Két munkatárs, D. Bányász Gergő, a belpolitikával foglalkozó Itthon rovat vezetője és Molnár János, a Gazdaság rovat vezetője is távozik a hvg.hu éléről.

A Media1 információi szerint D. Bányász Gergő és Molnár János is távozik jelenlegi pozíciójából. Előbbi az Itthon, míg utóbbi a Gazdaság rovatot vezette. D. Bányász 7 hónap után távozik, míg Molnár 3 év után int búcsút az általa irányított rovattól.

D. Bányász Gergő Hvg
D. Bányász Gergő / Fotó: Media 1

A lap értesülései szerint D. Bányász maga kezdeményezte a távozását. Azonban ha nem tudnak megegyezni, cégen belül más feladatot kaphat. Mint ismert, a HVG Zrt. egy új, fizetős internetes oldalt indít hamarosan. Ezt megerősítette Nagy Iván Zsolt, a hvg.hu felelős szerkesztője is, aki elmondta, már tesztelik az új terméket, és a hvg.hu-val párhuzamosan működik majd. Vélhetően ott foglalkoztatják majd D. Bányászt. Molnár János, aki korábban az MTI-nél dolgozott külpolitikai újságíróként, esetében viszont biztosan elmondható, hogy távozik, közös megyezéssel.

Távozott a Közmédia sporthír-főszerkesztője, meglehet, Áder János fia miatt

Az elmúlt években Balogh Péter Dávid alá tartozott az M1 nemzeti hírtévé mellett az állami rádiók ( Petőfi, Kossuth, Bartók és a Dankó Rádió), valamint az MTI hírügynökségi sporthírszolgáltatása. Azonban a értesülései szerint július elsejével távozott posztjából. Nagyjából 30-40 munkavállaló tartozott Balogh felügyelete alá, de ennél nagyobb volt a hatalma.

D. Bányász Gergő a Media1-nek megerősítette a hírt, aki elmondta, július 31-ig dolgozik a hvg.hu-nál. Barátságos légkörben zajlanak a tárgyalások, mint mondta. Vélhetően külsős vagy más formában foglalkoztatnák tovább, mint mondta. Azonban ha nem tudnak megegyezni, akkor a nemrégiben Szöllősi Györgyivel, a Hír TV volt műsorvezetővel létrehozott közös cégébe kapcsolódik érdemben.

A 2001-ben és 2003-ban az év parlamenti tudósítója kitüntetést is elnyerő D. Bányász utódját egyelőre keresi a hvg.hu. Molnár feladatait Gyükeri Mercédesz veszi át.

Nagy Iván a Media1 érdeklődésére elmondta, “annak idején mindkét kolléga különleges helyzetben vette át az adott rovat vezetését.” Mint ismert, a Gazdaság rovatot annak idején stabilizálni kellett, ezt a feladatot vette át Molnár János.

Nagy Iván Zsolt Hvg
Nagy Iván Zsolt, A Hvg.hu Felelős Szerkesztője / Fotó: Hvg

Mint Nagy elmondta, 3 éven keresztül megfelelően végezte a munkáját, azonban úgy érzi, eljött a pillanat, amikor “új lendületre van szüksége” a rovatnak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az Itthon esetében a rovatot addig vezető Gergely Mártont annak idején egy nagyon fontos másik feladatra kértük fel, elősegítve a HVG hetilap és a hvg.hu integrációját, ezért meg kellett oldani a rovat vezetését. Ekkor kértem fel D. Bányász Gergőt, hogy vállalja el a rovat vezetését, amire Gergő azonnal igent mondott. Gergő sikeresen vezette a rovatot olyan kiemelt időszakokban, mint például az EP-választás, pedig Gergő nem az online világból érkezett. Gergővel most abban maradtam, hogy folytassuk a beszélgetéseket arról, hogy milyen feladatot tudunk neki találni cégen belül. Ez még nincs lezárva, de remélem nem szakad meg vele a munkakapcsolat.[/perfectpullquote]

– mondta Nagy Iván Zsolt, aki hozzátette, nagyon hálás Molnár Jánosnak és D. Bányász Gergőnek is, hogy ott, az adott helyzetben beugrottak, és elvégezték a rájuk bízott feladatokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.