesűríteni egy-egy alkalomba – több vendégelőadó, átdolgozott számok. Gyakran viszont csak hinni kell abban, hogy a dalok és az Esti Kornél természetes énje vonzza az embereket. Ez most bejött, emiatt volt nagyon jó élmény.

ContextUs: Hogyan fogadta a közönség az új számot, a február elején megjelenő Akik élneket?

Imi: Több száz ember énekelte a dalt, ami meglepő volt, hiszen egy héttel a koncert előtt jött ki. Éreztem, hogy tetszeni fog az embereknek, de, hogy úgy fogják fogadni, mint a legismertebb számainkat, arra nem számítottunk. Ez korábban nem volt jellemző.

A YouTube-on egy hét alatt 35 ezren meghallgatták. Nem gondolom, hogy egy könnyen fogyasztható dal lenne, de mégis úgy tűnik, hogy szeretik az emberek.

Ennyire gyorsan felkúszó zenénk nem volt még.

Esti Kornél – Akik élnek

Az Esti Kornél ‘Akik élnek’ című dala az ‘Eltűnt idő’ című 2018-as lemezről. Felvétel: Vastag Gábor (Sounday Studio) Keverés: Lázár Domokos Mastering: Szabó …

ContextUs: Már azt is tudjuk, hogy új albummal álltok elő idén. Van már konkrét dátum?

Imi: Ősszel szeretnénk megjelentetni, ennél pontosabb dátum nincs. Meg is beszéltük, hogy nem akarunk egyelőre konkrétabb időpontot szabni, hogy legyen időnk kísérletezni, kiválogatni azokat az ötleteket, dalokat, amelyek szerintünk működni fognak.

ContextUs: Hogyan álltok a készítésével? Mire számíthatnak a rajongók?

Imi: Vannak már számkezdetek, számtöredékek. Most, hogy ez a koncert lement, ezeket összeszedjük, meghallgatjuk és elkezdünk dolgozni rajtuk.

Valójában akkor megy jól ez a folyamat, ha nem agyaljuk túl. Szabadon szeretnénk dolgozni, ezért is nem kötjük magunkat egyelőre időponthoz.

Vannak jó ötleteink, sokszor lemegyünk a próbaterembe, valaki mutat egy témát, és elkezdünk rá jammelni.

Az Akik élnek készítése is így zajlott. Ágoston mutatott egy témát, aztán azt sokáig formáltuk, simogattuk a szöveget, a hangzást, mire megkapta a nekünk megfelelő formát. Ennél a számnál ez nagyon élvezetes volt, a továbbiakban sem szeretnénk kapkodni. Pont az a jó ebben a zenekarban, hogy sok minden spontán működik, emiatt szinte bármi belefér az általunk megszokott jó ízlés keretén belül. Nagyjából már megtanultuk, hogy mi az, ami nagy valószínűséggel működik egymás között.

20626857 10155802791037994 7666846682666351313 O
Pályi Ádám (B) És Veres Imre (J) A 2017-Es, Budapest Parkos Koncerten / Fotó: Az Esti Kornél Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Sokan a melankóliával, a bánatossággal azonosítják az Esti Kornélt. Ti mit gondoltok, 2018-ra milyen érzések fogalmazódnak meg a rajongóitokban a zenétekkel kapcsolatban? Ti mit szeretnétek kelteni bennük?

Áron: Én sosem azonosítottam magunkat a bánattal, inkább az őszinteséggel. Nem vagyunk depis csávók a magánéletben. Azért tűnhetnek ilyennek a szövegek, mert így vezetjük le a negatív energiákat. Nincs több szomorúság a számokban, mint egy átlagos emberben! Mi pedig kreatív energiává alakítjuk ezeket az érzéseket.

Dodi: Nem lehetünk, ugye, folyamatosan boldogak, az az emberi természettel ellentétes volna. Az élet, legalábbis az enyém biztosan, komplex érzések halmaza, a hangulatunk változó.

A művészetekben a kreatív embereket általában nem a felhőtlen boldogság inspirálta a korábbi időkben sem. Sokszor akkor nyúlunk az alkotáshoz, amikor valamitől szabadulni próbálunk.

Az új dalban például szerintem nagyon jól vegyülnek a pozitív és negatív érzések… Inkább azt mondanám, hogy olyanok a számaink – ezért is van rájuk igény, szerintem –, mint amilyenek mi emberek vagyunk. A koncerteken például látszik az, hogy együtt üvölteni, azt, hogy boldogság, te kurva, vagy azt, hogy rohadt eső, az örömet okoz. A hitelesség az egyetlen releváns fokmérője bármilyen alkotásnak. Az, hogy pozitív vagy negatív, az mindegy.

