Először jelenik meg angolul a 20. század elején írt, radikális hangvételű mendemondák gyűjteménye, amit az igazságosság biztosítása érdekében vetett papírra Hermynia Zur Mühlen. 

Szemben a sorssal

Hermynia Zur Mühlen 1883-ban született Bécsben, egy gazdag katolikus család gyermekeként. Később azonban kimozdulva a kényelmes rokoni körből fellázadt a felső-osztály életvitelével szemben. Figyelme már egészen korán a munkásosztályra és a társadalmi egyenlőség kérdésére terelődött. 

Ausztria 1920
Osztrák Emberek Sorban Állnak A Meleg Ételért 1920-Ban / Fotó: Imagno

Az írónő a 20. század elején olyan történeteken kezdett dolgozni, amik a gyermekek és a felnőttek politikai ismereteit egyaránt fejlesztik. 1924-ben jelent meg a The Monkeys and the Whip, amiben egy állat próbál uralkodni a dzsungel minden más élőlénye felett. Kísérletei azonban kudarcba fúlnak. Ugyanabban az évben írta a The Carriage Horse-t, amelyben a lovak közössége egy szakszervezetet próbál létrehozni. Hermynia Zur Mühlen 17 meséje közül azonban mindössze csak kettő, a The Castle of Truth és a Other Revolutionary Tales jelent meg angolul 1921 és 1944 között. 

Tükröt mutat

A napokban azonban Hermynia Zur Mühlen egész gyűjteménye megjelent, méghozzá angol fordításban. A Princteon University Press szerint az írónő a műfaj nagy gyakorlója. Írásai pedig nemcsak egyenesek, őszinték, de kétségkívül innovatívak is. A könyv szerkesztője, Jack Zipes szerint a 20. század elején számos alkotó bonyolódott politikai mesék szövevényes szálaiba, de Zur Mühlen munkái voltak a legismertebbek. A kommunisták és a szociáldemokraták körében egyaránt. nagy sikert arattak, ám a fasiszták csoportjában kevésbé. 

Magyar startup, a Bookr Kids kelti életre a nívós brit kiadó könyveit

A megállapodást megelőzően két évig tárgyalt a magyar startup az Oxford innovációs részlegével, végül a Bookr Kids olvasva tanító módszertana, kutatási eredményei és nemzetközi referenciái meggyőzték az Oup vezetőit. Az idén áprilisban ötéves Bookr Kids hidat épít a könyvek és a digitális világ között, missziója, hogy a képernyő mellett az irodalom is a gyermek életének szerves részévé váljon.

Zur Mühlen a weimari-korszak depresszióját, zavarát és végeláthatatlan korrupcióját bújtatja a történeteibe. Ziper szerint a mesék mai napig tükröt mutatnak számunkra. Emberek millióit vakítja el a szegénység és a kizsákmányolás homálya, csak úgy, ahogy a legtöbb Zur Mühlen írásokban a karaktereket, írja a The Guardian. Az utóbbi hetekben azonban nemcsak Zur Mühlen írásai láttak napvilágot, hanem többek között Van Gogh és Gauguin levélváltásai is

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.