Sokszor nem kell több, mint megtalálni a megfelelő embereket, akikkel ha együtt dolgozunk, minden működik. Úgy tűnik, ez történhetett a Follow The Flow zenekar tagjaival is. Hiszen sorra születnek az új dalok, készülnek a videók és gyűlnek az elismerések is. De mennyire maradhat valami őszinte, ha a képletbe belekerül a megfelelés?

ContextUs: Hogy vagytok, kipihentétek a feszített tempójú fesztiválszezont? 

Fura Csé: Még nem sikerült teljesen kipihennünk magunkat, de rajta vagyunk. Több mint száz koncertünk volt az évben, nehéz egy nyugodtabb tempóra visszaállni.

368 Ftf 2019 1 Shooting Highres
A Zenekar / Fotó: Rakó Alex

BLR: Nagyon élvezzük a turnézást és a koncerteket, rengeteg adrenalint és energiát adnak a fellépések. De szükségünk van egy kis pihenésre és, hogy jobban odafigyeljünk magunkra is, jól fog jönni egy kis kikapcsolódás.

ContextUs: Vincze Gergely alias BLR, Molnár Csaba alias Fura Csé és Szakács Gergő felállásban működtök most. Kinek köszönheti a végső formációt a Follow The Flow?

F. Cs.: Amikor 2018-ban új énekest kerestünk a formációhoz, Gergő nevén kívül nem is merült fel másé.

BLR: Tetszett, ahogy Geri gondolkodott a számainkról.

Elküldte néhány korábbi Follow The Flow-dal fel- vagy átdolgozását, amelyek nagyon megfogtak. Rögtön tudtuk, ez egy jó meccs lesz.

ContextUs: A zenekar két rapperből és Gergőből áll, akiről – ha nem tévedünk – nem mondható el, hogy az említett műfaj közel áll hozzá. Ettől függetlenül megvan az összhang közöttetek?

Szakács Gergő: Abszolút közel áll hozzám a rap, ez volt az első zenei stílus, amit magamtól kezdtem el hallgatni.

BLR: Egy klasszikust idézve: „I’m not a rapper, I’m a singer with a flow.”

ContextUs: Mindenkinek van szóló projektje. A Follow The Flow sideprojekt vagy abszolút prioritást élvez a többivel szemben?

F. Cs.: A Follow The Flow prioritást élvez számunkra. Annyira intenzív volt az elmúlt két év és annyit köszönhetünk ennek a formációnak, hogy ez nem is lehet másképp!

70297607 2654361794594892 1627502501617991680 N
Koncerten A Flow / Fotó: A Zenekar Facebook-Oldala

BLR: Nem zárkózunk el a szóló projektektől, de most valóban a Follow The Flow-n van a hangsúly.

Sz. G.: Én próbálok azért időt fordítani a szólókarrieremre is. Készülőben van négy új számom is.

ContextUs: Mit lehet tudni ezen dalokról, Gergő?

Sz. G.: Sok minden történt az elmúlt fél évben.

Ezeket az eseményeket dolgoztam fel. Többféle stílusban és témában írok. A dalok között nagy kontraszt van, és ez a hangulatukban is megmutatkozik.

ContextUs: Kivétel nélkül magyar nyelven írjátok a dalokat. A médiatörvény szerint az tekinthető magyar zenei műnek, amelynek a szövege magyar nyelven íródott. Ez a tény befolyásol benneteket a szövegírásban?

BLR: Nem gondolom, hogy befolyásolna. Ennél egyszerűbb indokról van szó: magyarul tudunk a legjobban.

F. Cs.: Magyar az anyanyelvünk, számunkra nem is merül fel, hogy más nyelven írjunk dalokat.

Sz. G.: Én sem tudnám ugyanolyan választékosan vagy színesen kifejezni magam egy másik nyelven, mint magyarul.

ContextUs: Ez azt jelenti akkor, hogy egyáltalán nem várható a jövőben angol nyelvű dal?

BLR: Soha ne mondd, hogy soha! De nem, nem valószínű.

ContextUs: A Nem tudja senki című dalotok a YouTube-on elképesztő nézettségi adatokat produkál.  Ez annak köszönhető, hogy a dalszövegeiteket saját élmény inspirálja, amelyeket őszintén ki is mondotok?

BLR: A Nem tudja senki sikere minket is meglepett, egyben nagyon jól is esett. Az a dal volt az első igazi közös szerzeményünk. Hatalmas népszerűsége pedig a lehető legjobb visszajelzés volt arra, hogy jó úton haladunk.

2019-ben négy új kategóriát hoztak létre a Petőfi Zenei Díj keretében

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjának átadóján a showműsorban fellép Pápai Joci, a Halott Pénz, a hiperkarma, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach.

