Ki hinné, hogy a JCDecaux és a magyar irodalom szerelemgyereke, az Álljon meg a novellára! pályázat az idén már hároméves! Ma kihirdették a nyerteseket!

Kiválasztotta a zsűri a JCDecaux idén már harmadéves szépirodalmi pályázatának húsz legjobb írását, amelyek hamarosan országszerte ellepik a busz- és villamosmegállókat. A képzeletbeli dobogóra ezúttal három apuka állhatott fel. Húsz novelláról és húsz alkotóról hullott le a lepel a JCDecaux Álljon meg egy novellára! pályázatának finisében. Az első három helyen olyan szerzők végeztek, akiket sok-sok kilométer választ el egymástól, de egy valami mégis közös bennük: mindhárman édesapák.

Jcdecaux Álljon Meg Egy Novellára
Álljon Meg Egy Novellára! Második Helyezettje, Dizseri Barnabás

Tavaly az emberi kapcsolatok nehézségei, a generációk közötti kapcsolat és a digitalizáció erősödése voltak a novellák legnépszerűbb témái. Az életproblémák, gyerekkori emlékek, a szerelmi történetek most is nagy számban szerepeltek.

Néhány közösségi közlekedéshez kapcsolódó írással kiegészülve azonban idén ehhez tudatosság is társult.

A zsűri megfigyelései szerint a pályázók egyre tudatosabban használják azt a közvetítő médiumot, amelyen keresztül közzé tehetik írásaikat: a citylightsajátos helyzetéből fakadóan sokak fantáziáját megragadta, ami a beérkezett pályaműveknek mind a témaválasztásában, mind megformálásuk módjában tetten érhető.

Jcdecaux Álljon Meg Egy Novellára2
Magyar Csaba Novellája, Ami Első Helyezésrt Ért

Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintot A házikedvenc című novella szerzője, Magyar Csaba nyerte el, aki matematikatanárként egyfajta terápiaként használjaaz írást. A második helyet és ezzel a 200 ezer forintos jutalmat a Minden oké? pályázattal megszerző Dizseri Barnabásra nem csupán a családja, de diákjai is büszkék lehetnek. A pályázat visszatérő indulója a harmadik helyen végzett Pölczman Péter, aki tavalyi különdíját cserélte az idén bronzéremre és 100 ezer forintos elismerésre a Várandósságmenedzser férfiaknak (sic!) írásáért. A 2019-es különdíj Baki Dániel színészé lett, akinek Megálló névre hallgató novelláját értékelte nagyra a zsűri.

A legjobb alkotásokat Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előadásában hallgathatták meg az ünnepélyes díjátadó résztvevői, akik azt is megtudhatták: az idei felhozatal felülmúlta a korábbi kiírásokat, hiszen a pályázatra majd’ 4500 novella érkezett be.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ennyi év után már a szokásos nyárindító minifesztiválunkká is válhat ez az esemény, én azonban képtelen vagyok megszokni az egész folyamat izgalmát: a várakozást arra, hogyan öltenek arcot a beküldött remekművek mögötti jeligék. Az egypercesekhez hasonló, rövid és értékteremtő alkotásokat szeretnénk minden évben előcsalogatni alkotóinkból. Úgy tűnik, egyre sikeresebbek vagyunk ebben a küldetésben, legalábbis ezt mutatják az évről évre növekvő írások számai[/perfectpullquote]

– vont gyors mérleget az idei kiírásról Samu Tímea, a JCDecaux Hungary out-of-home médiacég társ-vezérigazgatója.

Samu Timea Grecso Krisztian
Samu Tímea És Grecsó Krisztián

A novellákat bíráló testületet ebben az évben is a József Attila-díjas Grecsó Krisztián író elnökölte, aki az ünnepélyes díjátadón elmondta: „A JCDeaux novellapályázata olyan, mint egy országos szabadegyetem. Évről-évre tömörebb, kidolgozottabb, okosabb és néha persze karcosabb novellák jönnek. Nem tudom, mi lesz ebből, de sok ilyen helyzet kellene ebbe az országba. Ahol magukra adó, okos, kreatív emberek űzhetik, hajszolhatják a tehetségüket.”

Kihirdették: Neurológus és marketinges is a buszmegállós novellapályázat díjazottjai között

A Magvető Caféban adták át a JCDecaux Hungary novellaíró pályázatának ez évi díjait. A múlt évhez hasonlóan 2018-ban is húsz pályaművet választott ki a zsűri, amelyeket hamarosan a busz- és villamosmegállókban olvashatunk majd, Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken.

Egyértelműen kedvező tapasztalatokrólszámolt be a zsűri két másik tagja, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetségének két társelnöke:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Minden olyan akció, ami képes értő módon közelebb vinni az emberekhez az irodalmat, csakis áldásos lehet. Ha olyan váratlan helyeken találkozunk szépirodalommal, mint egy busz- vagy villamosmegálló, az ad némi pluszt is: valami olyasmiként tünteti fel az olvasást, ami teljesen természetes és magától értetődő, s nekünk, irodalommal foglalkozóknak ez csakis jó lehet. Idén rengeteg izgalmas megoldás és téma jelent meg a novellákban; így garantáltan a várakozás sem lesz olyan unalmas többé.[/perfectpullquote]

A novellapályázat eredményes lebonyolításában az Uni-ball tollak magyarországi forgalmazója, továbbáa Líra Könyv és az Athenaeum Kiadó támogattaa JCDecaux-t.

MyPoetry: Ha Kosztolányi rád írna Facebookon, hogy vesd le a ruhád, visszaírnál neki?

Egész Budapestet ellepték a költők Messenger-üzenetei. Mi implikálta a MyPoetry kampányt? Komendó Beatrix: Többen dolgozunk a csapatban, akiknek kamasz gyermeke van. Ők egészen máshogy fogyasztanak tartalmat, mint az Y vagy az X generáció. Azt látom, hogy őket már nehéz rávenni egy verseskötetet elolvasására. Szerettem volna közelebb hozni a lányomhoz egy kicsit az irodalmat.

A tavalyi évhez hasonlóan a JCDecaux az idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget: a pályázat weboldalán 2019. június 26-a és 2019. július 9-e déli 12 óra között lehet szavazni az egyéni kedvencre a zsűri által 20 legjobbnak ítélt novella közül, hogy a legtöbb voksot kapó novella szerzője legyen a közönségdíjas.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.