December 4-én ünnepli hetvenéves születésnapját Jeff Bridges. Fél tucat Oscar-jelölés, négy zenei album, egy könyv, Barack Obama elismerése és egy kiegyensúlyozott házasság fért ebbe a 70 évbe.

Jeff Bridges, a színészcsalád sarja

Jeff Bridges színészcsaládban született, és már négyhónaposan a kamera elé állt, azaz ült anyja karjaiban, nyolcévesen apja, Lloyd Bridges partnere volt egy tévésorozatban, tizenévesen Beau bátyjával alkalmanként részt vettek apjuk tévéműsorában.

Első átütő sikerét a Peter Bogdanovich által rendezett Az utolsó mozielőadásban (1971) aratta. Az illúziók elvesztéséről és a felnőtté válásról szóló, nemzedéki életérzést közvetítő kultuszfilmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelölték, ahogy három évvel később a Michael Cimino rendezte Villám és Fürgelábért is.

Jeff Bridges Töki 70 Éves
Jeff Bridges, A “Töki” 70 Éves / Fotó: Getty Images

A nemzedéke egyik legjobb színészének tartott Bridges számtalan műfajban kipróbálta magát. Játszott az újraforgatott King Kongban, A Mennyország kapuja című westernben, a virtuális valóság témáját már 1982-ben boncolgató, számítógépes animációval készült Tronban, a Csillagember című sci-fiben (ezért az alakításáért jelölték harmadszor Oscar-díjra). A K-Pax (A belső bolygó) című filmben tapasztalt pszichiáter volt, akinek páciense egy távoli bolygó küldöttjének mondja magát.

Volt agyafúrt gyilkos (Kicsorbult tőr), megszállott pszichopata (Nyom nélkül), de könnyedebb, romantikus filmekben is remekelt, mint az Azok a csodálatos Baker fiúk (ebben együtt játszott Beau testvérével) vagy a Tükröm-tükröm.

A manipulátor című filmért több elismerést is elkönyvelhetett: negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra, Barack Obama pedig az általa alakított elnököt nevezte meg kedvenc filmes elnökének.

A Töki

Alkatához a különc figurák is közel állnak, bizonyíték erre A halászkirály legendájában megformált cinikus rádiós műsorvezető, vagy “Töki” A nagy Lebowskiban, a Coen testvérek rendezésében. Utóbbi szerepet kifejezetten neki írták: a kultuszfilm világ lustája, léhűtő poszt-hippije békésen iszogat és tekézik, amíg össze nem tévesztik egy azonos nevű milliárdossal. A filmnek népes rajongótábora van, Amerikában minden évben Lebowski-ünnepet rendeznek.

A nagy Lebowski filmhez spin-off készült a különc tekés karakterével

A hosszú előkészületek után végre visszatér a mozivászonra a szilvaszínű ruhában feszítő, különc, tekés figura. A karaktert John Turturro annyira magáénak érezte, hogy az írói feladatok mellett a rendezést is magára vállalta. A színész a komédiát olyan partnerekkel közösen készítette, mint Bobby Cannavale, Christopher Walken, Susan Sarandon vagy az Amélie csodálatos életéből ismert Audrey Tautou.

Bridges szerepet vállalt a Vasember című képregény-adaptációban, majd George Clooney partnere volt a Kecskebűvölők című filmben. Eddigi pályája csúcsára 2010-ben ért fel: előbb Golden Globe-díjat nyert, majd ötödik jelölését végre Oscar-díjra válthatta a Crazy Heart (Őrült szív) című zenés filmben, amelyben egy lecsúszott countryzenészt alakított, sokak szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtva.

Jeff Bridges Kingsman
Jeff Bridges A Kingsman: Aranykör Filmben / Fotó: Giles Keyte / 20Th Century Fox

Egy évvel később újra a Coen testvérekkel dolgozott – A félszemű című westernben részeges seriffként nyomozott a Vadnyugaton egy kislány apjának gyilkosa után, jutalma egy újabb Oscar-díj jelölés lett, ahogy a 2016-os A préri uraiért is. Közben szerepelt a Tron: Örökség című filmben, 2014-ben pedig Lois Lowry Az emlékek őre című ifjúsági regényének filmfeldolgozásában a színészi munka mellett produceri feladatokat is magára vállalt. Két éve ő is csatlakozott a Kingsman kémfilm folytatásának szereposztásához, egyik legutóbbi munkájaként a Húzós éjszaka az El Royale-ban című, hatvanas években játszódó amerikai film noirban játszott.

Tökéletes férj, érzékeny lelkű zenész, jótékonykodó aranyember

A nagy zenerajongó Bridges egyik kedvence a Beach Boys, és maga is ír zenét, gitározik. Első lemezét 2002-ben adta ki, a kritika kedvezően fogadta, van, aki szerint olyan a lemez, mintha Töki készítette volna. 2011-es albumán saját country-számait énekelte, 2015-ben nehezen besorolható lemezt adott ki Sleeping Tapes címmel, egy évvel később közreműködött a Meditation Mixtape című albumon. A manipulátor című filmjében elénekelte Johnny Cash egyik klasszikusát (a felvétel soha nem került kereskedelmi forgalomba), a Csodálatos Baker fiúkban pedig zongorázott és több számot maga írt.

A zene mellett fényképezéssel és festészettel is foglalkozik, művei nem csak a K-Pax és A titkos ajtó című filmjeiben tűntek fel, önálló kiállításai is voltak. Hangja több dokumentum- és animációs filmben is hallható, A kis herceg egész estés rajzfilmváltozatában a pilótának kölcsönözte a hangját, arca sok reklámból is ismerős lehet.

Saját filmjei közül az 1990-es évek első felében forgatott Amerikai szív és Félelem nélkül a kedvence. Érdekesség, hogy neve felmerült a kultikus Taxisofőr, a Féktelenül, a Végzetes vonzerő, a 12 majom, a Micsoda nő!, sőt jó barátjával, Nick Nolte-val A szemtől szemben című krimi főszereplőjeként is.

Bridges És Felesége Susan Geston
Jeff Bridges-T Jelölték A 89. Oscar-Díjon A Legjobb Színész Kategóriában A Hell Or High Water Filmben Nyújtott Alakításáért, 2017 / Fotó: Afp / Angela Weiss

Magánélete üdítő kivételnek számít hollywoodi körökben: feleségével 1975-ben ismerkedett meg egy forgatáson, azóta is együtt élnek, és három lányt neveltek fel.

A nagy Lebowski című filmben játszott szerepét felelevenítve barátjával néhány éve könyvet ír a zenről és a boldog élet titkáról a The Master (A mester) címmel.

1983-ban End Hunger Network elnevezéssel a gyermekéhezés ellen világszerte küzdő szervezetet alapított. Számtalan kitüntetése mellett az idei Golden Globe-díjátadón a Cecil B. DeMille-ről elnevezett filmes életműdíjat vehette át.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.