Eszenyi Enikő új színdarabja próbáján szenvedett súlyos balesetet, aminek következtében eltörte a csuklóját.

Eszenyi Enikő február 22-én tért volna vissza a színpadra a Játékszín Csodálatos vagy, Júlia! című darab főszerepében, de a fotós próba során elcsúszott, és eltörte a csuklóját. 

A próbát félbeszakították, a kiérkező mentősök a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították a színésznőt, ahol meg is kellett műteni. 

A színésznő a baleset óta most először nyilatkozott nyilvánosan közösségi oldalán, írjaBlikk. Eszenyi a Műcsarnokból jelentkezett be, ahol elmondása szerint egy csoportot vezetett egy kiállításon.

Szeretném megköszönni azt a sok támogatást, szeretetet, amit kaptam az utóbbi napokban szerda óta. Hálás vagyok, hogy ennyien írtatok, és aggódtatok értem. Nagyon boldoggá tett, és segített a gyógyulásban

– hálálkodott a színésznő.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet