Csütörtökön, december 27-én kísérték utolsó útjára Grendel Lajos írót, aki december 18-án hunyt el súlyos betegségben.

Grendel Lajos  Kossuth- és József Attila-díjas író. A szlovákiai magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb vezéralakja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja volt, a köztestület az elhunytat saját halottjának tekinti.

Grendel Lajos évtizedek óta a kortárs magyar próza állócsillaga, élő klasszikusa volt. Folyamatosan gazdagodó és megújuló munkássága rendre újabb és újabb meglepetésekkel szolgált. Munkássága – ami számos regényt, novellát, elbeszélést, tanulmányt és esszét tartalmaz – immár irodalomtörténeti jelentőségű.

Elhunyt a szlovákiai magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb alakja, Grendel Lajos

Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván, értelmiségi családban. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett, 1966-tól a pozsonyi Komensky Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, majd szakot váltott, és 1973-ban magyar-angol szakon diplomázott. Egyetemistaként a József Attila Ifjúsági Klub estjeit látogatta, első írása is a klub később betiltott lapjában, a Hangban jelent meg.

A szlovák, német, francia, angol, olasz fordítások révén Európa-szerte különböző díjakkal elismert művészete a kortárs magyar irodalom értéke lett. Nem véletlenül szerepelt az író 2015-ben már az írásbeli érettségi tételek között is – olvasható az MMA közleményében.

Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván, értelmiségi családban. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett, 1966-tól a pozsonyi Komensky Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, majd szakot váltott, és 1973-ban magyar-angol szakon diplomázott.

St X0864
Grendel Lajos Búcsúztatása / Fotó: Somogyi Tibor

Egyetemistaként a József Attila Ifjúsági Klub estjeit látogatta, első írása is a klub később betiltott lapjában, a Hangban jelent meg. 1970-ben az Irodalmi Szemle közölte első novelláját, Teniszlabda címmel. 1973-ban a Madách Könyvkiadó szerkesztője lett, 1979-ben pedig megjelent első novelláskötete, a Hűtlenek.

Írói pályája a nyolcvanas évek elejétől felfelé ívelt, regényeivel (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) új fejezetet nyitott a szlovákiai magyar irodalomban. A magyar nyelvű eredetivel egy időben mindhárom kötet szlovákul is megjelent. Újító szemlélete megnyilvánult a Bőröndök tartalma című 1987-es novelláskötetében is.

1999-ben jelent meg nagysikerű regénye, a Tömegsír. Az ezt követő regényeiben (Nálunk, New Hontban és Mátyás király New Hontban) a nemzetiségi és a közép-európai létezés nehézségeit ironikus elemzéssel megvilágító előadásmódot használt.

Grendel Lajos Honapszerzoje
Grendel Lajos / Fotó: Valuska Gábor

A regények és novellák mellett Grendel Lajos esszéivel, tanulmányaival és glosszáival is jelentőset alkotott, az Elszigeteltség vagy egyetemesség (1991), a Rosszkedvem naplója (1992), a Hazám, Abszurdisztán (1998) írásaiban az anyanyelvi kultúrával, a szlovákiai magyar irodalmi hagyomány kérdéseivel, a kisebbségi irodalmak státuszával, az 1989 utáni társadalmi-politikai helyzettel foglalkozik.

Munkásságáért 1990-ben József Attila-, 1999-ben Kossuth-, 2006-ban Giuseppe Acerbi-, 2007-ben Márai Sándor-, 2011-ben Hazám-díjjal, 2005-ben a Szépírók Társasága díjával és Magyar Művészetért Díjjal jutalmazták, 2003-ben pedig a magyarok és a szlovákok közeledésének előmozdításában szerzett érdemeiért a legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina Kereszt első fokozatát is megkapta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.