A Zabhegyező írójának fia erősítette meg a hírt a The Guardiannek: a szerző több írásán dolgoznak, hogy megjelenhessen.

J.D. Salinger 2010-ben hunyt el, kiadott művei nem gyarapodtak 1965 óta. Évekig pletykáltak arról, hogy Holden Caulfield karakterének atyja nem hagyott fel az írással a hosszú évtizedek alatt. A szerző fia, Matt Sallinger megerősítette a hírt, apja haláláig alkotott, és mindent, amit papírra vetett, meg fognak mutatni.

Most már szabadon kulturálódhatunk – ezresével töltik fel a netre a legnagyobb klasszikusokat

Az elmúlt két évtizedben nem volt példa ilyen nagyszabású munkára. Az alkotások között olyan nagynevű alkotások találhatók, mint a Tízparancsolat, Charlie Chaplin filmjei, vagy Agatha Christie, Winston S. Chruchill, E. E. Cummings és Robert Frost könyvei. A Duke Egyetem elmondta, a művek 1999-ben lettek volna közszemlére téve, 75 évnyi szerzői jogviszony után.


Matt és az író özvegye, Colleen O’Neill 2011 óta dolgoznak Salinger nem megjelent írásain, de még nem állnak készen a publikációra. Matt nem árult el részleteket a művekről, egyelőre azt sem tudni, meddig kell várnunk a kiadásra. Ötven év anyagával kell foglalkozniuk, így biztosan évekbe telik, de Matt reméli, kevesebb, mint egy évtized munkája van hátra.

Eddig soha nem látott képsorok kerültek elő Ady Endre temetéséről

Nem véletlen, hogy éppen ma, január 29-én tette közzé a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum ezt a felvételt. Ennek oka, hogy pontosan 100 éve temették el Ady Endrét, búcsúzó nemzeti szertartás során. A most beazonosított filmanyag nem csak hosszabb, mint az eddig ismert képsorok, hanem minőségben is hatalmas előrelépést jelent a korábbiakhoz képest.


A színészként és producerként dolgozó Matt szerint az írások biztosan csalódást okoznak majd néhány embernek, de az igazi olvasók elégedettek lesznek vele. Leírása alapján pontosan úgy fogják megérinteni őket, ahogy azt elvárnánk egy könyvtől.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.