Áron: Én legjobban pont az édes-keserű dalainkat szeretem. Azok a szövegek élnek igazán, amikben mind a véglet benne van.

ContextUs: Lesz valaha igazán vidám Esti Kornél-szám?

Imi: Persze, lehetséges. (nevet)

Dodi: Mondjuk, amikor boldog vagyok, akkor én nem feltétlen a gitárom felett ülök, hanem inkább fogom magam és kiülök a Duna partra borozgatni, vagy elmegyek moziba. De amúgy vannak szerintem pozitív dolgok is a dalainkban, vagy legalábbis a boldogság iránti vágyakozás mindenképpen ott van bennük.

ContextUs: A legutóbbi albumotok, az Éjszaka van, lassan két éve jelent meg. Milyen érzésekkel tekintetek vissza rá?

Dodi: Két év távlatából azt gondolom, hogy ez a legjobb lemezünk. A Boldogság, te kurva mellett erről van a legtöbb olyan szám, amit a legtöbbször játszunk koncerteken. Ez az első album, amit, ha újra hallgatok, nem vakargatom a fejem. Érződik rajta, hogy már egy elég összeszokott közösség készítette.

16402644 10155109073762994 8015112839758473042 O
Lázár Domokos / Fotó: Az Esti Kornél Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Milyen volt az album visszhangja?

Dodi: A koncerteken, úgy látszik, hogy a közönség szereti. Van rajta négy-öt olyan dal, ami nagy kedvenccé vált, ez pedig szerintem jó arány.

ContextUs: 2018 első felében a Szabó Benedek és a Galaxisokkal turnéztok. Hogyan jött az ötlet, hogy velük – egy másmilyen stílust képviselő bandával – indultok fellépéssorozatra?

Dodi: Többször működött már, hogy egy más stílusú zenekarral turnéztunk. A két közönség összeadódik, megismerik egymást. A magyar könnyű zene helyzetéből adódik is, hogy nehéz rentábilis koncerteket csinálni, ezért sokszor két zenekar összeverődik, a közönség is bővül, költségeket is tudja csökkenteni. Ezen kívül jó kapcsolatban állunk velük.

Az előző lemezükön dolgoztam velük, így kialakult egy baráti viszony. Egyelőre nagyon jól működik a közös turné. Szeretünk másokkal együtt játszani, sokkal jobb hangulatú esték kerekednek ki ezekből, mintha mindenhova egyedül mennénk.

ContextUs: Dodi, a Szabó Benedek és Galaxisok albumán kívül másokkal is együttműködtél már, legutóbb például a MADRAPUR és a Dana &The Dreamcatchers zenekarokkal. Előrevetíthet ez egyfajta Lázár Dodi produceri karriert?

Dodi: Nekem ez alapvetően mindig egy szerelem volt. Szeretek bíbelődni hangsávokkal, hangzásokon agyalni.

Tudok gondolkozni összhangzásban, el tudom képzelni, hogy szóljon a dob, az ének például. A zenekarok, akikkel dolgoztam, úgy érezték, hogy rám lehet bízni ezt a feladatot.

Amerikai értelemben véve vett producer nem leszek soha, de baráti zenekaroknak, akik szeretik, ahogyan gondolkodom a zenéről, szívesen elvállalom az ilyen munkát.

ContextUs: Egy korábbi számok átdolgozásából álló kislemezt adtatok ki február elején, Boldogság, te kurva Studio Session néven. Mi vezérelt a régebbi zenék leporolására?

Dodi: Ez egy régi adósság volt magunk felé, amit most, év elején akartunk törleszteni. A Boldogság, te kurva lemez hét éve készült, azóta nagyon sokat változtak ezek a dalok, amik egyébként minden koncert jelentős részei, sokat játsszuk őket. Régi terv volt, hogy megörökítsük, hogyan változtak. Sok szöveg átértelmeződött, más érzések viszik, amikor énekeljük őket.

Esti Kornél – Boldogság, te kurva (Studio Session 2018)

Az Esti Kornél zenekar Boldogság, te kurva című dala a SounDay Stúdióból a “Boldogság, te k.rva Studio Session” EP-ről. 2018. Felvételek: Vastag “Vasti” Gábo…

ContextUs: Mik azok az elemek, amikben mindenképpen újítani akartatok?

Imi: Az volt a rendezőelv, hogy a dalok úgy szóljanak, ahogy az Esti Kornél most. Nagy áthangszerelések nincsenek benne, de azért sokat fejlődtünk azóta. Frissebben, profibban szólunk, azt akartuk, hogy a mai állapotuk legyen rögzítve.

ContextUs: Számíthatunk a jövőben is ilyen kísérletezésre?