Sz.G.: Csak úgy tudunk hitelesek maradni magunk és mások számára is, ha őszintén írunk olyan témákról, amelyek minket foglalkoztatnak. Ez válhatott egyértelművé a Nem tudja senkivel és reméljük, azóta az összes többi számunkkal is.

ContextUs: Az említett dalhoz is készült klip, ami még májusban jelent meg. Egyre inkább megfigyelhető az új előadók körében az a jelenség, hogy tudatosan a YouTube-ra készítenek slágereket. Emiatt rendszeresen adnak ki új videóklipeket. Ez áll amögött, hogy igen rövid időszakonként készítetek és osztotok meg egy dalhoz tartozó klipet?

F. Cs.: Ez 2019 tempója már. A folyamatos tartalomgyártás minden iparágban fontos, a zeneiparban pláne.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

BLR: Mára elvárássá vált a hallgatók részéről is a folyamatos megjelenés, ráadásul képi világgal együtt. Ennek próbálunk megfelelni mi is.

ContextUs: És ez persze azt is eredményezi, hogy a YouTube-tól is kaptok gázsit. Eláruljátok, magas-e a YouTube-bevétel?

F. Cs.: Az, hogy mi magas, relatív. A videóink népszerűek a felületen, ez pedig meglátszik a bevételünkön is.

ContextUs: És mi a helyzet a kényszerrel? A YouTube-közeg – leginkább a Z és Y generáció – szokása általában befolyással van a dalszövegekre, mint amilyen akár egy-egy trendi szókapcsolat, kifejezés átültetése egy-egy sorba. Ez rátok is igaz?

Sz. G.: Ez egy jó kérdés. Ez sem tudatos. Nincs kifejezetten egy célközönségünk. Nem a fiataloknak írunk dalokat, hanem mindenkinek.

29103975 1825807084117038 3325772930264072192 N
Follow The Flow / Fotó: A Zenekar Facebook-Oldala

ContextUs: A legutóbbi dalotok Csak nélküled élem túl címen jelent meg. Készült hozzá klip is. Mi volt a fő ihletforrás?

F. Cs.: Próbálunk egyedi ötletekkel dolgozni, a Csak nélküled élem túl mögött az volt a koncepció, hogy egy olyan szerelmes számot írjunk, ami valójában nem az.

Értelmezhető egy vergődő, egészségtelen kapcsolatról szóló dalként, valamint a föld és az emberiség romboló kapcsolataként is.

BLR: Azért írtuk meg ezt a dalt, mert mindannyiunkat foglalkoztat a környezetünk és a jövőnk. Úgy éreztük, hogy ki kell írnunk magunkból ezt a frusztrációt.

Sz. G.: Oda kell figyelnünk magunkra és egymásra is. Mi tényleg hisszük, hogy már néhány apró változtatással a mindennapi rutinunkban változást érhetünk el.

ContextUs: A sok munkának köszönhetően telt házas koncertek, erős nézettség kíséri utatokat. A közönség pozitív visszacsatolása mellett szakmai elismeréseket is kaptok.  Tesztek különbséget a kettő között, van, amelyiket fontosabbnak gondoljátok?

Sz. G.: Mi mindennek nagyon örülünk természetesen, de a közönség elismerése mindennél fontosabb.

F. Cs.: Igen, egyértelműen a közönségé. De közben pedig kevés a kézzel fogható elismerés, és ebből a szempontból jól jönnek a szakmai elismerések is.

Followtheflow
Ismét Játszósban / Fotó: Rakó Alex

BLR: Meg hát presztízs!

ContextUs: A Nemzeti Kulturális Alap pályázatokkal igyekszik sok hazai előadót támogatni. Ti is pályáztatok már az említett intézménynél?

Sz. G.: Igen, pályáztunk náluk mi is.

CV

A Follow The Flow zenekar 2018-ban nyerte el végleges formáját, amikor Szakács Gergő csatlakozott Fura Cséhez és BLR-hez. A Nem tudja senki című slágerükkel azonnal berobbantak a köztudatba. Megalakulásuk évében hazavihették a Petőfi Zenei Díj – Év felfedezettje díjat. Ugyanennek az évnek a novemberében őket választotta a közönség, hogy képviseljék Magyarországot Bilbaóban az MTV EMA díjátadó gáláján. Egy évvel később, 2019 elején Fonogram-díjra jelölték őket. Az Év hazai modern pop-rock albuma vagy felvétele, illetve az Év Felfedezettje kategóriákban is. Idén jelent meg első nagylemezük Nem tudja senki címmel. Az album néhány hónap leforgása alatt elérte az aranylemez státuszt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.