Facebook-oldalán írta meg Fábián Tamás, az Index újságírója, miért döntöttek úgy, hogy szinte a teljes szerkesztőség felmondott a lapnál.

A főszerkesztő kirúgásával átlépték a „vörös vonalat”

Szombaton Miért álltunk fel? címmel írt bejegyzést Fábián Tamás, az Index politika rovatának újságírója, parlamenti tudósító. A posztban nyilvánosságra hozta, mi vezetett ahhoz, hogy a szerkesztőség több mint 80 tagja beadja felmondását.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgásával átlépték a vörös vonalat. Olyan nincs, hogy ha valaki hónapokig tartja a hátát értünk, a szerkesztőségért (hogy ne tudják hazug indokokra hivatkozva szétverni, megbontani, legyengíteni), majd ezt az embert elküldik, akkor mi nem mondjuk azt, hogy köszönjük szépen, ennyi volt[/perfectpullquote]

– írta Fábián.

Fabian Tamas
Fábián Tamás Parlamenti Tudósító / Fotó: Szabó Péter / Index

A főszerkesztő-helyettes, Munk Veronika egyébként előre figyelmeztette az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági elnökét, Bodolai Lászlót, hogy beláthatatlan következményei lehetnek Dull menesztésének.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””][Dull] Szabolcs kirúgásával a NER által szorongatott tulajdonos (Bodolai Lászlóa szerk.) két lehetőséget hagyott nekünk; megalkuszunk mi is a hatalom embereivel és saját magunkkal vagy brutális személyes kockázatokat vállalva következetesen tartjuk magunkat ahhoz, amit eddig mondtunk. Utóbbit választottuk[/perfectpullquote]

– tette hozzá Fábián.

Lett volna választása Bodolainak

Bodolai pénteken azt mondta, a szerkesztőség szerinte „lehetetlen feltételeket szabott” azzal, hogy Dull visszavételét kérték. Fábián szerint Bodolainak lett volna más választása.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mondhatta volna, hogy nem bírja tovább a durva politikai nyomást, és feláll, mert nem fogja a teljes szerkesztőség akaratával szemben kirúgni a főszerkesztőt. Vagy kitarthatott volna addig is, amíg Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc embere (Vaszily Miklós) megelégelve a politikai akarat végrehajtásának elmaradását nem távolítja el őt. De a tulajdonos vélhetően egzisztenciális félelemből egy fekete-fehér, én vagy ő helyzetben úgy döntött, hogy inkább ő marad[/perfectpullquote]

– jegyezte meg a lap újságrója.

De mi lett volna, ha nem mondanak fel?

Fábián Tamás szerint „azokkal az emberekkel kellett volna egyezkedni, akik nyilvánvalóvá tették, hogy velük egyfajta út járható: ha bekussolunk és majd mindig olyan keretek között írunk újságot, amit ők határoznak meg.” Megjegyezte: azt is nyilvánvalóvá tették, hogy ezek a keretek teljesen önkényesen, politikai szempontok szerint fognak változni, folyamatosan szűkülni.

Az Index utolsó napja fotókon: Könnyek között hagyták el a szerkesztőséget

Bődey János, az Index fotóriportere dokumentálta Magyarország legnagyobb és legolvasottabb hírportáljának utolsó napjait. Mint beszámoltunk róla, 2020. 07. 22-én, szerdán Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t kiadó Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági elnöke felmondott Dull Szabolcs főszerkesztőnek. (A rengeteg és gyors események történéseit ebben a cikkünkben dokumentáltuk.)

Úgy vélte Fábián, ha nem mondtak volna fel, vagy ahogy ő fogalmazott, „belementek volna ebbe az utcába, akkor a lap útja a lassú végelgyengülés lett volna – egy olyan lap, amire ha fél vagy egy év múlva ránézünk, akkor köszönöviszonyban sem lett volna azzal, amit emelt fővel, a saját szakmai integritásunkat megőrizve akarunk csinálni.” A szerkesztőség viszont nem engedte, hogy csendben kivéreztessék, elhallgattassák, ezzel pedig meggyalázzák mindazt, amit az elmúlt 21 évben emberek százai áldozatos munkával készítettek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ha elsőre talán furcsán is hangzik, azzal hogy felálltunk, megmentettük az Indexet. Méltó és tisztességes halál lett a jussa, a felmondásunkkal pedig nektek, olvasóinknak bemutattuk ismét azt, amit cikkek, videók és fotók százezreivel tettünk az elmúlt években: hogy mi történik Magyarországon[/perfectpullquote]

– zárta mondandóját.

Az elmúlt napokban történt események bejárta a nemzetközi médiát is, péntek este több ezren álltak ki az Index mellett Budapesten. És információk szerint nem csak távozhat néhány nap után a frissen kinevezett vezérigazgató, Szombathy Pál és az igazgatósági tag, Sztankóczy András, hanem már el is kezdték toborozni az új stábot a laphoz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.