Hans Zimmer, a világhírű Oscar- és Grammy-díjas zeneszerző a koronavírus alatt sem tétlenkedik. Számos filmen dolgozik, elfoglaltan tartja a zenészeit is, de azért reméli, minél előbb sor kerülhet a koncertekre is, ahol élőben csendülhetnek fel az Oroszlánkirály, a Csillagok között és a legújabb Bond-film dallamai. 

Elfoglalt karantén

A koronavírus által kirobbantott világjárvány jelentős veszélybe sodorta a gazdasági szereplők legjavát. Ez alól nem kivétel a film- és a zeneipar sem. Hans Zimmer a Variety újságírójának azonban elárulta, hogy a megpróbáltatások ellenére ő igencsak elfoglalt. 

Hans Zimmer
Hans Zimmer A Koronavírus Alatt Sem Tétlenkedik / Fotó: Getty Images

Jelenleg hét olyan alkotás kerül bemutatásra, amelyeknek zenéjét az Oscar- és Grammy-díjas zeneszerző komponálta. Zimmer elmondása szerint ez nemcsak kedvező helyzet egy gazdasági világválság idején, de azoknak a zenészeknek is ideális, akiket a filmek adta munkákkal lefoglalhat. Egyik kiemelkedő alkotása, az Oroszlánkirály reboot-film dallamaiban amerikai és afrikai vonások elegyednek. Ez a Black Lives Matter-mozgalom idején pedig nem elhanyagolható tény. 

Vissza a színpadra?

Hans Zimmer ezévben korábban a 007 Nincs idő meghalni Bond-filmen dolgozott, amely megbízás, elmondása szerint, meglepő tapasztalatokat szült. A producerrel, Barbara Broccolival már régóta ismerték egymást, a zeneszerző mégsem gondolta, hogy barátságuk gyümölcseként közös munka kerülhet majd a vásznakra. 

Hans Zimmer és Alan Walker a járvány alatt kiüresedett Lánchídon forgatta az Eredet betétdalának remixét

A koronavírus-járvány okozta karanténból következően számos város kiüresedett. A legnagyobb metropoliszok elnéptelenedését fotósorozatban mutattuk be. Budapesten, ahol a korlátozásokat nemrég enyhítették, Rizsavi Tamás mozdonyvezető-fotográfus is megörökítette a szellemvárossá váltotott, ismert helyszíneket. Ezúttal azonban Hans Zimmer Los Angeles-i otthonában zongorán adja elő a darabot a szóban forgó klipben, melyet Alan Walker egy víz alatti stúdióban remixel, írja a .

A film zenéjén végül Steve Mazzaro zeneszerzővel és Johnny Marr gitárossal dolgozott együtt. Az elképesztő trióhoz társult Billie Eilish és bátyja, Finneas, akik a karantén ideje alatt nemcsak filmzenék írásával, de egy rádióműsor készítésével is foglalatoskodtak. A csapat közös szerzeménye pedig pillanatok alatt kúszott fel a zenei toplisták magaslataiba. 

Minden, amit tudni kell a Nincs idő meghalni című új Bond-filmről

Minden, amit tudni kell a Nincs idő meghalni című új Bond-filmről Mikor kerül a mozikba? A díszbemutató 2020. március 31-én lesz a londoni Royal Albert Hall ban, amit április másodikai premier követ. Legalábbis az Egyesült Királyságban. A Nincs idő meghalni tizedikén rajtol az USA-ban, a magyar mozik nyolcadikától kezdve vetítik.

Hans Zimmer a koronavírus alatt londoni otthonában dolgozott, eleinte a nappaliban, majd saját stúdiót építtetett. Ugyan az otthoni munka meglehetősen termékenynek és kényelmes bizonyult Zimmer hiányolja az élő koncerteket. Az utóbbi években számtalan ilyen nagyszabású előadásra sor került az Egyesült Államokban és Európa-szerte is, a zeneszerző pedig őszinte szívvel hiányolja ezeket az fellépéseket. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.