Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagdobozt és az alumínium fóliát tilos a mikrohullámú sütőbe rakni, de azt tudtad, hogy akadnak olyan ételek, amiket ugyancsak nem jó ötlet a készülékben újramelegíteni? Van, ami ennek hatására ugyanis kimondottan veszélyessé, akár mérgezővé is válhat!

Anyatej

Anyatej
/ Fotó: Shutterstock

A szoptatás időszakában nagyon sok anyuka választja azt a megoldást, hogy a lefejt anyatejet elteszi a fagyasztóba, és amikor szükség van rá, akkor melegíti fel.

Ezzel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg nem a mikróban teszed ezt! A készülék ugyanis sosem egységesen melegíti fel az üveget, így megeshet, hogy bizonyos részein túl forró lesz, míg más pontjain hideg marad.

Ráadásul az is számít, milyen cumisüveget használsz, a műanyag bizonyos fajtái ugyanis mérgező anyagot engednek ki magukból a nagy hő hatására!

Szakértők szerint a legjobb, ha egy lábasban, esetleg egy nagyobb bögrében melegítesz forró vizet, és ebbe állítod bele az üveget a megfelelő időpontig.

Csípős paprika

Csípős Paprika
/ Fotó: Shutterstock

Amikor a csípős paprikát beteszed a mikróba, a benne lévő kapszaicin, ami az erős ízt adja neki, bekerül a levegőbe.

Emiatt pedig rövid időn belül azt fogod érezni, hogy könnyezik a szemed, vörössé válik, és nagyon kell köhögnöd. Bár ez apróságnak tűnik, valójában New Yorkban már volt ebből komolyabb probléma.

Egy épületet például azért kellett teljesen kiüríteni, mert egy lakó a mikróban kezdte el felmelegíteni a piros paprikát, ami nagyon erős köhögést és nehézlégzést okozott nála, majd ez szépen átterjedt a levegőn keresztül más lakásokba is.

Felvágottak

Felvágottak
/ Fotó: Shutterstock

A legtöbb felvágott különböző tartósítószereket tartalmaz, hogy a polcokon állva hosszabb ideig megőrizze szavatosságát.

Ez elengedhetetlen az egészséged érdekében, hiszen enélkül nagyon komoly baktériumok is bejuthatnának a szervezetedbe.

Ugyanakkor tény, hogy ezeknek az anyagoknak is megvan a hátulütőjük. Semmiképp se melegítsd fel őket a mikróban, ugyanis a nagy hő hatására ezek az összetevők sokkal károsabbak lehetnek rád nézve; az oxidált koleszterol például hosszú távon szívbetegségeket is okozhat.

Zöldlevelűek

Zöldlevelűek
/ Fotó: Shutterstock

Ha szeretnéd később megenni a már elkészített kelt, zellert vagy spenótot, lehetőleg ne a mikróhullámú sütőben melegítsd fel őket ismét, hanem inkább válaszd a klasszikus sütőt.

Ugyanis a mikrózás, és az ezáltal kibocsátott káros sugárzás hatására a bennük lévő nitrátok (amelyek egyébként nagyon is egészségesek rád nézve) könnyedén átalakulhatnak nitrózaminokká, amelyeket viszont már rákkeltő hatású vegyületekként tartanak számon különböző kutatások alapján.

Ezért is érdemes odafigyelned arra, hogy ne forrósítsd fel túlságosan a zöldlevelűeket, amikor másodjára melegíted fel őket!

Főtt tojás

Főtt Tojás
/ Fotó: Shutterstock

Mindegy, hogy a héjával vagy anélkül, de semmiképp sem szabad a főtt tojást a mikróban újramelegíteni!

A nagy meleg hatására ugyanis a tojás belsejében elkezd felhalmozódni a hő, ami ahhoz vezet, hogy a tojás akár szét is robbanhat! Ráadásul van, hogy nem a készülékben, hanem azt kivéve, már egy kis hűlés után kerül sor erre, így akár meg is sérülhetsz.

Ezért a legjobb, ha újramelegítés előtt leszeded a héjat a tojásról, és felszeleteled kisebb darabokra – így biztosan nem lesz balesetveszélyes a mikrózás.

További lifehack tippek és trükkök olvashatók a ContextUs Élet+Stílus rovatában!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.