Hamvas Béla író és kortársa, Weöres Sándor költő emlékét idézik fel Balatonfüreden jövő pénteken és szombaton. A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket.

Cserép László elmondta, hogy az író hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megrendezi a programot, melynek egyik visszatérő eleme a ráolvasás. Az író Fák című esszéjét magyar és szlovák nyelven olvassák rá a Tagore sétányon lévő Hamvas-hársra a rendezvény nyitónapján.

17 Hamvas E1491981041850 Magyar Interaktiv Televizio
Hamvas Béla / Magyar Interaktív Televizio

Az ünnepségen Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról, majd Pavol Hamzík, a Szlovák Köztársaság nagykövete mond köszöntőt. Az életműsorozat legújabb köteteiről Palkovics Tibor filozófus, Hamvas Béla hagyatékának gondozója és Stamler Ábel vallástudós beszélget.

Ezek a művek válnak közkinccsé, így büntetés nélkül lophatod őket

A szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket.

Weöres Sándor mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta ikonikus művét, a Teljesség felé című kötetet, ezzel a címmel tart előadást kettejük barátságáról, egymásra gyakorolt hatásáról, életművük közös vonásairól Kenyeres Zoltán Széchenyi-díjas irodalomtörténész.

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái – Benkő Péter (Vers mindenkinek)

Legkiemelkedőbb színművészeink tolmácsolásában a magyar líra legfontosabb alkotásai az M5 csatornán. Célunk, hogy a költészet mindenki számára a mindennapok …

A kétnapos rendezvény zárásaként szombaton Weöres Sándor és Ady Endre megzenésített verseit hallgathatja a közönség a Misztrál együttes előadásában az Anna Grand Hotelben.

Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus életében egyetlen önálló esszégyűjteménye jelent meg, melynek címe a Láthatatlan történet. Könyvei 1983 után jelenhettek meg. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.