Imi: Persze, lehet. Nagyon szeretjük az ilyen dolgokat.

ContextUs: A közelmúltban két nagyobb médiaszereplésetek is volt, először a Duna TV-n, majd a Viasat 3 egyik műsorában is. Volt bennetek valamilyen negatív előérzet amikor megkaptátok ezeket a felkéréseket?

Áron: Mindig önazonosak voltunk, csak olyan helyekre mentünk, ahol úgy játszhattuk a számainkat, ahogy akartunk. Nem kötöttünk sosem kompromisszumot. Attól, hogy kereskedelmi, nem feltétlen rossz.

Dodi: Sőt, mostanság vicces módon a kereskedelmi az inkább, ami úgymond ideológiamentes. Két felkérést kaptunk. Számomra azért volt élmény, mert akusztikus, minimál verzióban vittük el a dalokat, ez pedig ritka. Kedvesen fogadtak minket, nem kellett művészi vagy formai kompromisszumot kötni, szabad kezet kaptunk.

20375866 10155765361232994 8472185623345274751 N
Lázár Ágoston / Fotó: Az Esti Kornél Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Ez csupán véletlen egybeesés, vagy tudatosan nyitni szeretnétek egy szélesebb közönség felé?

Dodi: Véletlen. Nem volt tudatos cél, hogy bekerüljünk a kereskedelmi vagy közszolgálati televíziók látókörébe, tök jól megvagyunk a média támogatása nélkül.

Elfogadtuk, hogy 2018-ban nincs olyan országos rádió, ami ezt a műfajt felkarolná, korábban volt – ez van. Ezen már nem siránkozok egy pár éve.

Szerintem ez amúgy hiba, főként az olyan médiumok részéről, aminek az lenne a célja, hogy egy egész zenei szcénát mutasson be. Mi minden évben elküldjük az új dalainkat a rádiónknak, de nem nagyon akarják betenni. De az erre fogékony emberek így vagy úgy rábukkannak erre a zenére, szóval nem igazán vesszük ezt a szívünkre.

Imi: Mintha egyre erősödne az a tendencia, hogy távol tartsák az embereket a kritikai hangvételű tartalmaktól. Ha így nem tudunk érvényesülni, akkor megtesszük azt a saját magunk eszközével, az online tér nagyon jó lehetőség például. De azt tapasztaljuk, hogy „szájhagyomány” útján is még mindig sokakhoz eljutunk.

Estikornel Ek3
Veres Imre (B) És Lázár Domokos (J) / Fotó: Az Esti Kornél Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Tehát lesz új album és tavaszi turné. Milyen egyéb terveitek vannak az új évre?

Áron: Szeretnénk továbbra is komolyabb témákat feldolgozni, az új lemezen is. Olyan lesz a 2018, amilyenek mi vagyunk most.

Imi: Az a legfontosabb, hogy egy jó lemezt csináljunk, illetve, hogy az ezzel párhuzamos koncertek is jól sikerüljenek. Szeretnénk majd lemezbemutatót, meg talán még egy-két speciális koncertet, például akusztikus hangszerelésben.

Mivel mindannyian teljes állásban dolgozunk a zenekar mellett, sajnos nem mindig tudunk olyan intenzitással foglalkozni a zenéléssel, mint azok a zenekarok, akik teljes mértékben erre fókuszálhatnak.

Ha abból indulunk ki, hogy az előző dallal is mennyit foglalkoztunk, nagy meló lesz ezt a lemezt összerakni.

Dodi: De ez részben azért jó dolog. Az elmúlt két évben mindig volt olyan alkalom, amire sokat készültünk, így nem igazán volt időnk új lemezzel foglalkozni. Ahhoz kell egy nyugisabb időszak, de most majd ez következik. Amúgy elég egyszerű a képlet: az Esti Kornél azért működik még mindig jól, mert továbbra is élvezzük, hogy dalokat csinálhatunk és azokat élőben előadhatjuk.

Az Esti Kornél következő koncertjét Szegeden, a JATE Klubban adja a Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában.

CV

Az Esti Kornél egy magyar alternatív rockegyüttes, 2006-ban alakult Mezőtúron. Az együttes tagjai: Bodor Áron (ének, billentyű), Horváth Kristóf (gitár), Lázár Ágoston (dob, vokál), Lázár Domokos (gitár, ének), Pályi Ádám (basszusgitár), Veres Imre (gitár). Jellegzetes felállásukban három szólógitár játszik együtt. Négy nagylemezük jelent meg eddig: Egytől egyig (2009), Boldogság, te kurva (2011), Ne félj (2014), valamint az Éjszaka van (2016). Idén, 2018-ban jelenik meg újabb albumuk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.