Tag:Flexible Juice

Három az egyben, avagy miért fontos a zenei diverzitás

Mit lehet tenni, ha a Flexible Juice és Hó Márton egy hónapon belül jelentetik meg az új albumaikat? Adekvát a válasz: közös lemezbemutatót szervezni nekik az Aurórába, ahová ráadásul még az LP-debüt előtt álló, ugyanakkor már elég népszerű, sok helyen megfordult zenekart, a METEOt is meghívják.

Flexible Juice: “Nem is érzem, hogy a mi zenénk mindenkinek való lenne”

A Debrecenből induló Flexible Juice immár negyedik albumát adta ki a napokban. A duó tagjaival, Kaszás Sándorral és Kósa Erzsébettel (Zsike) beszélgettünk az új lemez születéséről, érvényesülési lehetőségekről, rétegzenéről és persze a páros kapcsán gyakran emlegetett Sonic Youth-ról.

Metakritika: Itt a KULTOK részletes programterve

A József Attila Kör és a KULTer.hu által immár hatodik alkalommal megrendezett KULTOK 2017. október 13–14-én is hű marad eddigi törekvéséhez, hogy fórumot teremtsen a különböző tudományterületek, intézményrendszerek és művészeti ágak találkozásához.

Kolorádó: így láttátok ti a fesztivált, ahol mindenkinek megvan a boldogsága

Mi még nem felejtettük el, milyen jó volt veretni a Kolorádó Fesztiválon. Most megmutatjuk, milyen volt a ti perspektívátokból a második éve működő feszt.

ÚJ Flexible Juice-klip!

A portálunk indulását követően készítettünk egy interjút a Flexible Juice tagjaival, és azóta is nyomon követjük a pályafutásukat. Most egy új klippel rukkoltak elő.

Flexible Juice: Lo-fi és pszichedélia a Felezőben

A magyar lo-fi szcéna egyik meghatározó és kiemelkedő zenekara, a Flexible Juice ugyan 2015-ben ünnepelte a fennállásuk 5. évét, ám inkább 2016-ban teszi ezt meg egy nagyszabásúnak mondható koncerttel a BanZaj-sorozat keretén belül – ez lesz a rendezvény harmadik állomása. A Hajlékony gyümölcslé mellett a Köszi Vitya nevű budapesti banda is fellép a Felező Klubban. Ugye, te is ott leszel?

Összerázódnak a szövegek

A hajlékony gyümölcslé leginkább lo-fi-t játszik, de vajon miért? Ki fognak adni angol nyelvű albumot? Milyen érdemeket tud felmutatni egy dzsúsz? Vajon mi lesz belőle tíz év múlva? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Kaszás „Kaszi” Sándortól és Kósa „Zsike” Erzsébettől, a gyümölcslé-tagoktól.

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.

most pörög

A tehetség szexi: erotikus művészek az Instagramon

Kreatívak, nyíltak és szexik: 11 fiatal nő, akik erotikus festményeiket az Instagramon teszik közzé.

Schobert Norbi befejezte, elege van a botrányokból

Úgy érzi, bármit csinál, csak a rosszat látják benne az emberek.

Jennifer Lawrence kihagyta Párizsi Divathét idei rendezvényeit

Jennifer Lawrence Dior csizmájában keltett feltűnést Manhattan utcáin.

Grimes a gyermekére bízza, hogy eldöntse saját nemét

Az előadóművésznek nem csak a zeneszerzés során támadnak szokatlan ötletei.

Macaulay Culkin csatlakozik az Amerikai Horror Story szereplőgárdájához

A Reszkessetek, betörők! sztárja a horror műfajában próbál szerencsét!