Ezt nem láttuk jönni!
Lassan 15 éves lesz sokak kedvence, a Made in Hungária című magyar film.
Ennek apropóján pedig Vándor Éva is megszólalt, aki az alkotás alapjául szolgáló színpadi musicalben Fenyő Miklós édesanyját alakította.

A színésznő elárulta, hogy először tartott a Hungária sztárjától, de aztán rá kellett jönnie, a látszat néha csal, és Fenyő Miklós sem olyan félelmetesen szigorú, ahogyan ő azt eleinte elképzelte.

“A forgatások során találkoztam először Mikivel. Egy munkanapot sem hagyott ki, mindent az ellenőrzése alatt tartott, mert kíváncsi volt, hogy hogyan visszük vászonra az életét” – kezdte Vándor Éva a Storynak.

Kapcsolódó cikk

“Bevallom, eleinte féltem tőle, pontosabban inkább a reakciójától, hogy mit szól az alakításomhoz. Mégiscsak az édesanyját kellett eljátszanom, úgyhogy jó adag megfelelési kényszer volt bennem” – tette hozzá.
“Aztán hamar megnyugtatott. Odajött hozzám, és azt kérdezte: »Nem találkoztál véletlenül az anyámmal? Pont úgy beszélsz, olyanok a gesztusaid, mint az övéi.« Ennél nagyobb elismerést nem is kívánhattam volna!” – folytatta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet