Géczi János új kötetet jelentetett meg. Legutóbbi verseskötete, a Törek 2016-ban jelent meg a Kalligram gondozásában. Idén, 2018-ban annak folytatását írta meg Sziget, este hét és hét tíz között címmel. Olvass bele öt versébe a kötetből!

… hullámzik

A tökéletességét úgy viselte,
mint életfogytiglani tulajdonát.
Bántja, hogy a lamentálással együtt kopik el

nyelve hegyéről az édes, több zamatú íz,
s nem egyetlen pillanat alatt zajlik le a változás.
Némelykor egészen közel hajol magáig,

riadtan látja, milyen a szemalja, s azt is,
mint a kövek, mely tapasztalatok süllyedtek
napjának legaljára.

Belül nő meg s hasítja fel a burkot,
miként rovarbábot hosszában,
s hogy darabokban szétreped,

előtárul részletről részletre
a vén test, amelyben
nincs harmónia, semmi,

amely az összhangtalanságot rokonszenvessé teszi.
Valójában nem tudja, mi az, ami elvész
jóval a tökély, a gyümölcsíz, a hallgatás után,
mi az, ami majd a némaságon kívül megismétlődik.

*

A jég tavaszra elfogy,
a helyén felnő a hullámverés,
felül a víz valamennyi fodra együtt hullámzik.

… pillanat

Csupa kőlapos alkotórész minden,
az önjáró árnyék, a verőfény,
amely a fenyőn át szálakra hullik.
Sehol repedés, az augusztus
elszelel. Több nyár van az évszakban,
tűrhetetlen a forróság, mint a
költői magatartás a versben.
A figyelem végébe szeretek
bele, a ponton, ahol sziámi
ikrekként tapad egymáshoz két idő,
mivel ott jelent meg a tenger, ott
volt, ahol megtörtének. Azóta is
locsog éberen és emelkedik,
nehogy részletről részletre lépve
lábaljak kifelé az édenből,
a vízből kiálló köveken át,
nehogy legyen a távozásra pillanat.

… alkémista

Kövesse az emberi nyelvet, belső
tekintetét kristályon tartva,
a dolgokat ellentétükkel nevezze meg.
Hozzászoknak, amiképpen háziállatok, a jelképek.
A pontosság jellemzi, napra éj, hidegre meleg,
boldogságra szenvedés következik,
kezdetüktől végükig mindegyik,
ahogyan a lukakba betömött rongydarabok
pontosan kitöltik saját üregüket.
Mígnem, kőzetből a fémek,
kiolvadnak az ik, az ók, az uk és az ok,
vagyis hát a szimbólumok.
Hajnalban a hátramaradt anyag kivilágosodik,
korai szokása Lunának, a Mjesecnek.
A sors jelzi, nem tartja a szabályt,
nem látszik a kéz, amely elvégzi a tisztítások műveletét.
Nem tud többé önmagához férni.
A koponyájához ér, a tálka repülősóhoz,
a deklinációhoz,
az emlékhez, amelyben fekete puli hever,
mind-mind idegen.
Nem több a gondosan bebugyolált semminél,
nemesfémje nélkül az alkémista.

… között

1.

A szőlőt a levelek,
a ragok a szótőt takarják.
Egymáshoz tapadva, egészen
lefedve a réseket.

2.

Miként férjek és feleségek,
együtt sétálnak a részek és egészek.

3.

Együtt kószálunk, de ő a részek,
én az egészek között.

… mögé

Az ablakon át egymásba látunk,
tudom, a gigantikus szekrényben
reggelenként kik matatnak,
honnan kerül elő a fehérnemű
s a pénz hová.

Olykor lepkéből vagy, te csipke,
olykor porból, te por,
serceg a platnin, de lángra nem kap,
és megsárgulsz, miként a Hajnalcsillag
a víz fölött, ha sokáig néznek.

Zacskóba a kékkagylókat,
galambot, ürülékszagot vegyítve
közéjük, a felét az égre,
a másik felét magára hagyva,
részletet a részlethez illesztve.

Minden benne található abban,
ahogyan megbotlik a szélvihar
a homlokodra hulló hajtincsben.
Magadat ekként szórod belém.

Amikor szúnyoghálót feszítesz,
többnyire délben vagy délután,
elhinnék bármit, ha képes lennék
magamat képzelni mögé.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.