A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor.

A Hadik fénykora után 2010-ben nyitott ki újra, majd 2016 óta teljesen átalakítva, új belső térrel és új programokkal várja vendégeit.

A Hadik küldetése, hogy fejet hajtva a múlt előtt folytassa az irodalmi hagyományt, ám nem szeretne megfeledkezni azokról a kortárs művészekről, akik máig a törzsvendégeket képzik. Így került a Hadik falára a Saul fia forgatókönyvének első két oldala, amit Nemes Jeles László azért ajándékozott a kávéháznak, mert a könyv nagy részét itt írta. A céljuk, hogy az irodalmat, a művészetet és a klasszikus kávéházi kultúrát kortárs környezetbe helyezzék. Évente több száz művészeti eseményt – irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket – szerveznek, melyeken rendszeresen száznál is több vendég jelenik meg.

„A harmadik köztársaság legnagyobb szégyenfoltja” – a romagyilkosságokról a Hadikban

A patinás, növényekkel, jókedvűen díszített, barátságos hangulatú kultúrkávézó ezen a szombat délelőttön szépen lassan alakult át a rendszerváltás utáni kudarcos Magyarország közéleti problémáit boncolgató beszélgetés terepévé. A látványos és finom reggeliket, kávékat, teákat, limonádékat fogyasztó közönség a legfontosabb aktuális társadalmi kérdésről, az antiszolidaritásról kaphatott tömény, de nagyon pontos látleletet ezen a könnyednek nem mondható eseményen.

Az átalakítással egy időben született meg a Hadik Brunch – művészetet reggelire! ötlete, mely egy havi egyszer, szombat délelőtt jelentkező programsorozat.

A legjobb beszélgetések mindig az étkezőasztal körül zajlanak, így ezeken a művészeti programokon a vendégek együtt reggelizhetnek a meghívott művészekkel, miközben egy pódiumbeszélgetés zajlik, a megszokottnál sokkal kötetlenebb stílusban.

A program egyedi ötvözete a minőségi gasztronómiának és a művészeti élményeknek. A Hadik Brunch eddigi vendégei Szily László, Kepes András, Palya Bea, Závada Péter, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Szöllősi Mátyás, Fluor, Tariska Szabolcs, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Pálmai Anna, Szabó Győző, Rezes Judit, Totth Benedek, Tompa Andrea, Korniss Péter, Mátyássy Áron voltak.

Ott Anna Beszélget Szöllősi Mátyás Íróval A Hadikban / Fotó: Újbuda Tv

Szeptemberben a Brunchot A Pál utca fiúknak szentelik, amit szeptember 29-én, 11 órától tartanak. A Vígszínházban 2016 óta töretlen sikerrel játsszák az előadást, a Brunch vendége lesz Vecsei H. Miklós, aki Nemecseket játssza az előadásban és Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát.

Októberben Nemes Jeles Lászlóval beszélgetnek az új filmje apropóján, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a téma, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi és Oltai Kata lesznek a vendégek.

A Hadik Brunch szerkesztője Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője. A Hadik, ahogy az már hagyomány, idén is megtartja, ez évben már harmadszor a Hadik Utcabált, aminek keretén belül szeptember 7-én délutántól egészen zárásig olyan zenészek váltják egymást a színpadon, mint a Barbi és Jancsó (Blahalousiana), Kodachrome  (Simon and Garfunkel számok), Henri Gonzo és Daniel (Fran Palermo akusztik), Parno Graszt és Ábáse DJ set.

A Szatyor Bár Buda romkocsmája, egy darabka a bohém, szabadelvű, hipszter városi létből, aminek történetesen még múltja is van, hiszen Karinthy is itt poharazott száz éve.

Dsc 4339
A Hadik A Slam Poetrynek Is Otthont Ad; Mészáros Péter (B) És Bárány Bence (J) Estje / Fotó: Hadik Hivatalos Facebook-Oldala

A Szatyor Bár képzőművészeti programjai a Bartók Béla út másik oldalára a Szatyor Art Space-be költöztek át, szeptembertől kéthavonta új kiállítások nyílnak együttműködve a Bartók Béla Boulvard Egyesülettel.

Az élőzene már szinte hagyomány, így kéthetente szombaton a legújabb és legizgalmasabb zenei formációkkal találkozhatnak az érdeklődők.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.