Eljátszotta az anyakirálynőt, most pedig a Netflix sorozatában, A koronában lányát, Margit hercegnőt alakítja a 3. évad óta. Elárulta, hogy miben hasonlít élettörténete II. Erzsébet húgájéhoz.

A kosztümös filmek naivája és nagyasszonya

November 15-én jön A korona negyedik évadja a Netflix-en, ebből az alkalomból szólaltatta meg a The Guardian Anglia egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjét, a Margit hercegnőt megszemélyesítő Helena Bonham Cartert. 

Helena Bonham Carter Interju
Helena Bonham Carter / Fotó: Gustavo Papaleo/The Guardian

Bár a mostani folytatás középpontjában a királyi család következő generációja, Károly herceg és Diana hercegné áll, a királynő lágyságának ellenpontjaként jelenik meg Margit fennhéjázó, tüskés karaktere. A színésznő szerint a hercegnő frusztrációját mellőzöttsége okozta. Nem minden alap nélkül mondja ezt: akárcsak a Bob Dylant megformáló Timotheé Chalamet, hónapokig tartó, alapos kutatást végzett. Nem sznob rajzfilmfiguraként akarta ábrázolni a karakterét, hanem a személyiség árnyalatait kívánta megjeleníteni. Felkereste Margit még élő ismerőseit, köztük az egyik udvarhölgyét. A „Margit-akta” elkészítéséhez segítségére volt az a tény is, hogy Bonham Carter egyik nagybátyja udvarolt a hercegnőnek, és távolabbi rokoni kapcsolat fűzte a már említett udvarhölgyhöz is. Gyerekkorában így találkozhatott is a hercegnővel, aki csípősen megjegyezte neki, hogy „egyre jobban színészkedsz”. 

„Nagyon jellemző volt rá, hogy kvázi dicséretnek tűnő megjegyzésekkel alázta meg az embereket” – mondta a színésznő. 

Kapcsolódó cikk

Bonham Carter olyan régóta a pályán van, hogy a különböző generációk más-más szerepkörökből ismerik. A fiataloknak ő Bellatrix Lestrange a Harry Potter-filmekből, az idősebbek fejében viszont volt férje, Tim Burton amerikai rendező alkotásaival forrt össze a neve. A közönség kosztümös adaptációkban ismerte meg. 1985-ben rögtön a Szoba kilátással című film főszereplőjeként debütált, majd onnantól James Ivory több filmjében (Ahol angyal se jár, Szellem a házban) láthattuk. A galamb szárnyai és A király beszéde című szintén kosztümös filmben nyújtott alakításáért jelölték Oscar-díjra. A ’90-es évek végén szabadulni próbált a fűzőtől és Amerikában napjainkban játszódó történeteket forgatott (Hatalmas Aphrodité, Harcosok klubja). 2010 után azonban ismét visszatalált a régi korokhoz a Szép remények és A nyomorultak filmes feldolgozásaiban. Érdekesség, hogy A király beszédében az anyakirálynőt alakította, ezzel talán ő az egyetlen színész, aki korábban eljátszhatta egyik karaktere anyját is. 

„A teljes képet kell néznünk”

Minden olyan rendezővel dolgozott, akiket ma a #MeToo mozgalom hírhedt vádlottjaként ismerhetünk: Mel Gibson, Woody Allen, Roman Polanski és persze Harvey Weinstein, akinek nevéhez éppen a két Oscar-jelölése kötődik. Gyermekei keresztapja Johnny Depp, aki a bíróság ítélete szerint bántalmazta volt feleségét, Amber Heardöt.

Sosem fekete-fehérben látom a világot. Úgy gondolom, az emberek sokszínűek, sosem kizárólag jók vagy rosszak. Weinstein egy szexuális ragadozó volt és pont. Erőszaktevő, valószínűleg szociopata, ugyanakkor fantasztikusan hatékony producer. Ahogy a hírneve miatt nem nézzük el neki a bűncselekményeket, úgy a bűntettei sem teszik semmissé a munkásságát. Mindig a teljes képet kell néznünk

– nyilatkozta a jelenleg börtönbüntetését töltő filmmogulról.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#helenabonhamcarter Please take a look on my privat page @bloody_maya666

Helena Bonham Carter (@helenabonhamcarter_offical) által megosztott bejegyzés,

Bonham Carter 13 éven át Tim Burtonnel élt, két szomszédos, de különálló házban. Elmondása szerint, bár két gyermekük is született, Billy (16 éves) és Nell (12), sosem kapott szerepet a férjétől, mindig részt vett szereplőválogatásokon. 2001-ben A majmok bolygója forgatásán ismerkedtek meg, összesen nyolc közös filmet készítettek, köztük a Nagy Halat, a Charlie és a csokigyárat és a Sweeney Toddot.

A különc álompár útjai 2014-ben váltak el. Véleménye szerint azért is kaphatta meg Margit szerepét, mert a hercegnőhöz hasonlóan ő is a nyilvánosság előtt szakított először férjével, majd élettársával, Kenneth Branagh-gel. 

A korona 4. évad | Hivatalos előzetes | Netflix

Meghajolsz vagy megtörsz. Az 1970-es évek vége felé közeledve Erzsébet királynőt (Olivia Colman) és családját egyre inkább foglalkoztatja a trónöröklési rend...

„Teljesen átéltem ugyanazt a kiszolgáltatottságot. Szörnyű, amikor a személyes tragédiánk a nyilvánosság előtt zajlik, és én sosem játszottam meg magam. Nem tudtam pókerarccal végigcsinálni” – mondta a színésznő. 

A másik közös pont Margit és Bonham Carter életútjában, hogy mindketten jóval fiatalabb partnerrel éltek együtt. A színésznő jelenlegi barátja 22 évvel fiatalabb, amit előszeretettel hangsúlyoznak a bulvárlapok. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet