Isten földi helytartója, Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika előtt avatta fel a kanadai művész által készített emlékművet, amely a bevándorlók előtt tiszteleg, írja a DesignTaxi.

Az Angels Unaware (Önkéntelenül Angyalok) névre keresztelt emlékművet egy kanadai szobrász, Timothy P. Schmalz készítette. A szobor 140 migránst ábrázol egy csónakban, akik között megtalálhatóak a náci Németországból elüldözött zsidók és a szíriai háború borzalmai elől menekülők egyaránt.

Ferenc Pápa
A Vatikán Ura, Ferenc Pápa/ Fotó: Alessandro Bianchi / Reuters

Őszentsége Ferenc pápa a 20 láb magas emlékművet egy mise alkalmával leplezte le, a Bevándorlók és Menekültek Világnapja alkalmából. A szoborcsoport alakjai között Krisztus szülei, József és Mária is ábrázolásra kerültek. Őszentsége ugyanis József és Mária Bethlenbe költözését a háborús zónákból való tömeges migrációhoz hasonlította.

Anthony Hopkins pápa lesz, az Oscar-díjas színész alakítja őszentségét a két pápáról szóló filmben

Az HBO a napokban mutatta be Jude Law és John Malkovich nevével fémjelzett sorozat a The new Pope előzetesét. Úgy tűnik a pápaság témája felkapott lett a filmesek körében, hiszen közeleg a The Two Popes (A két pápa) című film is, amely valós eseményeket dolgoz fel: középpontjában a katolikus egyház két pápájával.

A művészt, Timothy P. Schmalz a munkájához a Bibliából merített inspirációt:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ne felejtsetek el vendégszeretetet tanúsítani az idegenek felé, mert így cselekedvén vendégszeretetet mutattok az angyaloknak, anélkül, hogy tudnátok azt.[/perfectpullquote]

A művész azt is elmondta, hogy szeretné, ha az emlékmű kultúrától, faji hovatartozástól és vallástól függetlenül emléket állítana mindenkinek, akik a történelem során menekülni kényszerültek.

Ferenc Pápa Migráns Szobor
Ferenc Pápa A Történelem Viharai Elől Meneklőknek Avatott Szobrot A Vatikánban/ Fotó: Eric Vandeville

A szobrot a Szent Péter-bazilikával szemben helyezték el. Ferenc pápa kezét az alkotó szívére helyezte ezzel ismerve el munkája iránti tiszteletét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.