A GVH álláspontja szerint Schobert Norbi azután sem hagyott fel a fogyasztók megtévesztésével, hogy 40 millió forintos bírságot szabtak ki a cégére.

A GVH vizsgálata kimutatta, hogy Schobert Norbi cége több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, ezért 40 millió forintra büntették a céget. A fitneszguru ezután bejelentette, hogy visszavonul, majd azóta többször is nyilatkozott az eljárásról, többek között azt, hogy hibázott, de csak azért, mert nem tudta, hogy a jogszabályok a Facebook élőzésekre is érvényesek. 

Sajnálatos módon a cég alapítója május 6-a óta számos valótlan, megtévesztő nyilatkozatot tett a versenyhatóság eljárásáról, annak tárgyáról és megállapításairól

– közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A fitneszguru is reagált a hírre, úgy véli, hogy nem tévesztette meg a fogyasztókat az említett dátum óta, és együttműködik a GVH-val.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet