Az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja ebben az évadban 20+1 feltörekvő formációt támogat 2-2 millió forinttal. A 309 pályázó közül kiválasztott zenekarokat november 5-én mutatták be az A38 hajó nagyszínpadán.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjára idén pályázó 309 formáció közül 76 előadó és zenekar léphetett fel október közepén a zeneipari szakemberekből és zenészekből álló szakmai zsűri előtt, az A38 Hajó nagyszínpadán. November 5-én, ugyanezen a színpadon vehették át az okleveleket azok a formációk, amelyeket a zsűri ajánlását is figyelembe véve az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma kiválasztott.

A népszerű színész, Keresztes Tamás megkeseredett figurája köszön vissza a Mörk klipjében

Soul és funk alapokra épülő szabad szellemű zenét képvisel, amely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témájú dalszövegekkel, improvizációval és különböző stílusok keveredésével egy szokatlan urbánus zenei világgá alakul a színpadon és a stúdióban. A csapat október 31-én jelenteti meg új anyagát, a The Death of Mörk című EP-t, amely öt teljesen új dalt tartalmaz, melyek tőlük szokatlan módon kissé komorabb hangvételűek.

„A 309-ből benne lenni a 21-ben igazán jó arány. A 309 pályázó zenekar nemcsak azt mutatja számunkra, hogy van legalább 1500 olyan ember, akik önmagának és másoknak boldogságot akar szerezni a zenéléssel, de azt is megüzeni, hogy volt értelme a Hangfoglaló Program elmúlt öt évének, volt értelme öt év alatt 3,5 milliárd forintot a könnyűzenére fordítani” – mondta el a november 5-i oklevélátadó ünnepségen Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást. Köztük olyan zenekarok, mint az első évadban támogatott Margaret Island, Lóci Játszik, a második évados Run Over Dogs, a harmadik évadból az USEME vagy a tavalyiak közül – a mostani oklevélátadón is fellépő – The Bluebay Foxes.

MADRAPUR: Ha akarsz egy lemezt, utánamész, és megcsinálod magadnak – Interjú

Nagyon köszi! A dátumválasztás mögött nincs komolyabb gondolat. Így rá lehetett mondani, hogy 2018-ban ez az első magyar nyelvű lemez itthon. Hogy ennek van-e extra hírértéke vagy sem, azt mindenki döntse el maga! Kicsit féltünk, mert elsején mindenki csont másnapos, aztán olyankor bármi jól esik, csak a csapkodós zenehallgatás nem.

Az idei támogatottak is ugyanarra vállalkoznak, mint az előttük járók: minimum öt új dalt rögzítenek profi körülmények között, megjelentetnek egy új albumot, elkészítenek egy videoklipet, és a friss anyagukat be is mutatják. A Hangfoglaló Program nemcsak pénzzel, de mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat.

Kd9 3489
Ohnody / Fotó: Az Énekesnő Hivatalos Facebook-Oldala

Akik közé idén a Budapest Music Expón rendezett megyei tehetségkutatók országos döntőjének győztese is bekerült, így az alábbi 20+1 formációból áll össze a Hangfoglaló Program 2018/2019-es évadában támogatott induló zenekarainak listája:

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.