Ki gondolná, hogy van bármi közös is az emberek és a halak között? Mondhatnánk, annyira mások: nincs arckifejezésük, nem adnak ki hangokat, még csak nem is ugyanazt a levegőt szívjuk. Vagy mégsem?

24 órás memória és kábítószerfüggés – ez is egyezés a halak és az emberek között

Vannak kutatók, akik az egyértelmű különbségek mellett is meglátják a rokon vonásokat az emberek és a halak között, akik bizony sokkal bonyolultabb lények, mint elsőre látszanak, írja a The Conversation. Az alábbi megfigyeléseket a zebrahalakon, az akváriumok laboratóriumi patkányain tették. 

Közismert és sajnálatos tény, hogy az ember memóriája a korral romlik, egyeseknél Alzheimer-kór vagy demencia is kialakulhat. Az idősebb halak esetében is ugyanígy a memóriaromlás áll be: ha 6 és 24 hónapos zebrahalakat egy ipszilonalakú medencébe teszünk, az idősebbek nehezebben tájékozódnak az új helyen.

Halak Emberek Tulajdonsagai
Bandázó Halak / Fotó: Bignai/Shutterstock

Érdekesség, hogy ugyanezt a kísérletet elvégezték 70-es éveikben járó emberekkel is, akik a halakhoz hasonló orientációs nehézségekkel szembesültek. Jó hír azonban, hogy azért felnőtt korban is keletkeznek agysejtjeink, és rövid távon lehet javítani a memóriát

A Harvard Egyetemen jöttek rá, hogy a halak rajonganak a kokainért. Sőt, azok a halak, amelyek a leginkább rákaptak a kábítószerre, utódjaikra is átörökítették a drogfüggőséget – ahogy az embereknél is történik. Ha a halak tudják, hogy utána kokaint fognak kapni, akkor azt is eltűrik, hogy egy hálóval kifogják őket. De egyáltalán nem finnyásak, ha kábítószerekről van szó: szeretik az ópiátokat, a stimulálószereket, az alkoholt és a nikotint is – egyedül a THC nem jön be nekik valamiért.

Kapcsolódó cikk

A halak társas lények. Kiválóan tudnak szinkronúszni: lemásolják egymás mozdulatait, és azt látjuk, hogy a halrajok egyként mozognak. Szagról meg is tudják különböztetni egymást. A kifejlett nőstények előszeretettel keresik más nőstények társaságát. De a barátság csak 24 óráig tart, utána inkább egy másik példánnyal haverkodnak. Ez az idő zebrahaléknál hosszú időnek számít, amivel rá is cáfoltak arra a közkedvelt tévhitre, hogy a halak memóriája mindössze három másodpercig tart.

Fájdalom és türelem

Egy másik tévhit, hogy a halak nem éreznek fájdalmat. Egy kísérletben savat öntöttek pisztrángok szájára, akik rendes fájdalomreakciókat mutattak: elúsztak, a szájukat a medence aljára dörzsölték, kapkodták a levegőt. Majd, miután fájdalomcsillapítót kaptak, megszűntek ezek a reakciók. A kérdés inkább az, hogyan érzik a halak a fájdalmat.

Néhány kutató úgy vélte, hogy a halak agyilag nem képesek érzelmileg is reagálni a fájdalomra, ahogyan a fejlettebb gerincesek, mert náluk hiányzik az az agyi terület, amely a fájdalom mentális részéért felelős. De ez az érvelés ma már nem állja meg a helyét, és úgy tűnik, hogy korántsem az agy szerkezete határozza meg a halak esetében, hogy milyen fokon képesek megtapasztalni a világot.

Azt azonban tudják a kutatók, hogy a zebrahalak alapjában véve nagyon türelmetlenek. Több héten át próbálták megtanítani őket arra, hogy csak akkor juthatnak táplálékhoz a medencéjükhöz kapcsolódó külön kamrában, ha az akvárium egyik távolabbi szegletében kigyulladt a lámpa. Ha előbb odaúsztak a kamrához, akkor nem kaptak semmit és csalódniuk kellett, úszhattak vissza. Voltak olyan halak, akik nagyon türelmetlennek bizonyultak, de olyanok is, akik ki tudták várni a megfelelő időt. ADHD-ra való gyógyszerrel viszont türelmesebbé lehet tenni a halakat is. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet