A Harry Potter és a bölcsek köve egyik fontos momentuma, amikor elbúcsúzik a címszereplő Hagridtól. A stáb egyik tagja elárulta, véletlennek köszönhetjük, hogy ilyen tökéletesre sikeredett.

20 éve jelent meg a Harry Potter és a bölcsek köve film

J. K. Rowling nem csak magát tette az egyik leggazdagabb íróvá a világon, de a Harry Potter-könyvek minden idők egyik legmeghatározóbb és legtöbbet eladott sorozata is. Tavaly ezt azzal is bebizonyította az író, hogy az őt ért vádak ellenére a könyvek sikeressége nem apadt. Sőt, tavaly októberben 24 millió forintnak megfelelő összegért kelt el A bölcsek köve első kiadása. Persze nem mindenki örül ennek. Egy Tenessee állambeli St. Edward katolikus iskolában tanító pap egyenesen betiltotta. Érvelése szerint valódi átkok olvashatók a könyvekben.

Harry Potter Konyvek Bolcsek Kove Hagrid Daniel Radcliffe
Harry Potter És A Bölcsek Köve Film / Fotó: Warner Bros.

A mai napig interjúkat adnak a filmszereplők a sajtónak, és olykor-olykor egy-egy kevésbé ismert információt is megosztanak, például Herminone karakteréről J. K. Rowling. Idén viszont még nagyobb az apropó, hiszen 20 éve, 2001-ben került mozikba az elskö könyvet feldolgozó film, A bölcsek köve.

Véletlennek köszönhetjük

A filmsorozat egyik producere, David Heyman interjút adott az Empire magazinnak a jubileum apropóján. Mint Heyman elárulta, szinte rögtön változtatni kellett miatta a világhírű karakter kinézetén.

Kapcsolódó cikk

Daniel Radcliffe, a főszereplőt alakító gyerekszínész és a stáb a legelső forgatási napján a film utolsó jelenetét vették fel. A fiú zöld kontaktlencsét viselt, de nem bírta, és elég durva allergiás reakciókat produkált, ugyanis bedagadt, begyulladt a szeme. Persze ezek után rögtön megszabadították tőle, viszont a tünetek nem múltak el – de ez végül kapóra jött, ugyanis ettől úgy tűnt, mintha Harry szó szerint könnyes búcsút venne Hagridtól az állomáson.

Így kaptuk meg végül az első film egyik legmeghatóbb jelenetét.

Szinte csak a véletlennek köszönhető, hogy Daniel Radcliffe-nek sikerült ilyen hitelesen kimutatnia az érzelmeit – meg persze az is, hogy Harry Potternek zöld helyett kék lett a szeme.

David Heyman azt is elárulta, hogy megmozgatott benne valamit a könyv. Amikor elolvasta, ahogyan ő fogalmazott, “realizálta”, hogy valami különlegeset érzett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet