Az idei év végének egyik leginkább várt alkotása Noah Baumbach drámája, a Házassági történet. A New York-i filmművész kamaradrámája egyszerűségével dob nagyot és mutatja be, hogy egy jó mozihoz elég két jó színész meg egy életszagú sztori. Ha valaki arra kíváncsi, hogy két ember miképpen rombolja le pár hónap alatt közös életüket, akkor ez a film a tökéletes választás.
A film mint szelep
A Házassági történet igazi fesztiválsiker, a teljeskörű bemutatót hatalmas várakozás előzte meg. A kritikusok imádják, jelenleg a Rotten Tomatoes oldalán 96%-on áll. Pedig önmagába véve témájában úgy tűnhet, hogy Baumbach nem fedezi fel újra a tüzet. Éppen ellenkezőleg. Az Adam Driver és Scarlett Johansson főszereplésével készült történet a legklasszikusabb filmes technikákkal, egy sokszorosan elcsépelt témát, a válást mutatja be.
Minden bizonnyal Baumbach nevén túl éppen ebben rejlik a film igazi sikere. Egy olyan korszakban, amikor a filmrajongóknak az „egyszerű” témákért sorozatokhoz kell fordulniuk, eredetinek számít, ha egy rendező hétköznapi történethez nyúl.
Baumbach és a Netflix azonban nem tévedtek, amikor ebben a filmes zajban azt mondták, hogy visszamennek a gyökerekhez és sikert kovácsolnak egy mezei témából.
Úgy tűnik, a nézők minden híreszteléssel ellentétben még mindig vevők a klasszikusokra. Pontosan ez az a szemüveg, ami miatt komolyan lehet venni Baumbach legújabb moziját.
Egy házasság (?) története
A film egy New York-i művész házaspárról mesél. Személyes történet, amit a rendező és korábbi felesége, Jennifer Jason Leigh válása ihlettet. Az Adam Driver által megformált Charlie harmincas, feltörekvő színházi rendező, akinek darabja most kerül bemutatásra a Broadwayen. Felesége Nicole, akit Scarlett Johansson játszik, a társulat színésze, korábbi tinisztár, aki Los Angeles-ből érkezett a keleti partra.
New Yorkban a férje oldalán lett belőle színházi ember. Egy gyermekük van, Henry. Életükbe mi nézők akkor csöppenünk bele, mikor Charlie és Nicole éppen szétmennek. Nicole LA-be költözik Henryvel, Charlie pedig New Yorkban marad.
Habár a film előzeteséből úgy tűnhetett, mindkét szereplő szemszögéből megismerhetjük a válást, a valóság az, hogy a történet inkább a férfire koncentrál.
Ez persze érthető is, hiszen Baumbach saját szemüvegén keresztül próbálja nekünk átadni a válásáról szóló gondolatait. Pitiáner viták bemutatásával érzékelteti, hogy két ember, akik egy évtizedig egymásért éltek, miképpen távolodnak el egymástól fizikai és lelki síkon egyaránt. A szereplők egyre kevésbé higgadtak, ami nem csoda: ha a testünkből kiszakad egy darab, azt nem lehet nyugodtan kezelni. Ez a film pedig pontosan ezt, a szavakkal ki nem fejezhető veszteségeket kívánja átadni nekünk.
Ami a szereplőket illeti: Adam Driver remekül játszik. A film katarzisa is neki köszönhető. Driver végig zseniálisan hozza a gőgös New York-i művész és a bürokratikus labirintusban eltévedt kisember karakterének kettősségét. Az ő alakítása mellett sajnos most valahogy elveszik az amúgy kiváló Scarlett Johansson játéka. Neki nehezebb elhinni, hogy valóban megviseli az elválás. Nicole narratívája talán éppen emiatt is még jobban elveszik a sztori végére, holott az ő igazsága is ugyanolyan fontos, mint Charlie-é.
A film talán leggyengébb teljesítményét Laura Dern hozza Nicole jogi képviselőjeként. Érzésem szerint túlzottan elnagyoltan és manírokkal játssza el a menő ügyvédnő szerepét. Kár, mert Baumbach egyfajta orákulum szerepet szánt az ügyvédeknek.
Ők azok, akik már az elején figyelmeztetnek, hogy egy ilyen procedúra végére senki sem marad önmaga. A mellékszereplők összességében is meglehetősen kidolgozatlannak tűnnek. Ez persze rendezői eszköz is lehet abból a célból, hogy tényleg csak a főszereplőkre koncentráljunk.
LA vs NYC
A Házassági történet, még ha Baumbach személyes érintettsége okán is, de újra előveszi a Woody Allen filmjeiből jól ismert Los Angeles-New York dichotómiát. Los Angeles a nagy terek városa, egy kiüresedett illúzió, míg New York a túlzsúfolt metropolisz, ahol mindenki művészetet lélegzik és színházat vacsorázik.
Ez az a kettőség, amelyben a film Randy Newman révén zeneileg is nagyot dob: Los Angeles-t a nyugodt, kicsit már nihilista dallamok, New Yorkot a zaj jellemzi. A belső terekben pedig inkább csend van, kizárólag a párbeszédeket halljuk. Így érezhetjük át a kapcsolat szétomlása utáni csalódások és gyász hangtalanságát.
A képi világot csak dicsérni lehet, a polaroidos színek, a családi fotóalbumszerű beállítások előnyére válnak a filmnek. Általuk is azt lehet érezni, hogy ez a történet már lezárult, ebben a filmben nem lesz „happy end”.
Az operatőri munka teljes összhangban van a történettel. Robbie Ryan folyamatosan a főszereplőkre közelít rá, mindig ők vannak középpontban, még a mellékszereplős jelenetekben is ők helyeződnek előtérbe.
A rendező és az operatőr munkája révén szinte végig egy kamaradrámát nézünk, Driver és Johansson közös jelenetei pedig egytől egyig erősre sikerültek. Habár Baumbachot a téma elcsépeltsége, az újból elővett toposzok kapcsán lehet kritizálni, a film mégis kiváló rendezésről tanúskodik.
A sztori gördülékeny, az első perctől kezdve magával ránt, és végig fenntartja az érdeklődést. A néző szeretné látni, hogy ez a két se nem szimpatikus, se nem ellenszenves ember milyen mélyre is zuhannak válásuk során.
Kalapács a szívbe
A fentiek alapján azt lehetne gondolni, hogy ez a film egy erős közepes, de közben mégsem az. Vannak azok a történetek, amelyek egzisztenciálisan rángatják meg az embert, nekem utoljára Richard Linklater Sráckora volt ilyen.
A Sráckor és a Házassági történet is a mindennapokról mesélnek, mégis olyan elemi erővel, hogy úgy érezzük, egy kalapáccsal szíven ütöttek. Baumbach filmjében még ha művészek is a főszereplők, valójában átlagembereket látunk. Két ember küzdelmét a közös gyerekükért, a közös múltjuk narratívájáért és az egyéni jövőjükért. Azt az időszakot látjuk, amikor új identitást keres az ember, mert az előző eltűnt, elvitte az élet és elvitte a másik fél is.
Egy szerelmes gyászfilmet nézünk, Baumbach gyászmunkáját, aki A tintahal és a bálna után most a saját válását vette górcső alá. A különbség, hogy most a gyerek helyett a felnőttek szemszögéből nézhetjük végig ezt a folyamatot.
A Házassági történet fontos fegyvertény a klasszikus filmek rajongóinak. Még akkor is, ha ez az alkotás egyáltalán nem dramatizálja a válás jelenségét, mint Robert Benton Kramer kontra Kramer című örökzöldje. Úgy tűnik azonban, hogy a XXI. században is lehet relevanciája a hagyományos tematikájú egész estés filmeknek.
Most is kíváncsiak vagyunk arra, hogyan élnek mások, szeretjük meghallgatni a hétköznapi történeteket. Az ilyen sztorik segítenek abban, hogy a saját életünket is keretezni tudjuk, hogy legyen válaszuk arra honnak jövünk, és hová is tartunk.
