Egy híresség a boltban és a repülőn sem rejtőzködhet el a rajongók elől.

Jókor, jó helyen

Különös élmény, ha az utcán vagy vásárlás közben észreveszünk egy ismert embert. Hát még, ha valaki rajongója is, és régóta álmodozott arról, hogy egyszer csak összefut kedvencével. Amerikában nem ritka, hogy a szupersztárok szerény, hétköznapi életet élnek, simán lehet velük találkozni nagybevásárlás közben, a virágosnál vagy a tömegközlekedésen. Az adott híresség viselkedése aztán meghatározhatja, hogyan viszonyulunk hozzá a továbbiakban, főleg, ha sikerül pár szót váltani is vele.

A Bright Side összegyűjtött néhány beszámolót a Redditről, ahol sokan örömmel osztják meg élményeiket, miután összefutottak egy-egy sztárral. Kiválogattuk a felhasználók legjobb sztorijait.

Glenn Close

Glenn-Close

„1992-ben anyukámmal egy Broadway-darabot néztünk. A szünetben izgatottan vártam a színház előterében, és örömmel újságoltam neki, hogy láttam Meryl Streepet a mosdóban. Anyukám rögtön kérdezte, hogy ugye nem támadtam le, hanem békén hagytam. Biztosítottam, hogy nagyon jófej voltam vele, mert egy szót sem szóltam hozzá. Ekkor látom, hogy jön éppen felénk, oldalba is böktem anyukámat, hogy ő is lássa. Miután elhaladt mellettünk, mondta, hogy még szerencse, hogy nem mentem oda hozzá, ugyanis ő Glenn Close.”

Lionel Richie

Lionel-Richie

„Kiskoromban, a ’80-as években Los Angeles-ben laktunk, és ugyanoda jártam táncolni, ahova Nicole Richie. Egyszer a papája, Lionel Richie jött érte egy barátjával, Michael Jacksonnal. Pont úgy nézett ki, ahogy a tévében, a katonai kabátjában és egy csomó fuksszal. A köszönésen kívül mást nem is bírtam kinyögni, annyira elámultam, pedig nagyon természetesen és udvariasan viselkedett.”

Kevin Bacon

Kevin Bacon Kyra Sedgwick

„Egyszer Kevin Baconnel utaztam egy repülőn, de nem ismertem fel. Annyit kérdeztem tőle szerényen, hogy véletlenül nem Kyra Sedgwick-kel (Bacon színésznő feleségével) utazik-e, mert őt felismerni véltem. A reakciója alapján némileg meglepődhetett, én meg rájöttem, hogy valami elkerülhette a figyelmemet.”

Jason Statham

Jason Statham

„Egyszer Londonba hívtak minket egy fát kivágni. Egyszer csak Jason Statham ránk kiabált, teljesen jogosan, hogy óvatosan vagdossuk az ágakat, mert frissen festették le a kerítését.”

Emma Watson

Emma Watson

„Dolgoztam egy pizzériában, ahova Emma Watson rendszeresen járt, így hetente több alkalommal is beszélhettem vele. Borzasztóan kedvesen, természetesen és udvariasan viselkedett. Amikor az egyik barátjával jöttek, mindig a srác rendelt helyette is, mert a hangja alapján az egész étterem kiszúrta, hogy itt van Hermione Granger.”

Jason Momoa

Jason-Momoa

„Egyszer összefutottam Jason Momoával egy konferencián. A feleségem hatalmas rajongója, így képben voltam, hogy a hobbija a fejszedobálás. A közös fotózáskor nem beszélgetett, de utána megkérdeztem tőle, tervezi-e, hogy betér-e az egyik közeli dobálóba. Felderült az arca, de azt mondta, hogy sajnos nincs rá ideje. Megköszönte a  tippet és egy ökölpacsival búcsúztunk. A feleségem eléggé irigykedett rám.”

Amy Lee

Amy-Lee

„Egyszer, amikor az orvosi ügyeleten dolgoztam egy koncerten, találkoztam Amy Lee-vel, az Evanescence énekesnőjével, aki ott lépett fel. A koncert után odajött hozzánk, miközben arra vártunk, hogy a közönség elhagyja a helyszínt, hogy mi is mehessünk haza. Őszintén meglepődött, amikor megtudta, hogy 15-16 éves vagyok, és megölelt, amiért így segítek a rajongóinak.”

Simon Pegg

Simon Pegg

„Amikor pénztárosként dolgoztam, találkoztam Simon Peggel. Írószereket vásárolt, odajött a kasszához, én meg elkezdtem beütni a gépbe az árukat. Végig azon járt az agyam, hogy mennyire hasonlít saját magára, de nem mertem elhinni, hogy ő az. Amikor végeztem és átadtam neki a termékeket, viccesen megkérdeztem, hogy mondták-e már neki, hogy mennyire hasonlít arra a pasira, aki a Haláli hullák hajnalában játszik. Erre azt válaszolta, hogy ő az a pasi, aki a Haláli hullák hajnalában szerepelt.”

Eminem

Eminem

„Egyszer Eminem előttem állt sorban a benzinkúton. Valami apróságot vett, egy csomó készpénz volt nála, de nem akarta felváltani a nagyobb címleteket. Elkezdett a zsebében kutatni némi apróért, de pont nem volt nála elég. Óvatosan felajánlottam, hogy kisegítem, de nem fogadta el. Nem hagytam annyiban, úgyhogy végül elfogadta, és megköszönte.

Stephen King

Stephen_King

Stephen King törzsvendég a munkahelyemen. Jobban mondva inkább a kutyája, ugyanis többnyire Molly akar betérni, mert nálunk mindig kap valami finomságot. A csirkefasírtunk a nagy kedvence. A főnökünk kapott is karácsonyra Kingtől róla és a kutyájáról mintázott műanyag játékfigurát.”

Vajon te felismernéd a világsztárokat civilben, ha szembejönnének veled? 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet